Századvég: Orbán Viktor kormányzása javított a magyar családok anyagi körülményein

A magyarok csaknem kétharmada úgy gondolja, hogy a családja anyagi helyzete összességében javult, amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke – derül ki a Századvég Alapítvány legfrissebb felmérésének összefoglalójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.

Felidézték: a polgári kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére, ennek jegyében a többi között bevezette a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

Hozzátették: a Századvég a kormányzat családbarát intézkedései tükrében vizsgálta a politikai szempontból aktív magyarok körében, hogy a hazai családok az elmúlt 12 évben hogyan ítélték meg anyagi helyzetük alakulását, kitérve arra a kérdésre is, hogy meglátásuk szerint hogyan változnának a körülményeik, ha tavasszal a baloldal alakíthatna kormányt.

Kiemelték, a közvélemény-kutatás alapján megállapítható, hogy a kormányzat által meghozott családbarát intézkedések pozitív hatásai széles körben érzékelhetők a lakosság számára.

„A felmérés szerint a magyarok közel kétharmada (64 százaléka) úgy gondolja, hogy amióta Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a családjának anyagi helyzete összességében javult, ezzel szemben 26 százalékuk válaszolt úgy, hogy szerinte a családja anyagi körülményei romlottak” – írták.

Közölték: a kutatás arra is rávilágított, hogy a válaszadók mindössze 17 százaléka feltételezi, hogy javulnának a családja pénzügyi körülményei, ha a Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás alakíthatna kormányt az országgyűlési választásokat követően. Ugyanakkor a magyarok több mint háromnegyede (76 százaléka) úgy véli, hogy a családja anyagi helyzete romlana vagy nem változna a balliberális szövetség esetleges választási győzelme esetén – írta a felmérése eredményeit ismertetve a Századvég.

(MTI)

Címlapkép: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre