Felállították Nyugat-Németország első Lenin-szobrát

A helyi hatóságokkal folytatott hosszú küzdelem után a Németországi Marxista-Leninista Párt Gelsenkirchenben felállította Nyugat-Németország első Lenin-szobrát.

A Németország legjelentősebb iparvidékének számító Ruhr-vidék egyik városa, Gelsenkirchen az első olyan nyugat-német város, ahol az orosz kommunista párt alapítójának, Vlagyimir Iljics Leninnek látható szobra.

Míg a kommunista Kelet, az egykori GDR városainak és önkormányzatainak szinte minden sarkán állt egy Lenin szobor, elképzelhetetlennek tűnt, hogy Nyugat-Németország valamelyik nyilvános helyén valaha is megtörténjen ilyen.

A bíróság azonban határozatban is engedélyezte az MLPD-nek, a Németországi Marxista-Leninista Pártnak, hogy székházuk előtt helyezzék el a szobrot. Az MLPD székháza – amely elé a szobrot is felállították – egy 1930-as években épült épületegyüttesben található. A helyi hatóságok a szobor elhelyezése elleni felszólalásukban azzal is megpróbáltak érvelni, hogy az a történelmi épületek látványát csorbítaná. De hiába. 

Nyugat-Gelsenkirchen körzetének helyi tanácsa szerint Lenin egy olyan figurája a történelemnek, akire méltatlan lenne emlékezni. „A kommunizmus vezéralakjának számító Lenin az erőszak, az elnyomás, a terrorizmus és a mérhetetlen emberi szenvedés szimbóluma. Mindez összeférhetetlen a Németországot jellemző szabad demokrácia alkotmányos rendjével, és a demokrácia eltörlésének egyik szimbólumát is jelképezi” – állt egyik nyilatkozatukban.

Ugyanakkor a határozat ellen küzdő MLPD a meghozott bírósági döntést Vlagyimir Iljics Lenin fantasztikus győzedelmének tartják. Gabi Fechtner, az MLPD vezetője a következőt nyilatkozta a német sajtónak: Nagyon boldogok vagyunk, hiszen Gelsenkirchen munkásváros, ahová nagyon is illik Lenin szobra.

A város továbbra is harcol a bíróság döntése ellen.

A szobrot március 14-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A szobor felállításával arról emlékeznek meg, hogy Lenin 150 éve született.

A 2,5 m-es öntöttvas alakzatot egyébként még a Szovjetunióban készítették az 1930-as években. A német MLPD párt egy cseh városból vásárolta meg egy online aukciót követően. Azt, hogy mennyiért vásárolták meg a szobrot, nem hozták nyilvánosságra.

Az 1982-ben alapított MLPD alkotmányellenesnek tartott magatartása miatt a mai napig a német titkosszolgálat megfigyelése alatt áll.

Kiemelt képünk forrása a cultura.hu.