- Történelmi rácsodálkozások
Német árnyék Lengyelország fölött
A cikk szerzője felidézi: „Az elkeseredett lengyel ellenállás – és a német propaganda – szülte meg a mítoszt a német…
- (H)arctér
Elsöprő sikert arattak az idei Erzsébet-táborok
Novák Katalin beszédében hangsúlyozta: idén mintegy 130 ezren vehetnek részt az Erzsébet-táborok programjain, ebből a nyári zánkai ottalvós táborokban csaknem…
- Vélemény
Ideje fejéről talpára állítani a világot!
Nekünk, akik részt veszünk ezen a konferencián, a kereszténység vallásként is fontos, de a keresztény kultúra nem csak a vallásos…
- Szabadidő
Fiatal erkölcsromboló a pop világban
Billie Eillish a Los Angeles-i Highland Parkban született és él a mai napig színész-zenész-szövegíró szüleivel és 21 éves bátyjával, Finneas-szal,…
- (H)arctér
Nagyon sokféle segítség áll a családok rendelkezésére az iskolakezdéshez
Ahogy korábbi írásunkban ismertettük, országszerte számos iskolakezdési adománygyűjtő akció van még most is folyamatban. Az ezek keretében összeállított csomagokat a…
- Egyéb
Állati veszélyek a genderlázban
Nagy a lelkesedés a genderhívők között, hiszen eddig is szívesen érveltek azzal, hogy a saját nemhez vonzódás az állatvilágban is…
- Egyéb
Globalizált világunk útjai és útvesztői
Globalizált világunkban nemcsak arról van szó, hogy a Földön oda utazunk, ahova akarunk, hanem arról is, hogy a tőlünk több…
- Egyéb
Életről, halálról szóló kérdések vannak napirenden Európában
A neves kutató és politológus egy korábbi írásából kiindulva, amely az európai parlamenti paletta új törésvonalaira hívta fel a figyelmet,…
- Kultúra
Megemlékezvén Szent István gyermekeiről
A „Szent István gyermekei Moldvában” című dokumentumfilm első részében az egykori Etelköz peremén élő népcsoport, a moldvai magyarok eredetéről szerezhetünk…
- (H)arctér
Tanszergyűjtést szervez a NOE
Jövő szeptembertől a köznevelésben minden diák ingyen fogja kapni a tankönyveket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára…