Megújult a székesfehérvári Nepomuki Szent János-templom

A Fő utcai templom felújítása során a szerkezeti megerősítés mellett felújították a tetőszerkezetet, a vízelvezető rendszert, valamint a teljes elektromos hálózatot, továbbá korszerűbb lett a fűtési rendszer és részben restaurálták a templom belső terét. A megújult templomban Bérczi Bernát zirci apát celebrált szentmisét. Az apát arról is beszélt, mit jelenthet a mai szekularizált társadalom számára a szent hely – írja a feol.hu.

„A templom az a hely, ahol megtaláljuk mindazt, amit mindenhol a templomon kívül is – néha kicsit balgán – keresünk, azaz az igazi boldogságot, az igazi békét, örömet, elégedettséget és beteljesülést”

– hirdette Bérczi Bernát.

A liturgiát követően Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár mondott köszönetet a rend kitartó nevelőmunkájáért. „Szükségük van a keresztény embereknek azokra az összefogásokra, amelyek az értékeket megvédik és a kereszténység elleni támadásokat visszaverik. Ezért is természetes, hogy templomok és iskolák felújítását továbbra is országszerte támogatja a kormány” – hangsúlyozta az államtitkár.

Vargha Tamás, a város országgyűlési képviselője, a Külgazdasági és Külügyminisztérium polgári hírszerzésért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta: – A mai ünnep azt jelenti, erős a közösségünk. Ez az erős közösség megfogadta az intést, megvédte a templomot és az iskolát – mondta a képviselő, utalva a Ciszterci Szent István Gimnázium jelenleg is zajló felújítására.

Az ünnepi liturgia végén Spányi Antal megyés püspök áldotta meg az épületet és a híveket – olvashatjuk a Fejér megyei hírportálon.

(Forrás: feol.hu)

A címlapképen Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke megáldja a 320 millió forintos kormányzati támogatásból megújult székesfehérvári ciszterci Nepomuki Szent János-plébániatemplomot 2022. február 5-én. Forrás: MTI/Kovács Attila

Iratkozzon fel hírlevelünkre