Egyedülálló Mini Erdély Park nyílik Udvarhelyszéken

„Nem csak a magyar és székely vonatkozású épületek kerülnek bemutatásra, hanem természetesen a szászoké és a románoké is.” - nyilatkozta interjújában Fazakas Szabolcs a Székelyföldi Legendárium csapatának vezetője, a tematikus park ötletgazdája. A Szejkefürdőn létesített turisztikai látványosság augusztusban megnyitja kapuit.

– Hogyan született meg a Mini Erdély Park létrehozásának ötlete?

– A Mini Erdély Park ötletét már bő egy évtizede dédelgetem magamban, ezért is nagy öröm, hogy idén nyáron végre Szejkefürdőn megvalósul. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor Brüsszelben jártam, természetesen én is meglátogattam az ottani Mini Európa Parkot. Akkor gondolkoztam el azon, hogy érdemes lenne Erdély épített örökségét is egy hasonló tematikus parkban bemutatni. Később a Szarvason elkészült Mini Magyarországot is megnéztem, mely még jobban megerősített abban a szándékomban, hogy Erdélyben is érdemes lenne belevágni ebbe az ötletbe. Az elmúlt években folyamatosan kerestem a lehetőségét, hogyan lehetne mindezt megvalósítani.

Mini Erdély Park (Fotó: Dragoș Asaftei)

– Miért éppen Szejkefürdőn kerül felépítésre a Mini Erdély Park?

– Az Udvarhelyszéki régiónak sajnálatosan – a Parajdi sóbányán és a Székelyderzsi templomon kívül – igazán nagy látogatottságú turisztikai helyszíne nincs. Udvarhelyen évtizedek óta az átutazó turizmus jelenik meg elsősorban, ami nem jó, szükség van olyan célzott turisztikai attrakciókra, melyek tudatosan vonzzák a látogatókat.

A Mini Erdély Park Szejkefürdő keleti felén épül, egy öt hektáros területen.

A létesítmény természetesen nem véletlenül került Szejkefürdőre, ugyanis itt nyugszik Orbán Balázs, Erdély „felfedezője”, aki nemcsak írásaival, úti beszámolóival, hanem mint országgyűlési képviselő is sokat tett az udvarhelyszékiekért. Orbán Balázs bejárta és feljegyezte az erdélyi városok és falvak életét. Mini Erdély Parkunk az általa is látott történeti, „Kincses Erdélyt szeretné bemutatni. A látogatók tehát nem a mai, olykor romos kastélyok makettjeivel találkozhatnak, hanem egy élő és sokszínű építészeti emléket felmutató parkkal, ahol megismerhető, hogy egy-egy épület, épületegyüttes hogyan is nézett ki fénykorában.

Egészen pontosan mi lesz látható a Mini Erdély Parkban?

– Erdélyi műemlék épületek, várak, kastélyok, kolostorok, templomok. Nemcsak a magyar és székely vonatkozású épületek kerülnek bemutatásra, hanem természetesen a szász és a román épületek is. A park érdekes látnivalói lesznek többek között a szász erődtemplomok, a román kolostorok – és bemutatásra kerül a román király Peleş-i kastélya is. Mindent meg szeretnénk mutatni egy helyen, ami valóban érdekes látnivaló lehet az ideérkezőknek. Sokszor mi magunk sem értékeljük azt, hogy itt, Erdélyben milyen csodálatos és gazdag régióban élünk.

Műveltségünkkel, történelmünkkel, természeti adottságaink révén akár lehetnénk a „Kelet Svájca” is.

A park célja, hogy bemutassa Erdélynek azt a multikulturális arcát, ami a valóságban évszázadok óta megvan. Továbbá szeretnénk elérni, hogy a látogató új ismereteket szerezzenek nálunk, végül pedig legyen egy teljesebb elképzelése arról, hogy hogyan is nézhetett ki egykor Erdély.

Mini Erdély Park (Fotó: Dragoș Asaftei)

Tudjuk, hogy az Erdélybe látogató turista nem tud mindenhová ellátogatni, éppen ezért bízunk benne, hogy aki eljön majd a Mini Erdély Parkba, az nem fog csalódni – hanem úgy fog távozni, hogy egy átfogó képet kap a térségről. Sőt, talán egy kicsit kedvet kap hozzá, hogy olyan helyekre is elmenjen, amelyekről korábban nem is tudott.

Bemutatásra kerül olyan épület, ami már nincs meg, de rekonstrukciók alapján helyreállításra kerül a parkban?

– Természetesen, lesznek olyan épületegyütteseink, amelyek mára már nem láthatóak, de makett formájában életre keltjük. Többek között ilyen lesz a Bágyi, illetve a Déva vár is.

A mai romok mögött meghúzódó történelmi múltat szeretnék láthatóvá tenni.

Bemutatunk olyan épületeket is, amelyek bár megvannak, csak romosan vagy átépítve. Ilyen a jelenleg rossz állapotban lévő Bonchidai Bánffy kastély. Itt rekonstruálásunk a régi rajzok és fényképfelvételek alapján történt. Nagyon fontosnak tartjuk a hitelesség kérdését, ezért csak olyan formában állítjuk helyre az épületeket, amilyenben egykor valóban lehettek. Például a barcarozsnyói vár esetében meghagytuk a mai várfalak határát, mert nem tudjuk pontosan, hogy régen hol húzódhattak.

– Kik és miből készítik ezeket a maketteket?

– A maketteket egy Székelykeresztúrról származó Vajda Domokos nevű makettkészítő állítja össze Budapesten. Ő készítette egykor a Mini Magyarország makettjeit is. Németh Hajnal Aurora művésznő pedig az épületeket festi ki. A makettek különböző műanyag alapokból készülnek, melyek új típusú, időtálló festékekkel kerülnek lefestésre.

Mini Erdély Park (Fotó: Dragoș Asaftei)

Jelenleg kettő, igen jelentős megoldandó problémán dolgozunk. Az egyik a jégeső – ami mifelénk nyaranta eléggé gyakori –, ugyanis a makettek annak nem állnak ellen. A másik nehézséget pedig a fagy jelenti, ezért a parkot „téliesíteni” fogjuk, azaz a maketteket ősz végével nem hagyjuk a szabad ég alatt.

Jelenleg 64 makettünk van készen, de folyamatosan fogjuk bővíteni a látnivalókat, hiszen száz feletti épületben gondolkodunk. Elsőnek még csak Belső-Erdélyben gondolkodtunk, de folyamatosan láttuk, hogy a Partium és a Bánság épületei is nagyon fontosak, ezért azok is meg fognak jelenni. Éppen most készül a nagyváradi vár és a nagykárolyi Károlyi-kastély is. Folyamatban van az eredeti Drakula vár megalkotása is, mely a közhiedelemmel ellentétben nem a törcsi vár, hanem az attól délebbre elhelyezkedő Poenari-kastély.

– A románok tudnak már a hamarosan megnyíló Parkról?

– Természetesen, a román média többször is beszámolt az előkészületekről.

Őszintén érdeklődnek és csodálják ezt a kezdeményezést, mert ilyen vagy ehhez fogható tematikus park nincs Romániában.

Azt reméljük, hogy nagyon sok román turista is ellátogat majd hozzánk. Nekik is megéri az utazás Udvarhelyszékre, hiszen itt el tudnak akár egy fél napot is tölteni a gyerekekkel, annyi program lesz a parkban. Nemrégiben vásároltunk két bivalyt is, így a régi borvizes szekeret is vissza fogjuk állítani. A kicsiknek és nagyoknak is színes és hagyományos programmal próbáljuk bemutatni Erdély sokszínű kultúráját.

Mini Erdély Park (Fotó: Dragoș Asaftei)

– Mikor várható a park nyitása?

– Idén augusztusban szeretnénk nyitni. A parknak lesz egy különleges eleme, mégpedig a mini székely gőzös! Ezzel szeretnénk emléket állítani a valamikori székely gőzösnek, melyet egykor Ugron Gábor és Orbán Balázs országgyűlési képviselők harcoltak ki a Magyar Országgyűlésben. A parkban tehát egy kerti vasutat fogunk működtetni, hasonlót, mint amilyen a budapesti Vasúttörténeti Parkban is van. Úgy érzem, hogy Erdély megismerésében a körbejárható makettek és maga az egész tematikus park sokat segíthet; bízom benne, hogy többen lesznek olyanok, akiket arra ösztönöz majd, hogy meghosszabbítsák kirándulásaikat, vagy éppen visszalátogassanak Erdélybe. Már nagyon várjuk a nyitást – kíváncsiak vagyunk a látogatók véleményére és visszajelzéseire!

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Dragoș Asaftei

Valóra vált székely álmok Los Angelesben

A mese a nemzeti öntudatot is képes meggyógyítani