(H)arctér
-
Megújult a Budavári Sikló
A megújult sikló keddi átadásán Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy 2009 után újabb nagyjavítást végeztek a kocsikon, amelyek…
-
Szimpátiatüntetés lesz Budapesten Päivi Räsänen mellett
Kétéves börtönbüntetést is kaphat a finn kereszténydemokrata politikus, Päivi Räsänen amiatt, mert egy bibliai igeverset posztolt közösségi oldalán, Pál apostolt…
-
Soltész: az egyház, az állam és a közösségek együttműködéséből csodák származnak
Soltész Miklós hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben mások mellett Mátraverebély-Szentkúton, Bakonybélben, Bodajkon, a Budakeszihez tartozó Makkosmárián, Győrben, Vértessomlón, Márianosztrán, Máriakálnokon,…
-
Századvég: Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein
Felidézték: a polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek…
-
Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását
Erről Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere tájékoztatta az MTI-t, miután megkapta az ügyben eljáró bizottság döntését. A sportvezető elmondása szerint…
-
Szili Katalin: Ügyünk megkívánja a közösségi jogi aktus kidolgozását az Európai Bizottságban
Szili Katalin az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy a belga-holland-német hármashatárnál fekvő városban 12 ország írta alá 1992. február 7-én…
-
Szavazzon a Highlights of Hungary jelöltjeire
Az ötven indulót a Highlights of Hungary nagykövetei jelölik, és a közönség szavazata alapján dől el, kik lesznek a végső…
-
Liu Shaoang bronzérmes 1000 méteren
A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve…
-
Rétvári Bence: Liberális, globalista vadkapitalizmus helyett keresztény piacgazdaság
Az első Keresztény Gazdasági és Vállalkozói Fórum bemutatja a mainstream liberális közgazdasági gondolkodással szemben a keresztény alapon álló közgazdászok, üzletemberek…
