- (H)arctér
Gulyás: Nem kizárt, hogy külföldről beavatkoznak a választásba
Azt mondta, köztudott, hogy a fontos kérdésekben az európai fősodorral szemben állást foglaló magyar kormányzásra a külföld nem elismeréssel, hanem…
- (H)arctér
Vakon a munka kapujában
Sőt, gyaníthatóan még maguknak a látássérült embereknek is meglepőek lehetnek azok a tények, amelyeket az Esély a jövőre – Foglalkoztatás…
- (H)arctér
„Kulcs a net világához!”
Felidézték, hogy az elmúlt években „Kulcs a net világához!” című projektjük keretében több célzott gyermekjogi kiadványt is megjelentettek, 2020-ban a…
- (H)arctér
Szili Katalin: Ügyünk megkívánja a közösségi jogi aktus kidolgozását az Európai Bizottságban
Szili Katalin az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy a belga-holland-német hármashatárnál fekvő városban 12 ország írta alá 1992. február 7-én…
- Kultúra
Emmi: Már februárban megkapják a 20 százalékos béremelést
Az Emmi közleménye emlékeztet: a korábbi években több olyan intézkedés történt, melyek segítették a kulturális területen dolgozók pályán tartását, illetve…
- (H)arctér
Liu Shaoang bronzérmes 1000 méteren
A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve…
- (H)arctér
Riogatnak a hollandok
Az e-mailben arra hívták fel a figyelmet, hogy amennyiben az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség tovább erősödik, az ukrán légtér…
- (H)arctér
Megújult a székesfehérvári Nepomuki Szent János-templom
„A templom az a hely, ahol megtaláljuk mindazt, amit mindenhol a templomon kívül is – néha kicsit balgán – keresünk,…
- (H)arctér
Meglepetés – Budapest rendezi az idei úszó-világbajnokságot
A FINA közleménye szerint a magyar főváros június 18. és július 3. között ad otthont a vb-nek, 2017 után másodszor.…
