„Elgyötört kísérlet”

A Magyar Nemzet interjújában az egykori főpolgármester azt is abszurdnak nevezte, hogy Karácsony Gergelyék jelentősen korlátozták, hogy a korrupciógyanús ügyleteket milyen szempontokból vizsgálhatja az erre a célra létrehozott bizottság, amelynek többségét ráadásul épp a baloldali fővárosi vezetés szövetségesei alkotják.

Amit a Karácsony-csapat folytat, az Tarlós István szerint „elgyötört kísérlet arra, hogy sorozatos hazudozás és önellentmondások után áttematizálja az egész történetet, és az eseményeket az eredetitől egészen eltérő kontextusba próbálják helyezni”.

Hangsúlyozta: mivel pontosan egyelőre nem tudni, hogy mi történt valójában, tartózkodik attól, hogy a nyilvánosságra került felvételek és hírek alapján vádaskodjon, ám tény, hogy vannak aktuális, vihart kavaró ügyek a Városházán.

Az egykori főpolgármester szélhámos húzásnak nevezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége némi huzavona után egy olyan vizsgálóbizottságot állított fel, amelyben éppen az érintett, elszámolandó oldal emberei kerültek többségbe. Azzal is félrevezetik a közvéleményt a korábbi főpolgármester szerint, hogy fideszes vezetésű bizottságot emlegetnek. „Hiába helyezték a grémium élére a XVI. kerületet vezető Kovács Pétert, ugyanis a vizsgálati jelentés tartalmáról végül többségi szavazással fognak dönteni, tehát teljesen mindegy, ki az elnök” – fejtette ki Tarlós István. Úgy vélte, hogy

a grémium mozgásterét feltűnően és átlátszó módon behatárolták és korlátozták, egyben abszurdumnak nevezte, hogy a Városháza-gate egyik központi szereplője, az Anonymus által megosztott felvételek többikén is szereplő Gansperger Gyulának csak a fideszes kötődéseit vizsgálhatja a bizottság.

„Fideszes kötődései legfeljebb 2001-2002-ig állhattak fenn Ganspergernek, míg a Városháza-ügynek a felvételeken megemlített szereplőivel a mai napig kapcsolatban áll az elhangzottak alapján” – mondta Tarlós István. Arra is emlékeztetett, hogy az egykori MSZP-s miniszterelnök a hírek szerint összefüggő mondatokban beszélt arról az egyik felvételen, hogy Ganspergerrel a barátságnál is erősebb szálak fűzik őket egymáshoz, mivel régi fegyvertársak, és együtt harcoltak a barikádokon. Ha a szalag tartalmát megvágva közölték is – mert sajnos ilyen előfordulhat -, az említett rész egyértelmű mondatokból áll.

Vagy tán úgy kell elképzelni, hogy a felvétel végén Bajnai Gordon kijelentette volna, hogy „Ja, Gansperger úrral kapcsolatban csak vicceltem?”

– fogalmazott Tarlós István.

„Arra lehet számítani, hogy ennek a bizottságnak a már most borítékolható megállapításait (amelyeknek nyilván nem sok befolyása lehet a rendőrségi nyomozás szabályos menetére) az ellenzéki online média majd legalább 72 órán keresztül, napi 24 órában a fő hírei élén fogja elhíresztelni, egzotikus címekkel” – vélte Budapest egykori első embere.

Az is kifejezetten pancser alakítás volt, amit Karácsony a Mocsárosdűlőről adott elő.

Uugyanis szerinte mi teljesen be akartuk építeni a területet, és ő volt az, aki megvédte. A baj csak annyi, hogy a főpolgármesterségem egy évtizede alatt még csak egy csőszkunyhót sem építettünk oda, sőt már Demszky Gáborék sem. Nevetséges, hogy miközben Karácsony azt hangoztatja, hogy megvédte a Mocsárosdűlőt, éppen ők tervezik beépíteni annak egy részét – jelentette ki a miniszterelnöki megbízottként tevékenykedő egykori városvezető.

 

(MTI)

Kiemelt képünkön Tarlós István főpolgármester, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje kampányzáró sajtótájékoztatót tart a Városházán 2019. október 12-én. MTI/Soós Lajos

'Fel a tetejéhez' gomb