Kultúra
-
A lengyel katonák és a magyar fegyverek mentették meg Európát a bolsevizmustól
– 1920-ban Magyarország a trianoni sebeket éppen csak elkezdi gyógyítani, amikor a Lengyelország és a Szovjetunió közti háború elérkezik a…
-
Pénteken kezdődik a 30. Thealter nemzetközi színházi fesztivál Szegeden
Idén is a műfaji sokszínűség jellemzi a fesztivált: prózai előadást, táncprodukciót, bábszínházi darabot, mesejátékot, monodrámát, filmet, performance-t és koncertet is…
-
Fotókiállítás a füleki templom felújításáról
A Füleki Vármúzeum keddi közleménye szerint a tárlat képanyaga végigkíséri a Szűz Mária mennybevételének tiszteletére szentelt, barokk stílusú templom 2015…
-
Tagadás és megtérés – egy roma szociológus útja a hajléktalanok segítéséig
Az elmúlt év végén indult az a sorozat, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülés jegyében mutat be példaértékű,…
-
Még szavazhatunk a Kaszás Attila-díj jelöltjeire
Emlékeztettek arra, hogy a Kaszás Attila-díj összege idén megemelkedett, az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja bruttó 400-ról 800 ezer forintra, a…
-
Megtartják a Székesfehérvári Királyi Napokat
A programokat bemutató keddi sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy az eseménysorozat egyfajta tisztelgés Székesfehérvár történelmi múltja előtt. Hozzátette: minden…
-
Elhunyt Bogdán László székelyföldi író
Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. 1969-től szülővárosában a Megyei Tükör munkatársaként dolgozott. 1987-től A Hét című hetilap szerkesztője…
-
Súlyos károkat szenvedtek a libanoni főváros építészeti kincsei is
A Bejrútra jellemző, három boltíves ablakokkal díszített történelmi épületek jelentősen meggyengültek a libanoni polgárháborúban (1975-1990) és a bejrúti kikötő körzetében…
-
Keresztényellenes Fake News (10): Jézus magyar volt
A 19. századi modern nemzetállamok megszületésével többen vitatni kezdték Jézus Krisztus zsidó származását. Az efféle elképzelések részint antiszemita kutatók révén…
-
Ungváry Zsolt: Áldozat – 16. (folytatásos kisregény)
A terroristák túszaik közül kivégzik a honfitársa helyett önként ajánlkozó magyar fiatalt… Hiábavaló-e az áldozat? Tartozik-e felelősséggel a megváltott (megmentett)…