Keresztényüldözés
-
Kétszázötven házat gyújtottak fel, nem zavarta őket semmi és senki
Július 31-én, a helyiek által fuláni fegyveresekként azonosított terroristák támadássorozatot hajtottak végre Nigéria Miango körzetében – jelentette az International Christian…
-
Ments meg egy éhező szíriai családot – magyar lelkész a Vasárnapnak
– Szíria területének nagy részén véget értek a harcok, mégis soha nem látott éhínség és nélkülözés tombol az országban. Mi…
-
Folyamatos terrorban élik életüket az észak-iraki jazidik
Az eseményen a Magyar Nemzet által publikált beszámoló szerint az egyik túlélő elmondta, hogy a térségben ez idáig már több,…
-
Azbej Tristan: Felszólították a szervezeteket, hogy kövessék a magyar példát
– Felkérték, hogy a vallásszabadsággal foglalkozó nemzetközi csúcstalálkozón beszédet tartson Magyarország és a korábban Donald Trump elnök által is elismert…
-
Washingtoni nemzetközi csúcstalálkozón méltatták a Hungary Helps Program eredményeit
Az Egyesült Államok négy évvel ezelőtt tűzte zászlajára, hogy otthont ad a világban a nemzetközi vallásszabadsággal foglalkozó egyházi vezetők, civil…
-
Hogy lesz gyerekterroristából pap?
Hétéves római tanulmányútja után Charles Mbikoyo atya az EWTN-nek nyilatkozva elmondta: visszatér arra a földre, amelyen annak idején elrabolták, hogy…
-
Időzített humanitárius és migrációs bombáról beszélt Azbej Tristan
Azbej Tristán a merényletet úgy minősítette: „Egyértelműen keresztényüldözés, annak is a legvéresebb formája.” Hozzátette, hogy Nigéria az az ország, ahol…
-
Katolikus papot raboltak el Nigériában
Nigéria egyik egyházmegyéje kedden imaszándékkal fordult a hívek felé. Papjukat feltehetően a Boko Haram terroristái elrabolták – jelentette az ACI…
-
Ahol keresztényként az életben maradás mindennapi küzdelmet jelent
A lány, szüleivel és három bátyjával Pakisztánban, egy afganisztáni határ menti városban él, ahol keresztényként minden nap ki vannak téve…
-
Azbej Tristan: Leszbosz vezetői úgy érzik, Európa magára hagyta, Magyarország pedig segítette őket
Az államtitkár az MTI-nek telefonon elmondta: a magyar kormány tavaly arról értesült a magyarországi görög kisebbségi önkormányzattól, hogy a görögországi…