Ami kimaradt a Fővárosi Közgyűlésről szóló híradásokból – Talán nem véletlenül hallgatnak róla Karácsonyék
Mindent leszavazott az ellenzék, ami a budapestiek életét megkönnyíthetné

Egy előre megrendezett színjátéknak lehettünk tanúi a Fővárosi Közgyűlésen, melyben az összes baloldali párt részt vett. Karácsony Gergely még Rózsa Andrást, Zugló momentumos polgármesterét is meghívta, hogy elmondja, a kormány semmilyen fejlesztést nem csinált a kerületben. Ezzel szemben a valóság az, hogy Zugló kiemelten figyelmet élvez, ha csak a fejlesztéseket nézzük: a Liget projekt, a Puskás Aréna, az Uzsoki utcai kórház felújítása és az Egészséges Budapest Program ide érkező forrásai, a BGE kampusz és a MAZSIHISZ Szeretetkórház felújítása vagy a Lantos Mihály Sporttelepnek nyújtott támogatás.
Említettem a Liget projektet, talán még emlékszünk, hogy Karácsony Gergely hogyan feküdt keresztbe ennek a fejlesztésnek, a Grand Budapesttel kapcsolatban is ugyanezt csinálja, csak amihez ért: tiltakozik, ellenzi, hogy Budapest épüljön-szépüljön, miközben ő az elmúlt 5 évben főpolgármesterként nem fejlesztett semmit.
Tehát olyan területért kapálózik a főpolgármester, amely az elmúlt 10 évben se főpolgármesterként, se Zugló polgármestereként nem foglalkoztatta, most, hogy a kormány Budapest egy régóta elhanyagolt rozsdaövezetét tetetné rendbe, hirtelen ő is igényt tart a területre. Itt pedig jön egy érdekesség. Mégis miből akarja megvenni a Főváros a két Vatikánvárosnyi méretű területet? És egy dolog kifizetni a vételárat, a szemetet el kell hordani, a szennyezett földet ki kell cserélni.
A fejlesztésekről pedig még nem is beszéltünk. Eddig azt hallgattuk Karácsony Gergelytől, hogyha befizeti a város a szolidaritási hozzájárulást, akkor még a közétkeztetésre, a szociális szolgáltatásokra sem jut forrás, de azt is belengette, hogy a metrót sem fogják tudni működtetni, mert „Budapestnek semmire nincs pénze”. Aztán most valahonnan elővettek 50 milliárdot Rákosrendezőre.
Most akkor mégis van pénz? Ha igen, akkor eddig ezt hová dugták?
De azért ne legyünk naivak, kiderült, hogy korábban erre a területre már 2023-ban rávetették a szemüket ugyanazok a baloldali érdekcsoportok, akik korábban már a Városháza eladása körül is előkerültek. Most sincs másról szó, és ehhez az ingatlanmutyihoz asszisztált a Fővárosi Közgyűlés teljes balliberális szivárványkoalíciója.
Karácsony Gergely, Magyar Péter, Gyurcsány Ferenc és Vitézy Dávid szépen egymásra találtak ebben a kérdésben, és minden képviselőjük beállt az ügy mögé. Felmerülhet kérdésként, ennek mégis mi értelme? Nem kell messzire menni a válaszért sem: azért akarják kijátszani Rákosrendezőt a jól ismert balos gazdasági háttérembereknek, mert finanszírozást várnak tőlük a 2026-os országgyűlési kampányukhoz.
A TISZA frakció az első napirendi vita, vagyis a Grand Budapest területének elővásárlási jogával kapcsolatos vita vége felé teátrálisan kivonult. Ennek eredményeként a Közgyűlés levette a javaslataikat a napirendről, hiszen nem tudunk érdemi vitát folytatni, ha nem tudjuk kérdezni az előterjesztőt.
Persze a szavazásra visszatértek, de gyakorlatilag csak az ingatlanmutyit szavazták meg és két olyan előterjesztést, ami nekik személyesen volt fontos. A többi esetben még gombot sem nyomtak. Igen ám, de ezzel gyakorlatilag nemmel szavaztak a hajléktalanok munkához és lakhatáshoz jutását segítő javaslatunkra, a főváros tulajdonában álló kritikus állapotú utak felújítására, a Motiváció Alapítvány (fogyatékos emberekkel foglalkozó szervezet) támogatására – csak, hogy a legkritikusabbakat említsem.
Mindent leszavazott az ellenzék, ami a fővárosiak életét megkönnyíthetné
És ha már szó esik arról, ki-mit szavaz meg. Hét előterjesztéssel készültünk a szerdai ülésre, amelyből csak a munkából lakásba programot és az útfelújítási javaslatunkat fogadta el a Közgyűlés.
A balliberális többség leszavazta a Kálvin téri csomópont forgalmának visszaállítására vonatkozó javaslatunkat, kértük, hogy legyen a MOL Bubi első 30 perce ingyenes a BKK-, ország- vagy Pest vármegye bérlettel rendelkezőknek — ezt is leszavazták.
Javasoltuk, hogy a Margitszigeten illegális zöldhulladék-lerakó helyként használt területet adjuk vissza a budapestieknek. Kezdeményeztük, hogy szüntessük meg a baloldali kifizetőhelyként működő brüsszeli kirendeltséget, ami Jávor Benedek munkatársainak „stokija”, valamint kapjon az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom díszkivilágítást. Utóbbi kéréssel egyébként a plébános fordult frakcióvezető asszonyhoz. Ezt csak azért szeretném kiemelni, mert ezt nem meglepő módon a Kutyapárt képviselői se szavazták meg.
Az egyházi szervezeteket még véletlenül sem támogatná a Kutyapárt
Kovács Gergely, a XII. kerület új polgármestere első intézkedései közé tartozott, hogy megvonja a közvetlen forrásokat az egyházi szervezetektől. Úgy tűnik, a Fővárosban is fontosabbnak tartja a Birodalmi lépegetők kitiltását a városból vagy a Duna bevezetését a Nagykörútra, minthogy egy templom esetleg díszkivilágítással járuljon hozzá Budapest látképéhez.
Vezetőkép: MTI