Keresztényüldözés
-
Gulyás Gergely: A Hungary Helps egy jól működő modell
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyitójában elmondta, hogy a migrációra adott magyar válasz helytálló és működőképes, a Hungary Helps pedig…
-
Sértettük a gender ideológiát, ezért megtámadtak minket – Ignacio Arsuaga az S4C-nek
Nemrégen hallottuk a hírekben, hogy a spanyol kormány elvette a HazteOír (magyarul: Hallasd a hangod) egyesülettől a közhasznú jogállását. Miért…
-
Mise alatt támadták meg a papot Montreálban
Március 22 reggelén a montreáli Szent József templomban egy férfi késsel támadt neki a misét bemutató papnak, miközben az egész…
-
Az Iszlám Állam harcosát fogták el Budapesten
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 27 éves férfit 2018. december 30-án a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ellenőrizték.…
-
Felnyitják az Iszlám Állam egyik tömegsírját
Sinjar környékén alapvetően jazidik éltek. Ők is és a keresztények is kiemelt célpontjai voltak az Iszlám Államnak, bár a statisztikák…
-
„A kereszténység nem békés vallás” egy brit belügyminisztériumi hivatalnok szerint
Egy, még 2016-ban menedékjogot kérő, iráni állampolgár azzal indokolta az Egyesült Királyságban benyújtott menedékjogi kérelmét, hogy a kereszténységre áttérő muszlim…
-
Siklósi Beatrix dokumentumfilmje is versenyez a Nemzetközi Keresztény Filmfesztiválon
A 2011. szeptember 15-én alapított Nemzetközi Keresztény Filmfesztivál a világ egyik legnagyobb keresztény filmes eseménye, amelyet idén május 1. és…
-
Értéksemlegesség helyett valódi értékeket!
A véleményszabadság az ember elidegeníthetetlen joga még akkor is, ha ezzel szembemegy a fősodornak nevezett ‘mainstream’ irányzatokkal, amelyek népszerűségükben felülmúlják…
-
Libanonban templomot szenteltek az olasz katonai bázison
A Szentatya táviratában elismerését fejezi ki a jelentős terv megvalósítása miatt. A Vatikáni Rádió cikke szerint annak a reményének ad…
-
Azbej Tristan: Magyarország segít, mert Magyarország szolidáris!
A segélyszervezet székházában megtartott sajtótájékoztatón Lehel László elnök-igazgató elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet egyedüli regisztrált magyar segélyszervezetként van jelen Irakban.…