(H)arctér
-
Weber elindította az EP-választási kampányt
Az Európai Bizottság elnöki posztjára pályázó Weber először járt külföldön, mióta november 8-án megválasztották az Európai Néppárt csúcsjelöltjévé. Varsóban Grzegorz…
-
Pályázatot hirdettek a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért
A szaktárca közleménye szerint 40 millió forinttal támogatják a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében végzett tevékenységet. A keretösszeg lehetővé teszi…
-
2021-ben újra népszámlálás lehet
Magyarországon 1870 óta rendszeresen, általában tízévente van népszámlálás, a mostani a tizenhatodik a sorban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a beterjesztett…
-
Jövőre is jól teljesíthet a magyar gazdaság
A pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány továbbra is fontos feladatnak tartja a vállalkozások támogatását. Éppen ezért folytatódik a vállalkozások közterheinek…
-
Újabb imádságrekord részesei lehetünk
Az álomszám a 30 000 együtt imádkozó elérése. Ezzel a NEK szervezői szeretnék meghaladni az előző évben ugyanebben az időpontban…
-
Jobb körülmények között gyógyulhatunk?
Az elmúlt időszakban jó szándékú, ám kritikus véleményeket fogalmaztak meg az egészségügy valamelyik területén dolgozó szakemberek. Az Egyházi Kórházak Egyesülésének…
-
Betilthatják a vallási jelképek viselését Alsó-Szászországban
Német hírportálok beszámolói szerint a szociáldemokrata (SPD) vezetésű tartományi kormány rendelkezésének célja annak tudatosítása, hogy az igazságszolgáltatási rendszert képviselő bírók…
-
Áruházakban szervez adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank
A Magyar Élelmiszerbank honlapján azt írja, hogy a hagyományos Karácsonyi Adománygyűjtésben országszerte 5000 önkéntes vesz részt, akikhez idén a Centrál…
-
A készülő Nat-ból már csak a „Keep smiling!” hiányzik
2003-ban ugyanazt a hibát követte el az oktatásért felelős kormányzat. Egy hónap nem elegendő idő arra, hogy olyan horderejű dokumentum,…
-
Visszakaphatják lakásukat a Nemzeti eszközkezelő program résztvevői
A kormány célja ugyanis, hogy minden család saját otthonban élhessen. A közleményben emlékeztetnek, hogy a NET Zrt.-t 2011-ben a devizahiteleseket…