Vélemény
-
2021.02.13.Tisztaság az oltárig, hűség a sírig!
A régiek mondogatták, hogy négy évszakban kell megismerni egymást. Mert, ahogy a természet is jellegzetes változáson megy keresztül, az ember…
-
Földi László egykori hírszerzővel a rendszerváltoztatásról, az azt követő irányított privatizációról, a hazai és az ellenérdekelt titkosszolgálatok működéséről, illetve a…
-
2021.02.13.Ne nevezd magad katolikusnak, ha nem vagy az!
A katekizmus megfogalmazása szerint: „Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és…
-
2021.02.12.Bevezetés az ellenzéki vagyongazdálkodásba 1.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a héten a magyar színháztörténet: a saját egyetemük alapítványi kézbe kerülése miatt hónapok óta tiltakozó színművészetis diákok…
-
2021.02.12.Felelőtlen ölelők gyülekeznek Vácon
„Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem” – jellemezhetnénk Petőfi szavaival azt a kezdeményezést, amelyet váci civilek hirdettek meg február 14-ére,…
-
2021.02.12.Ha terhes a nejed, dobd ki – játék az élettel
A Hero Wars már nem először dobja a szemem elé a családcentrikusnak kicsit sem nevezhető hirdetését. Soha nem játszottam efféle…
-
– Nagy István agrárminiszter önt nevezte ki a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztosnak tavaly októberben. Miért…
-
Elöljáróban álljon itt két idézet, két jeles katolikus magyartól. Nemrég emlékeztünk báró Eötvös József halálának 150. évfordulójára. Köztudott, hogy a…
-
Az ember jól teszi, ha nem csupán nyitott szemmel jár a mai világban, de állhatatosan meggyőződik minden egyes hír kapcsán…
-
2021.02.11.Demokratikus deficit az Egyesült Államokban
A Mandinernek hála már magyarul is elérhető az utóbbi évek politikatörténetének talán legmeglepőbb írása. Aki még nem tette meg, mindenképpen…



