Hátra (h)arc! – Nagyító alatt Márki-Zay gazdaságpolitikai elképzelései (1.)

„Csak felfelé!” – harsogja az új szlogen, pedig elnézve a nyilvánosságra került Márki-Zay-féle programot, sokkal inkább a „Csak visszafelé” mondat fedné le a valóságot. Ez jellemezné a leginkább azon gazdaság- és pénzpolitikai ötlethalmazt, amit az utóbbi időben, mintegy „kormányprogram” gyanánt, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter (MZP) megfogalmazott. Sok területtel kapcsolatban ismerhettük meg elképzeléseit, melyek sokszor egymásnak is ellentmondanak. Annak taglalásától most eltekintünk, hogy miként lenne beilleszthető – a megvalósíthatóságról nem is beszélve – ezen ötletelések színes bokrétája a többi baloldali párt gyökeresen más elképzelései közé, inkább a teljesség igénye nélkül sorra vesszük az ígéreteket és megnézzük: vajon milyen gazdasági- és társadalompolitikai következményei lennének, ha mindezek így, ebben a formában valósággá válnának? Csépai Miklós közgazdász segít megértenünk, mi lapul Márki-Zayék gazdaságpolitikai elképzelései mögött.

Mottó:
„Se ide nem, se oda nem / Fütyöl a madárka, hanem
(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”
(Arany János: A fülemile)

Első olvasatra egy összegömbölyödött sündisznó képe villan fel előttünk. Az MZP-féle ötletelések szerteágazóak, a legtöbbször ellenkező irányba mutatnak, ahogyan a sün tüskéi. Sehogyan sem akarnak összeállni egy koherens képpé, rendszerré. A kiindulópont világos, a cél viszont nem. Egyrészt a szokásos „ne az legyen, amit Orbán csinál”-reflex ismerhető fel – még ha néha kényszeredetten, egy-egy lépés hasznosságát el is ismeri –, hiszen így lehet a harcos ellenzéki politikus imázsát fenntartani, másrészt tisztán megmutatkozik a távlati célokat, a vezérfonalat bántóan nélkülöző inkoherens politika.

Emiatt marad itt nekünk egy halom ötlet és hangzatos jelszó, ami a nyugati elvtársak vágyott szimpátiáját ideiglenesen elhozza ugyan, de nehezen alakítja ki magáról a komolyan vehetőség képét.

Önmagában az, hogy valaki a mostani kormányétól eltérő gazdaságpolitikát kíván megvalósítani, teljesen elfogadott – sőt, politikai ellenfélként el is várt – elképzelés, attól az önmagában még alkothatna egy gyökeresen eltérő, mégis kerek, szakmailag egész rendszert. De MZP esetében is azt látjuk, amit a többi baloldali pártnál – a mindennapos aktuálpolitizálás mellett nem jutott idő a szakprogramok végiggondolására és összehangolására. Ráadásul a Fidesz 12 éve működő kormányprogramjában remekül illeszkednek egymáshoz a társadalompolitikai-, szociálpolitikai-, pénzpolitikai- és külpolitikai elképzelések, rendszert alkotva mozognak együtt a területek. Emiatt látjuk azt évek óta, hogy legfeljebb finomhangolásokra van szükség, nagyobb reformokra nincsen. Amikor pedig nagy horderejű esemény változtatja meg a körülöttünk levő világot (tömeges migráció, pandémia, gazdasági válság), a teljes rendszer egyszerre mozdulva reagál, a fogaskerekek nem ugranak ki, hanem forog a gép tovább – más sebességgel, módosított iránnyal, de stabilan és megbízhatóan.

A rezsicsökkentésre a későbbiekben majd kitérünk, most álljon itt egyetlen árulkodó mondat a témában a programból:

„Nem megszüntetni fogjuk a rezsicsökkentést, hanem jobbat, zöldebbet, és igazságosabbat csinálunk! (Jámbor A.)”

Talán emlékszünk még, hogy ugyanilyen szlogennel állt neki 2002-ben az új ballib kormány az államilag kamattámogatott, forint alapú lakáshitelek rendszerének „megjavításához”. Az eredmény jól ismert: a programot megszüntették, az országot pedig a devizaalapú hitelek csapdájába kergették. Kivették az egyik fogaskereket a rendszerből, majd amikor az egész gép akadozni kezdett,

visszafelé mutogattak, csavart szorítottak, kalapáccsal ütögettek mindent, hátha attól megjavul. Nem is csoda, hiszen saját rendszer, saját elképzelés nem volt. Akinek pedig kalapács van a kezében, az mindent szögnek lát.

Akkor lássuk tételről-tételre, hogy mit tudhatunk a tervekről, mit várhatunk egy esetleges jövő tavaszi kormányváltás után.

Budapest, 2021. október 8. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 

1. Adópolitika – SZJA

Sokféle terv létezik a baloldalon a személyi jövedelemadóval kapcsolatosan. Újdonság nincs bennük, visszatérnének a 2010 előtti többkulcsos, sávos adózáshoz, belekeverve egy kis szociálpolitikát (minimálbér adómentessége). Ez a rendszer már akkor is az adóelkerülés egyik legjobb eszköze volt. Természetesen most is az igazságosság a hívószó.

Fizessen többet az, aki gazdag – a probléma ezzel most is ott van, hogy majd ők mondják meg, hogy ki számít gazdagnak.

Azaz megint a hivatalosan bejelentett, 8 órás állásban dolgozó, bérből és fizetésből élők lesznek a célcsoport, akik nem tudják kreatívan eldugni a jövedelmüket.

A közös ellenzéki programban szerepel, hogy „az alacsonyabb jövedelmeket terhelő adókat csökkenteni kell”. Szépen hangzik. Ugyan arra nincs magyarázat a baloldalról, hogy akkor innentől miért fejlessze magát, miért tanuljon, miért törekedjen előre a magasabb bérért egy munkavállaló, hiszen hipp-hopp, átcsúszik a magasabb adósávba, azaz az egységnyi munkája kevesebbet fog érni.

Beindul majd az okoskodás: a sávhatárig legális a jövedelem, a többi majd „zsebbe” megy.

És ilyenkor jön a nagy bociszemekkel előadott csodálkozás, hogy miért is nem teljesülnek az elvárt adóbevételek. Hogyan lehetséges, hogy az emberek eltitkolják a jövedelmüket? Hogyan lehet, hogy a sok minimálbéres vállalkozó SUV-val jár?

Emlékeztetőül: míg 2010-ben az előirányzott SZJA-bevétel (1881,1 mrd forint) csupán 94%-a teljesült (1767,8 mrd forint), addig 2021-ben várhatóan 105%-os lesz a teljesítés (2720 mrd helyett 2850 mrd forint). Azaz 2010-ben 113 mrd hiány, 2021-ben 130 mrd többlet. Az előbbit hitelfelvétellel (és az ezzel járó kamatfizetéssel) kell pótolni, az utóbbi plusz mozgásteret ad a kormánynak. Ez az egykulcsos adó előnye.

De mit mond MZP? Mindent. Is.

Először azzal kezdte, hogy ő nem akarja többkulcsossá tenni az adórendszert. „Most négy évig ne az adókról vitatkozzunk, az akadályozná a Fidesz leváltását. Most mindenki fogadja el, hogy egy ilyen adórendszerünk van, ez ne legyen vita tárgya”. Ugyanezt megismétli a jelölti vitában, azért nem tartja célravezetőnek az adópolitikáról (adóemelésről) beszélni, mert akkor azzal a Fidesz kampányolni fog. Az ördög azonban (ahogyan mindig), most is a részletekben lakik. Elmondja továbbá, hogy semmi kifogása nem lenne egy többkulcsos progresszív jövedelemadó ellen, hiszen az első Orbán-kormány alatt is ilyen volt az adórendszer, de Kanadában és az Egyesült Államokban – ahol korábban élt – is ilyen adórendszer működik. Azaz nyílik a kiskapu, a farkas az egyik lábát már bedugta. Ugyan politikai okokból még nem feszegeti az ajtót („egy demokratikus négyéves kormányzás után lehet valódi vitatémává tenni az adózást, majd akkor én sem leszek ellene annak, hogy finomítsunk ezeken az adókon”), de már látni, mire is készül.

És végül, hogy mégiscsak meglegyen a fából készült vaskarika és a fülemile is minden oldalról fütyüljön, olyan progresszív rendszerről beszél, ahol a legmagasabb kulcs a mostani egyetlen kulccsal egyezik meg. És akkor visszatérünk oda, ahonnan 2010-ben indultunk. Lehetőség lesz az adó elkerülésére és, ami még fontosabb, a sávok tologatására, emelésére. Hiszen micsoda szép üzenet, hogy azért nő a legfelső kulcs 15%-ról 25%-ra, mert a gazdagoknak fizetniük kell!

Amiről pedig végképp nincs szó, az a megtakarításokból elérhető hozam adóztatása. Jelenleg a lakossági állampapírok hozama adómentes, hiszen a leadózott jövedelem forog ezekben. Ki tudja, ezen a területen mit hoz(hat) a jövő…

A Főpolgármesteri Hivatal által közreadott képen Emmanuel Macron francia elnök és Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Márki-Zay Péter közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Donáth Anna, a Momentum elnöke, európai parlamenti képviselő, valamint Karácsony Gergely főpolgármester találkozója Budapesten 2021. december 13-án. MTI/Főpolgármesteri Hivatal

2. Adópolitika – ÁFA

A fogyasztási adóval kapcsolatban talán még nagyobb a zűrzavar az ellenzéki oldalon. A mostani kormány álláspontja világos – a munkát terhelő adókat csökkentik, a fogyasztást terhelő adókat emelik. Jelenleg 3 kulcs van érvényben (5%, 18%, 27%), ezekről a részletes listát itt találjuk.

Az persze nem meglepő, hogy a baloldalról csak a legutóbbit halljuk emlegetni. A módszer a szokásos, kivesznek egy elemet a rendszerből és arra kiabálnak kígyót-békát. Igaz, hogy tíz- és százezer forintok maradnak az embereknél minden hónapban pluszban az egykulcsos SZJA miatt, de ők a „világbajnok” ÁFA-t emlegetik, ami pontosan 2 százalékponttal magasabb csupán, mint a 2010-es „jó ÁFA”. Ha eltekintünk a három kulcstól és egységesen a legmagasabbal számolunk, akkor ez 100.000 forintnyi fogyasztásnál 1.575 forint plusz kiadást jelent (miközben egy bruttó 500.000 forintos bérnél csak az SZJA oldalon 4500 forint plusz megtakarítás keletkezik százezer forintonként, kedvezmények nélkül). A másik oldalon pedig spórolunk a rezsicsökkentésen, az egykulcsos SZJA-n, a gyermekek utáni adókedvezményen és folytathatnánk…

Emlékezhetünk, hogy a totális gazdaságpolitikai káosz idején, a 2006-os választások megnyerése érdekében, a legfelső ÁFA kulcsot 20%-ra csökkentette a ballib-kormány. Milyen eredménnyel? A 2006-os 4,0%-os infláció 2007-ben 7,9%-ra ugrott (tehát az adócsökkentés hatása nem érződött), ráadásul (részben) úgy próbálták kompenzálni a kieső bevételt, hogy a bérre rakódó TB-járulékot emelték. Ez további jövedelemátcsoportosítást eredményezett az aktívaktól az inaktívak felé (micsoda pedigré ez a „szakértelem”, amikor most okoskodnak nyugdíj témában…).

Aztán persze, ahogy omlott rájuk a tető, 2009-ben visszaemelték a legfelső kulcsot 25%-ra.

A disszonáns kórusból érdekes hangok villannak ki. „Igazságtalan az adórendszer”, „az alapvető élelmiszerek kulcsát azonnal mérsékelni kell” és a többi. Ezzel szemben MZP, talán véletlenül, a valós problémát felismerve azt mondja, hogy „az áfacsökkentés nem a vásárlóknál jelentkezik, ragadósak az árak”. De ennél több nem derül ki. Illetve mégis. Az ellenzéki közös program így fogalmaz: „a világrekorder áfakulcs csökkentése csupán középtávon lehet cél, attól függően, hogy a költségvetési mozgástér mit enged”.

Hahó, emberek! Megint ugyanaz a nóta! Hiába lesz a legnagyobb jó szándék, a vicsorgó akarat, sajnos a költségvetés nem fogja elbírni a csökkentést. Persze ennek is majd Orbán lesz az oka…

Így aztán, ha összefoglaljuk, lassan felsejlik a rém: magas SZJA, kevesebb megtakarítás, nehezebb megélhetés – de alacsony ÁFA, hogy még jobban fájjon a szív, hogy mi mindent nem tudunk megvenni…

A Márki-Zay-féle „kormányprogram” elemzésének következő része csütörtökön jelenik meg a Vasárnapon.

Csépai Miklós
közgazdász

Iratkozzon fel hírlevelünkre!