Már csak néhány nap és kezdetét veszi a Dicsőítő Sziget!

Idén újra megrendezésre kerül a Dicsőítő Sziget névre keresztelt programsorozat, amelynek fókuszában a keresztény könnyűzene áll.
A korábban a Testvérek, jelenleg pedig az Eucharist együttes alapító tagjai, Gável András és Gável Gellért immár negyedik alkalommal szervezi meg a Dicsőítő Szigetet, amely továbbra is töretlen népszerűségnek örvend az Istent közösségben dicsőíteni vágyók és a keresztény könnyűzenét kedvelők körében.
A kitüntetett eseményt 2025. június 29-én, vasárnap tartják meg Szigetmonostoron, a Szentendrei-sziget Budapesthez közel eső déli sarkán.
A Gável testvérek évtizedek óta terjesztik az Örömhírt énekkel, gitárral, új dalokkal a katolikus miséken, zenei rendezvényeken és felekezetközi programokon is. A munkásságuk túlzás nélkül elérte a legtöbb magyarlakta települést határon innen és túl. Előbb a már említett – akkoriban csupán 18-20 éves tagokból álló – Testvérek zenekarral, napjainkban pedig az Eucharist formációval végzik a zenei szolgálatukat szerte az országban.
A Dicsőítő Sziget, mint rendezvény megálmodása a kezdetektől fogva a testvérpár közös szenvedélye volt és először 2022 nyarán valósult meg. Aki volt már Dicsőítő Szigeten tudja, hogy ez egy nagyon otthonos, szeretetteljes közösség, ahol őszintén megélhetjük a hitünket a hittestvéreinkkel.
Az esemény idei mottója a „Soha nem hagylak el” mondat lett, ami Jézus szavaira utal, aki ” kifejezés a Bibliából, Máté evangéliumának 28. fejezet 20. versében így szól: „És ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”
Jézus kijelentése ezekben a vészterhes időkben különösen bátorító. A napi világpolitikai helyzetre most érthetően nagy figyelem szegeződik, de pont ilyenkor van a legnagyobb szükség arra, hogy Jézus felé forduljunk imádattal és hálaadással tudva és bízva benne, hogy nála, benne van elrejtve a jövőnk, a sorsunk és ezt semmilyen világi hatalom nem képes elvenni, hiszen Ő maga, Isten Fia adta önként magát értünk váltságul.
A dicsőítés ilyenkor azért is erőteljes fegyver a kezünkben, mert emlékeztet minket arra is, hogy Jézus már legyőzte a világot a kereszten és a jelenlegi feszült háborús helyzet csupán az utolsó fejezetek egyike, mielőtt visszatér, hogy igazságot szolgáltasson.
A Bibliai Dávid király és Jósáfát király idején például a dicsőítők, azaz léviták, zenészek, énekesek vonultak a sereg élén a harcmezőn. Ez a szellemi harc és ez az attitűd minden bizonnyal tapasztalható lesz az idei Dicsőítő Szigeten is.
A Dicsőítő Sziget kifejezetten evangelizációs jellegű esemény, amely megerősít a hitben. Egy az Isten. Fontos, hogy együtt, egy Istent tudjunk igazából imádni. Mindezt különböző zenei stílusokban. A magyar keresztény és keresztyén popzenei és rockzenei élet színe-java itt van, és fellép Szigetmonostoron”
– nyilatkozta a Hír TV-nek Zámbori Soma színművész 2022-ben.
A Dicsőítő Sziget nagyszínpadának idei előadói az imperfectum+ együttes, Dolhai Attila és a Magnificat, Bari Laci, a Szentpétery család, a Prazsák család formációi, Csiszér László, valamint az Eucharist együttes.
Mindemellett délután 16 órai kezdéssel kezdetét veszi a 24 órás dicsőítés is az ország különböző pontjaiból érkező szolgálókkal.
A vasárnap 11 órakor kezdődő szentmisén a 3in1 káposztásmegyeri csapata végzi a liturgikus könnyűzenei szolgálatot. Felcsendül a Machalik Kriszti által szerzett misekompozíció. Az ünnepi misével párhuzamosan istentisztelet is lesz a református templomban a más felekezetű keresztény testvérek számára.
A szentmisét megelőző kerekasztal-beszélgetés során Földi-Kovács Andrea televíziós újságíró tesz tanúságot hitéről, és Isten gyógyító, elfogadó és átformáló szeretetéről.
Az esemény fővédnöki tisztét az aranymisés Erdő Péter bíboros tölti be, aki érdekességképpen pont a Dicsőítő Sziget hétvégéjén ünnepli papságának 50 éves évfordulóját.