- Vélemény
Ungváry Zsolt: Nincs új a nap alatt
A természeti törvények mellett a társadalmi törvényeknek is igen komoly a hatásuk, de vannak, akik ebbe sem gondolnak bele, és…
- (H)arctér
Elkapták az Iszlám Állam bombagyárosát
A 24 éves férfi – akit a főváros közelében vettek őrizetbe kedden – a hatósági közlemény szerint már előrehaladott szakaszban…
- (H)arctér
Új ügyeleti és műszakpótlék díjak az egészségügyben
Közleményükben azt írták: az új ügyeleti díjazást objektív szempontok alapján, az intézmény és az adott szakorvosi terület valós leterheltségétől függően…
- Szabadidő
Harminc éves az Aeropark Repülőmúzeum
A ferihegyi Aeropark Repülőmúzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit. A kiállítóhely alapjait már az 1970- es évek második felében letették a…
- (H)arctér
Már 130 embert hallgattak ki
Szelei Pál elmondta: egy-egy eljárásban több esetben 2-3 gyanúsított van, de van olyan is, amellyel összefüggésben már 30, és ez…
- (H)arctér
Jó hír a kultúra területén dolgozóknak
A kormány Facebook-oldalán szerdán közzétett nyilatkozatában Kásler Miklós emlékeztetett, hogy január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók.…
- (H)arctér
„Elgyötört kísérlet”
A Magyar Nemzet interjújában az egykori főpolgármester azt is abszurdnak nevezte, hogy Karácsony Gergelyék jelentősen korlátozták, hogy a korrupciógyanús ügyleteket…
- Szabadidő
Új szintre lép Magyarországon az állatvédelem
A határozat alapján anyagi segítséget kapnak a civil állatvédő szervezetek, az ebrendészeti telepek és az 5000 fő és az alatti…
- (H)arctér
Modellváltás a katolikus egyetemeken, főiskolákon is
„A megegyezés célja, hogy a katolikus fenntartású felsőoktatási intézmények – hasonlóan a modellváltó egyetemekhez – a jövő generációk, valamint a…
- (H)arctér
Orbán Viktor: Magyarország előre megy, nem hátra
Az interjúban arra a felvetésre, hogy tavaly karácsonykor még nem volt koronavírus elleni védőoltás, idén azonban már van, Orbán Viktor…