Kultúra
-
Öt hónap az Iszlám Állam fogságában – Két szír püspököt is vendégül lát a Pázmány csütörtökön
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében kerül sor március 13-án arra a beszélgetésre, melynek vendégei Szíria két városának, Homsznak és…
-
A Vármúzeum ingyenes programokkal várja a látogatókat az ünnepen
Családi programokkal, tárlatvezetéssel és előadással is várja az érdeklődőket március 15. alkalmából szombaton a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeum –…
-
Mai „árfolyamra” átszámítva egy luxusautó árát tenné ki a Kincsesbányán megtalált Árpád-kori kincs értéke
„Kicsivel kevesebb, mint fél kilót nyomnak a megtalált ezüstérmék. Ez a korabeli viszonyok szerint 14-15 szarvasmarha ára volt. Mindenki gondoljon…
-
Fodor Réka, Afréka hitet, boldogságot és hálát tanult nigériai orvosmissziós útjain
Afréka, azaz Fodor Réka Afrika olyan területeire jár missziós orvosként, ahol az emberek szegénységben, sőt nyomorban élnek, s belehalnak az…
-
Ilyen erejű történetmesélés még nem volt – a Hunyadi-sorozat nagy előrelépés a magyar filmszcénában
A Hunyadi sorozat nagy lépés előre a magyar mozgóképágazatban – hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a…
-
Különleges programokkal várja az érdeklődőket a PIM március 15-én
Ingyenes tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, palotaséták és városépítő társasjáték is várja az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Petőfi Irodalmi…
-
Márciusban a Bibliáé a főszerep Franciaországban
Noha Franciaországban szekuláris a társadalom, ez nem jelenti azt, hogy az embereket nem érdekli a Biblia. Éppen ezért a francia…
-
A tyúkok körül forog minden a mohai tikverőzésen
„A mohai tikverőzés egy maszkos, alakoskodó farsangi szokás, de a legtöbb farsangi szokástól eltérően mi csak egyetlen egy napon, a…
-
„Világokat tud megváltoztatni, ha csak egyetlenegy embernek is adunk álmot” – Megjelent az Afréka 3. kötete újabb nigériai történetekkel
Szentendrén mutatják be az Afréka 3. könyvet, amelyben bepillantást nyerhetünk az afrikai orvosi missziós élet nehézségeibe és szépségeibe.
-
Hankó Balázs: A Magyar Nemzeti Bank páncélautóját küldtük a fejedelmek aranyáért (VIDEÓ)
Újra Magyarországon van a „Fejedelmek aranya” kiállítás anyaga – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter szombaton a Facebook-oldalára feltöltött…