(H)arctér
-
Kincs: több mint húszezer család igényelte a Köldökzsinór-program elemeit
Fűrész Tünde emlékeztetett: a program 2018 januárjában indult azzal a céllal, hogy két magyarországi családtámogatás a külhonban születő magyar gyermekek…
-
Deák Dániel: csökkent az ellenzéki pártok támogatottsága
Deák Dániel szerint az ellenzéki politikusok hamis állításokkal azt a látszatot próbálták kelteni, hogy nem sikeres a járványkezelés, mert azt…
-
Elhunyt két beteg és 4014-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 548-ra nőtt. 2284-en már meggyógyultak.…
-
Csaknem háromszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 59, szombaton 104, vasárnap 95 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel,…
-
A Fidesz-KDNP Karácsonynak: Hova lettek a milliárdok?
Úgy fogalmaztak: „Karácsony Gergely ismét azt csinálja, amit szokott: hárítja a felelősséget és mindenért mást okol”. A tény az, hogy…
-
Kásler: „Fikció”, hogy a járvány ideje alatt nem kezelték a rákos betegeket
Kásler Miklós – aki a műsorban elmondta, hogy apai ágon erdélyi, székely származású, így a trianoni döntés családjukat is érintette…
-
Koronavírus: Egy idős beteg meghalt, 18 új fertőzést regisztráltak
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 546-ra emelkedett. 2279-en már meggyógyultak.…
-
Heves eső moshatja el a hét utolsó napját
Felhőszakadás miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Baranya, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar,…
-
Semjén Zsolt: Történelmi kézfogás Magyarország és Szlovákia között
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az interjúban kifejtette: a szlovák kormányfő bátor és korrekt gesztust tett a magyarság felé azzal, hogy száz…
-
Vasárnaptól korlátozások nélkül utazhatunk Németországba
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a személyforgalmi korlátozások megszüntetése rég várt enyhítés a németországi munkavállalók és családjaik számára. A miniszter…