- (H)arctér
Kilencen meghaltak, 710-zel nőtt a fertőzöttek száma
A kormányzati portálon azt írták: 15 170-re nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 663-ra emelkedett, 4227-en már…
- Kultúra
Műtárgyak éjszakája rendezvénysorozat indul csütörtökön
A programok között műterem- és műhelylátogatások, tárlatvezetések, filmvetítések és épületséták várják az érdeklődőket. Az eseménysorozathoz csak kis létszámú programokat hirdettek…
- (H)arctér
Teljes összegű táppénzt kapnak az iskolában megbetegedett tanárok
Kásler Miklóst egyebek mellett arról kérdezték, hogy a nemrég lezárult nemzeti konzultáció során a szülők és a tanárok nagy többsége…
- Keresztényüldözés
Migráns ölte meg az őt befogadó olasz papot
A tettest nem kellett sokáig keresni, ugyanis kevéssel a gyilkosságot követően feladta magát a rendőrségen. Az 53 éves tunéziai férfiról…
- (H)arctér
„Aki elveszti a szavakat, mindent elveszít”
Az interjú a Kommentár új számának témájául szolgáló „testpolitika” rövid, elemző bemutatásával indul. Békés szerint test és politika mindig is…
- (H)arctér
Biztonságosabb hely lettünk, mint Németország
A Balaton az idén különösen vonzó célpont volt, és nemcsak a közvetlen vízparti rész: az attól távolabbi, beljebb található települések…
- (H)arctér
Semjén: A román pártok megpróbálják megszerezni a magyar szavazókat
Az RMDSZ az egyetlen olyan politikai szervezet, amely képes a romániai magyar emberek védelmére – üzeni videójában Semjén Zsolt. A…
- (H)arctér
Marosvásárhelyen nagyobb az esély a magyar győzelemre, mint 20 éve bármikor
Soós Zoltán független polgármesterjelölt nyilatkozatát a sajtóirodája juttatta el az MTI-hez kedden. Soós azzal támasztotta alá állítását, hogy a magyar…
- Kultúra
Hétvégén rendezik a Quasimodo-költőversenyt és irodalmi fesztivált
Cserép László fesztiválszervező az MTI-nek elmondta, hogy 149 alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, csaknem háromszáz vers érkezett a költőversenyre. Mint…
- (H)arctér
Visszaküldte a parlamentnek a Trianon-törvényt Klaus Iohannis
Korábban az elnök az alkotmánybíróságon is megtámadta a jogszabályt, de a taláros testület július közepén elutasította az elnök óvását. Iohannis…