- (H)arctér
Ismét lehet jelentkezni a Rákóczi Szövetség március 15-i diákutaztatási programjára
A szövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a program célja 1994 óta, hogy a Kárpát-medence országaiban élő magyar középiskolások…
- Kultúra
Mesterséges intelligencia készítette a Bolyki Tamás Quartet első lemezének borítóját
A Bolyki Tamás Quartet a Magyar Jazz Szövetség 2019-es Jazz Combo versenyének győztese, Bolyki Tamás pedig a legjobb zeneszerző díját…
- (H)arctér
Korlátozza a tevékenységét a Szemlélek
Korlátozza tevékenységét a Szemlélek.net – írja a keresztény közéleti és hírportál, forráshiányra hivatkozva. Szerzői között olyan nevek szerepelnek, mint a…
- (H)arctér
Dánia eltörölné az egyik legnagyobb egyházi ünnepet, mit reagál az Unió?
Dánia baloldali kormánya eltörölné az egyik legnagyobb egyházi ünnepet a védelmi költségvetés növelése miatt. A történelmi egyházak vezetői élesen bírálják…
- (H)arctér
Európában egyedülálló az időseket segítő Gondosóra program
Egész Európában nincs olyan jóléti intézkedésre példa, mint a Magyarországon bevezetett, időseket segítő Gondosóra program – mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért…
- (H)arctér
Öngólt lőtt az Európai Bizottság az Erasmus felfüggesztésével
Leginkább a fiatalokat háborította fel az Európai Unió, amikor kilátásba helyezte az Erasmus-program magyarországi felfüggesztését – derül ki a Társadalomkutató…
- (H)arctér
A háború egész világra leselkedő veszélyeire figyelmeztetett Kirill pátriárka az ortodox Vízkereszt ünnepén
Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája úgy véli, hogy Oroszország legyőzésének bármilyen vágya a barátságtalan országok részéről – a jelenlegi…
- (H)arctér
Így tapsolt el másfél milliárdot a baloldal Zuglóban
Közel másfél milliárdos uniós projektet buktak el Karácsony Gergelyék Zuglóban, a felelősséget pedig nem tudják számon kérni rajtuk – nyilatkozta…
- (H)arctér
Menczer Tamás: Azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat!
Kárpátalján elkezdték a magyar zászlók közintézményekről való eltávolítását az ukrán rendőrök egy friss rendeletre hivatkozva, miközben több magyar intézményvezető kapta…
- (H)arctér
Titkos papképzés a katakombaegyházban a szovjetizált Kárpátalján
Ortutay Elemér egyike volt azon görögkatolikus papoknak, akik Kárpátalja 1944-es szovjet megszállása után nem voltak hajlandók egyesülni a pravoszláv egyházzal.…