- (H)arctér
Év végén vagy jövő év elején születhet ítélet a Sargentini-jelentés megsemmisítése ügyében
A tárcavezető elmondta, a kormány szerint jogsértő szavazatszámlálással fogadta el az Európai Parlament (EP) a Sargentini-jelentést, mert a tartózkodó szavazatokat…
- (H)arctér
A bányába zárt kolostor
A Veszprém megyei Uzsa község határában, fent a hegy oldalában bújik meg az uzsahegyi Szentlélek pálos kolostor, a rendi építészet…
- (H)arctér
Nem lesz magyar nyelvű szentmise Bákóban
Úgy tűnik, hogy bár erre korábban engedélyt kaptak, most mégsem lesz többé magyar nyelvű szentmise Bákóban. A Moldvai magyarság –…
- (H)arctér
Nyitrai Zsolt: a polgárőrség ma a modern hazafiság jelképe
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szervezet tagjai önkéntesen vigyáznak a települések, a családok biztonságára, részt vesznek a határok védelmében, a migráció…
- (H)arctér
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta
Soltész Miklós kiemelte, hogy a református egyház tudatosan készítette elő óvodafejlesztési programját az elmúlt évek során, amelynek eredménye az új…
- (H)arctér
Már nem csak kamuvideókat gyárt, a nemzeti konzultációs íveket is lopja a baloldal
Halász János azt mondta, egy videofelvétel került napvilágra, amelyen az látszik, hogy egy baloldali aktivista kilopkodja a postaládából a nemzeti…
- (H)arctér
Meg kell védeni a vállalatokat az ellenséges külföldi felvásárlástól
Kifejtette, a koronavírus-járvány egész Európában komoly gazdasági károkat okozott, ezt a helyzetet használják ki a nemzetközi spekulánsok, akik ilyenkor stratégiai…
- (H)arctér
Orbán: Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat
A kormányfő a budai Várban, a Kapisztrán téren tartott ünnepségen – ahol 102 hallgató tett tiszti esküt a Szent Korona…
- (H)arctér
Hollywood újabb istenkáromló filmje: Jézust most nőként ábrázolják
Az EOnline és a Deadline oldalak beszámolói szerint a Habit című film főszereplője, Bella Thorne egy utcai lányt fog alakítani,…
- Kultúra
„Szerepeket küldött az Úr, melyek által visszatérhettem a nekem rendelt útra”
– Hogyan lett egy őrszentmiklósi kislányból országosan elismert színésznő? Mi vagy ki inspirálta, hogy a művészi pálya felé forduljon? –…