Folytatódnak a vidéki egészségügyi fejlesztések

Folytatódnak az egészségügyi fejlesztések vidéken, ahol az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot felhasználva fejlesztették az egészségügyi hálózatot, míg Budapesten és a központi régióban 700 milliárd forint értékű beruházások indultak el – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfőn Szombathelyen.

Kásler Miklós a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház több mint 1,1 milliárd forint értékű, elsősorban az onkológiai ellátást érintő beruházásainak avatásán azt mondta:

olyan kulturális és egészségügyi fejlesztések zajlanak, amilyenek „Magyarország eddig ismert 1100 éves történetében még soha”.

A vidéki egészségügyi hálózat fejlesztésének része a szombathelyi kórház beruházása, amelynek révén az ottani regionális onkológiai centrum már minden olyan diagnosztikai és terápiás kezelést biztosít, amit az Országos Onkológiai Intézet – tette hozzá a miniszter.

Hende Csaba, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Nagy Lajos, a kórház főigazgatója, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Puskás Tivadar polgármester átvágja a nemzeti színű szalagot a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban megvalósult onkológiai ellátást érintő fejlesztés átadásán – MTI/Varga György

Kásler Miklós beszélt arról is, hogy a magyar onkológiai stratégiáról néhány évtizeddel ezelőtt lezajlott viták után példaértékű ellátórendszer alakult ki Magyarországon. Ennek csúcsintézménye a legmagasabb európai szintű elvárásoknak is megfelel, négy regionális centrum működik az országban, illetve a legtöbb vidéki kórházban van onkológiai osztály is.

A Szombathelyen kialakított regionális onkológiai centrum diagnosztikai és terápiás lehetőségei szinte teljesen azonosak azokkal, amelyek a központi intézetben elérhetőek, csak az ellátott betegségek körében van nem túl jelentős különbség. A betegeknek az új PET/CT beszerzése révén pedig már nem kell Budapestre vagy Kaposvárra utazniuk, ez évente mintegy ezer beteget érint.

Az új PET-CT a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban – MTI/Varga György

A vasi megyeszékhelyen néhány éve a rendkívül magas szintű technológiát jelentő molekuláris patológiai tevékenységet is folytatnak, ami nélkülözhetetlen ma már a korszerű onkológiai terápiákhoz. A miniszter jelezte azt is: még ebben az évben elindul a salgótarjáni kórház onkológiájának fejlesztése is.

Nagy Lajos, a Markusovszky kórház főigazgatója elmondta: a kórház legrégebbi, 90 éves épületében működő sebészeti osztályt 523 millió forintból újították fel. A teljes korszerűsítés jóvoltából a betegek 21. századi körülmények közé kerülnek most már.

Hozzátette: a daganatos betegek diagnosztikáját szolgáló PET/CT, illetve a kemoterápiában alkalmazott CATO-rendszer megvalósítása az onkológiai betegek ellátásához nélkülözhetetlen fejlesztés. A kórház helyszínen kiosztott sajtóközleménye szerint az előbbi 520 millió forintba, az utóbbi 84 millió forintba került.

Hende Csaba (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a szombathelyi egészségügyi intézmény hosszú évek óta veszteség nélkül működik, jól gazdálkodva, magas színvonalú gyógyítást biztosít. A 2010 óta eltelt időszakban, a mostanival együtt már meghaladja a 20 milliárd forintot a kórház beruházásainak értéke, ami messze túlmutat a 2002 és 2010 között végrehajtott fejlesztések értékén.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy három tevékenységi területére, a diagnosztikára, a gyógyításra és az elhelyezési körülményekre egyaránt kiterjedő, több mint 1,1 milliárd forint értékű modernizálással nemcsak a kórház fejlődött, hanem a város, a megye és a régió ellátása is.

Nagyon fontosnak nevezte az eszközpark javítását, de hozzátette, hogy „csodálatos eszközökkel sem lehet hivatástudat, empátia, a betegekhez való jó viszony nélkül gyógyítani”.

MTI 

***

A fenti program egy nagyobb, átfogó terv része, amiről a Magyar Építőkben olvashattunk egy írást. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával megvalósuló

kivitelezések indultak el hazánk hét régiójának 60 városában.

Az egészségügyi fejlesztések kapcsán új épületek építésére, illetve a régiek felújítására nyílik lehetőség mintegy

nettó 28 milliárd 43 millió forint értékben.

Az új nővérállomás a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban  – MTI/Varga György

A magasépítési ill. felújítási munkák az alábbiak szerint valósulnak meg:

– 3,09 milliárd forint – Nyugat-Dunántúl – összesen 15.711 m²
A felújítások a következő városokban történnek: Csoma, Győr, Nagykanizsa, Sárvár, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg.

– 3,41 milliárd forint – Dél-Dunántúl – 10.462 m²
Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Szekszárd, Pécs

– 3,88 milliárd forint – Észak-Alföld – 17 547 m²
Debrecen, Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nagykálló, Nyíregyháza, Berettyóújfalu, Jászberény, Karcag, Mezőtúr, Szolnok

– 4,65 milliárd forint – Dél-Alföld – 15.314,53 m²
Baja, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Szeged, Kecskemét, Deszk, Gyula, Makó, Orosháza, Szeghalom, Szentes

– 2,23 milliárd forint – Észak-Magyarország – 13 294 m² (amely műemléki védettség alatt álló ingatlant is tartalmaz)
Balassagyarmat, Eger, Gyöngyös, Hatvan, Mezőkövesd, Ózd, Pásztó, Salgótarján, Miskolc, Sátoraljaújhely, Szikszó

– 2,93 milliárd forint – Közép-Dunántúl – 15 478,88 m²
Csákvár, Dunaújváros, Esztergom, Mór, Székesfehérvár, Tata, Tatabánya, Ajka, Balatonfüred, Komárom, Pápa, Veszprém

– 7,82 milliárd forint – Budapest – 20 563 m²
A fent említett munkálatok mellett steril műtőt, képalkotó diagnosztikai funkciót, intenzív helyiségeket és fekvőbeteg ellátási funkciót tartalmazó feladatokat, valamint személyfelvonó építési munkákat is tartalmaz a közbeszerzés.

Magyar Építők

Iratkozzon fel hírlevelünkre