Kultúra
-
75 éve zárult le a második világháború Európában
75 évvel ezelőtt ért végett a második világháború, mely végérvényesen megváltoztatta nemcsak Európa, hanem az egész világ addigi életét. Az…
-
Megemeli a televíziós pályázatok keretösszegeit a Nemzeti Filmintézet
Az NFI pénteki közleménye szerint mintegy 900 filmtervvel jelentkeztek az alkotók a televíziós bemutatásra készülő alkotások támogatására kiírt pályázatokra: a…
-
A Quimby dalát dolgozta fel a felvidéki For You acapella együttes
Lantos-Borbély Katalin, az együttes egyik tagja a Forrás Cafénak elmondta: az öt éve alakult csapat profi módon akar alkotni. Hangszeres…
-
Támogatásért pályázhatnak független előadóművészek
Pályázatokat hirdetnek a független előadóművészek támogatására: a Köszönjük, Magyarország! című programra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egymilliárd forintot szán többek…
-
Kézműves Katalógust készített a Hagyományok Háza
A keka.hagyomanyokhaza.hu oldalon bárki könnyen megtalálhatja az érdeklődéséhez illő szolgáltatást, legyen szó mesterség-bemutatóról, workshop-ról vagy játszóházról, nyitott műhelyről, idegen nyelveket…
-
Negyvenöt éve távozott a „fehér vértanú”, Mindszenty József
Mindszenty Józsefet XII. Piusz pápa nevezte ki 1944. március 4-én veszprémi püspöknek. Március 19-én a náci Németország katonailag megszállta Magyarországot,…
-
Böjte Csaba Szűz Mária segítségét kéri a koronavírus miatti bezártságunkban
A szép kikelet hónapját, a legszebb hónapot, vagyis májust minden évben Máriának, mennyei édesanyánknak szenteljük. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány…
-
Komolyzenei karanténbonbont ajándékoz a Vác Civitas Zenekar
Az Emmi pályázata révén megvalósuló komolyzenei projekt valódi lelki táplálékot képes nyújtani a panelházak ablakaiból érdeklődő hallgatóság számára. A Vác…
-
Jókai: Most megyek aludni!
Jókai Mór halála előtti negyed évet a franciaországi Nizzában töltött, egy elegáns tengerparti szálloda vendégeként. Mindig is nagy előszeretettel ment…
