- Kultúra
Elhunyt a Mária Rádió alapítója
„Emanuele Ferrario, a Mária Rádió egyik alapítója július 8-án az égi hazába költözött” – ezekkel a megható sorokkal jelentette be…
- Vélemény
Előbb kaphat egészséges méhet egy transznemű, mint egy meddő nő?
Hajmeresztő ötlettel rukkolt elő Christopher Inglefield plasztikai sebész, a nemátalakító műtétek specialistája: úgy gondolja, nincs messze az az idő, amikor…
- Családháló
Titkos abortusz kamaszkorban? Megoldható!
Abortuszpárti csoportok jelenleg is azon munkálkodnak, hogy aláássák azt a törvényt, miszerint kiskorú lányok esetében legalább az egyik szülő beleegyezése…
- Családháló
Megdöbbentő adatok: több áldozata van az abortusztörvénynek, mint a koronavírusnak Írországban
A Magyar Kurír cikkéből kiderül, hogy a minisztérium jelentése a 2019-ben végrehajtott önkéntes abortuszokat veszi számba, és a terhességmegszakítások okait…
- (H)arctér
Rasszizmusból adhatna egymásnak leckét a BLM társalapítója és a Planned Parenthood szülőanyja
A világ tőlünk távolabb eső fele forrong, „köszönhetően” az egyre több áldozatot követelő, eredeti céljától már rég eltérített Black Lives…
- (H)arctér
BLM-vezető: a fehérek félállati, genetikailag defektes lények
Újból reflektorfénybe került egy megdöbbentő poszt Yusra Khogalitól, a torontói Black Lives Matter társalapítójától. A korábban a Facebookon megjelent írásban…
- Családháló
Kiborultak a BLM aktivistái az életvédő plakát miatt
A hirdetőtábla Wellingtonban, Új-Zéland fővárosában található. A frappáns szöveg nyers fordítása valahogy így hangzik: „Mindkét élet számít” (a magzat és…
- (H)arctér
„Megöltetek egy gyereket!” – sokkoló fordulatot vett a BLM mozgalom
„Azt állítjátok, számít a feketék élete… megöltétek a saját véreteket… megöltetek egy gyereket!” – fogalmazott a nyolcéves kislány édesapja a…
- (H)arctér
Amerikában az abortuszklinikák is vállalják a bűnrészességet a kiskorúak megrontásában
Megerőszakolta, abortuszra kényszerítette, majd életveszélyesen megfenyegette Jeffrey Epstein azt a nőt, aki most kitálalt az évtizedekkel ezelőtt történt esetről. A…
- Családháló
Receptre írva – Szakácskönyvet adott ki a Bethesda Gyermekkórház
Semmelweis-nap alkalmából különös bemutatót tartottak a Bethesda Gyermekkórházban. A minden évben megrendezésre kerülő ünnep az egészségügyben idén egyfajta lezárása is…