(H)arctér
-
Megtámadták az AfD brémai tartományi vezetőjét
A Frank Magnitz elleni támadás ügyében politikai bűncselekmény gyanújával indult nyomozás, az eljárást a tartományi rendőrség államvédelmi osztálya és a…
-
Nem voltak társai a német adatlopás feltételezett elkövetőjének
A gyanúsított 20 éves, német állampolgár, a szüleivel él Hessen tartományban, tanulói jogviszonyban áll, büntetlen előéletű. Aktív és volt politikusok,…
-
Eltemették Seregély István nyugalmazott egri érseket
Seregély István 1931. március 13-án, Szombathelyen született. A középiskolát a miskolci Fráter György Gimnáziumban végezte. Teológiai tanulmányait Szombathelyen kezdte,…
-
Sargentini Brüsszelben tüntizik a magyar kormány ellen
Talán nem kell bemutatnunk a Sargentini-jelentést, amelyet a magyar berendezkedés kritikájaként fogalmazott meg a politikus, és 2018 szeptemberében kétes körülmények…
-
Rakonczay Gábor az első magyar a Déli-sarkon
Rakonczay Gábor az út során testsúlya 10 százalékát elégette, az arcán pedig fagyási sérüléseket szenvedett. Mint a közlemény szerint elmondta:…
-
A hazai mozik húszmilliárd forint feletti bevétellel zártak 2018-ban
A kimagasló eredményeket hozó 2017-es év után tehát 2018 kisebb megtorpanást hozott, ami először is annak tudható be, hogy tavalyelőtt…
-
A briteknek nem kell távozniuk Németországból rendezetlen Brexit esetében
Sören Schmidt a kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte, hogy a több mint 100 ezer brit állampolgárságú németországi lakost nem fenyegeti…
-
Lemondott a Világbank elnöke
Az 59 éves Jim Yong Kim február 1-jén távozik a posztjáról, több mint három évvel mandátumának lejárta előtt. Jim Yong…
-
2019 fordulat lehet a klímaváltozás elleni harcban
A köztársasági elnök kiemelte, hogy az év újabb riasztó hírrel indult. Havanna óvárosát elöntötte a tenger, a cunami után heves esőzés…
-
Négy éve történt a Charlie Hebdo elleni merénylet
A köztársasági elnök egyébként nem vett részt az épület előtti megemlékezésen, ahol ahol mintegy százan, az áldozatok hozzátartozói és kollegái, a támadás…