- (H)arctér
Az Iszlám Állam vállalta magára a brüsszeli merényletet
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett kedden a brüsszeli merénylet elkövetőjeként. A szélsőségesek Telegram-oldalán megjelent közlemény szerint egyik harcosuk hajtotta…
- (H)arctér
„Ezután hova temessük a halottainkat?” – kérdezik a magyarnádasiak, akik temetője fölé viaduktot terveznek az észak-erdélyi autópálya építtetői
Nyílt levélben tiltakoznak az erdélyi Magyarnádas lakói az ellen, hogy a falu temetője fölé épüljön az észak-erdélyi autópálya egyik viaduktja…
- (H)arctér
Az Iszlám Államra hivatkozott a franciaországi késes támadás elkövetője, és utalt az Izrael és a Hamász közötti konfliktusra
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében vállalta magára előzetesen egy felvételen a tettét az észak-franciaországi Arrasban négy nappal ezelőtt történt…
- Spiritusz
Pécsi megyéspüspök: „A közösség szeretetteljes összefogása is segíti a tamási Nagyboldogasszony-templom felújítását”
A terveknek megfelelően, december végére befejeződik a tamási Nagyboldogasszony-templom teljes felújítása – adta közre a Pécsi Egyházmegye a honlapján. Felföldi…
- (H)arctér
A világhálón dicsekedett a svédek megölésével a brüsszeli terrortámadás elkövetője
A hétfő esti Belgium-Svédország Európa-bajnoki-selejtező mérkőzés előtt történt terrorcselekmény feltételezett elkövetője egy internetes közösségi oldalon dicsekedett el tettével. A videofelvételen…
- (H)arctér
Rétvári Bence: Bővült az egészségügyre fordított forrás
Az egészségügyre fordított forrás folyamatosan nőtt az elmúlt években, az egészségügyi kasszában ma kétezer milliárd forinttal több pénz van, mint…
- (H)arctér
Tüzet nyitottak a rendőrök egy fegyveresre Brüsszelben, aki a hétfő esti támadás elkövetője lehet
Rálőttek a belga rendőrök egy gyanús fegyveresre, aki a két halálos áldozatot követelő hétfő esti brüsszeli iszlamista támadás elkövetője lehet…
- (H)arctér
31 százalékkal csökkent az abortuszok száma Észak-Karolinában a korlátozás után
Észak-Karolinában 31 százalékkal csökkent az abortuszok száma, miután megtiltották, hogy a 12. hét után elvetessék a gyermeket – írja a…