Egy hónap alatt 47 templomot rongáltak meg Franciaországban

Franciaországban az év eleje óta eddig ismeretlen tettesek rongáltak meg több templomot országszerte – adta hírül a Newsweek alapján a mandiner.hu. A szent helyeken az elkövetők oltárokat és szobrokat törtek össze, más esetekben a gyújtogatástól sem riadtak vissza. Múlt vasárnap a Párizsban található, nagy történelmi múlttal rendelkező St. Sulpice templomot gyújtották fel a vasárnapi mise után. Az esetben senki sem sérült meg, a francia rendőrség és a tűzoltóság nyomoz az ügyben, mivel szándékos gyújtogatásra utaló jeleket találtak.

A múlt hónapban az észak-franciaországi Houilles-ben található St. Nicholas templomot érte támadás, amelynek során megrongáltak egy Szűz Mária-szobrot, az oltár keresztjét pedig leszedték helyéről és a földre dobták – adta tudomásul a La Croix International katolikus lap.

Szintén februárban a lavaur-i St. Alain katedrális ereklyéit és szentségeit érte vandál támadás. A dél-franciaországi templomban az oltárterítőt gyújtották fel, a szentek szobrait pedig mind összetörték. A település polgármestere, Bernard Canyon az esetet illetően így nyilatkozott: „Isten meg fog bocsátani. Én viszont nem”.

A délen található Nimes városában a Notre-Dame des Enfants templomának oltárát rongálták meg, emberi ürüléket kenve a keresztre. A kovásztalan kenyeret, amely a katolikus vallásban Jézus Krisztus testét jelképezi, a hatóságok a templom melletti kukákban találták meg. Robert Wattebled nimes-i püspök nyilatkozatában kiemelte, hogy a történtek nagymértékben érintik az egyházmegyei közösségüket, a „megpróbáltatások pedig mindannyiukat sújtják legmélyebb hitükben”.


Hirdetés

Egy hónap leforgása alatt 47 dokumentált támadást hajtottak végre az ismeretlen tettesek Franciaországban.

Az Európában élő keresztényekkel szembeni intolerancia és megkülönböztetés bécsi megfigyelőközpontja szerint a katolikus egyház elleni támadások 25%-os növekedést mutatnak az előző év azonos időszakához képest.

Az intézet vezetője, Ellen Fantini szerint még nem találtak a rongálásokban közös motívumot, azonban Franciaország-szerte egyre növekvő problémát jelent a keresztényellenesség, amelynek fő támogatói az anarchista és feminista csoportok.

„Úgy érzem, egyre nagyobb az ellenségeskedés a keresztény egyház és jelképei ellen Franciaországban” – nyilatkozta az ügyvezető. Ezek a támadások olyan szimbólumokra irányulnak, amelyek a kereszténység fő jelképei – emelte ki Fantini. Hozzátette, hogy bár Franciaországban nagy tisztelete van a szekularizációnak, történelmét és örökségét tekintve ez egy keresztény állam, ezért a támadások nem csak az egyház, hanem a francia hagyományok és történelmi múlt ellen is irányulnak. Ezen erőszak fő forrásai a vallásellenes radikális szekularista és feminista csoportok, amelyek az egyházat a patriarchátus szimbólumaként kezelik – mutatott rá az események eredőjére Fantini.

Forrás: mandiner.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb