Azért jöttél, hogy zavarj bennünket? – A 444 esete a miseborral
Tiszta szerencse, hogy létezik a 444, mert így a kultúraellenes nihilizmus nem alaktalanul lengi be a nyilvánosságot, hanem napról napra torzabb és torzabb formában ugyan, de mindig testet ölt. Legutóbb azzal idézték meg a barbárság ősszellemét, hogy egy zavaros és tudálékos cikkben röhögték körbe a 2020-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus mottóját.
A cikk apropója az volt, hogy nemrég a rendezvény időpontját jelző visszaszámlálót helyeztek el a Mátyás templomnál a „Találkozz Jézussal Budapesten!” – felirattal. A 444 szerzője előtt rögtön le is pergett az élete, mint írja, a felirat bizonyára a végidőkre, Jézus második visszatérésére utal és ijesztő azok számára, akik „eddig nem éltek Istennek tetsző életet”.
E sommás megállapítása után a szerző át is tér a Jelenések könyvére, hiszen ezek szerint 2020-ban Budapesten rendezik meg az apokalipszist. Ezzel a nyilvánvaló ostobasággal gargarizálva a szerző végül azt a megállapítást köpte az olvasók képernyőire, hogy bizonyára „a misebor zavarhatta meg a budapesti Eucharisztikus Kongresszus marketingeseit”, mert „nem hatásos pénisznövelőt, működő hajnövesztőt vagy kivételesen busás befektetési lehetőséget, hanem személyesen és konkrétan Jézus Krisztust” ígérik reklámjukban.
A 444 ezen a ponton engedelmet kér, és jobb szeretné, ha az evilágiság feszesen önmagába zárt terében élhetné az életét ahelyett, hogy mindenféle obskurus prófécia beteljesedése sújtaná a magyar fővárost. (Ennek a vágynak a szimbóluma a cikkben említett pénisznövelő és a hajnövesztő szer.)
Az írásban természetesen nem vallásellenesség, ateizmus, esetleg szekularizmus fejeződik ki, az csupán a posztmodern ostobaság dokumentuma. Az előbbiek bizonyos értelemben régóta részei az európai kultúra belső dinamikájának. Hegel sok mindenre felhasznált történeti dialektikája, Nietzsche ezerféleképpen félreértett bejelentése Isten haláláról vagy épp Ernst Bloch filozófiai tapogatózása a jövőben rejlő forradalmi remény után egyaránt részei ennek a roppant, sokfelé elágazó egyetemes hagyománynak. Szándékosan radikálisan különböző gondolkodású szerzőket említettem, akiket biztosan nem „zavart meg a misebor”, de remekül szemléltetik, hogy az európai kultúra egész tragikus és gyönyörű története a világvége-tudattal való együttélésről szól. Közös történetünk drámai feszültségét az adja, hogy a jelen önmagában nem elég, az anyag önmagában véve nem elég, az emberi állapotnak valamiféle meghaladására, az utópia reményére vagy a megigazulás ígéretére, megváltásra, isteni szóra van szüksége. Erről szól a komplett kultúránk, amit ezek szerint megzavart a misebor. Ha megzavarta, hát megzavarta. Végül is Dosztojevszkij Nagy Inkvizítora is így faggatja a visszatért Jézust: „Miért jöttél hát, hogy zavarj bennünket?”
A keresztény megváltástan az európai kultúrát leginkább megtermékenyítő gondolatok egyike. Tele van vele a filozófia, az irodalom, keresztül kasul átjárja a kollektív tudatunk azon területeit, amelyekre a jelek szerint ritkábban vetődik el a 444 szerzője. Lényegében minden szerző, aki valaha jelentést és célt tulajdonított a történelemnek, azonmód bele is keveredett az eszkatológia vagy egyenesen a szoteriológia rejtelmeibe. Sok probléma és vita forrása ez és ezeket összefoglalóan kultúrának hívjuk. Nézzük csak, mi minden következik mindebből!
Az Isten megtestesülésének keresztény tana az emberi méltóság eszméjét mennyei magasságokba emelte, a Jézus isteni és emberi természetéről szóló viták kikristályosították a személyiség fogalmát, a keresztény ihletettségű történetfilozófiák lineáris idősíkba vetítették és elképesztő távlatok felé nyitották meg a nyugati képzeletet, az igazság keresésének és a természet felfedezésének teológiai-üdvtörténeti igénye megteremtette a modern tudományok alapját. Az emberi méltóság és az elidegeníthetetlen jogok eszméje is elgondolhatatlan lenne mai formájában a Jézussal való – mégoly „ijesztő” – találkozás nélkül. Mindaz, amit eddig a teljesség igénye nélkül felsoroltam, a keresztény teológusok asztaláról lehullott forgács. A kereszténység ennél is többről szól, de ez már nem tudás, hanem hit kérdése. A 444 cikkéből pedig nem valamiféle a hit, hanem pont a tudás hiányzik fájóan.
A tények kedvéért érdemes leszögezni, hogy az Eucharisztikus Kongresszus attól eucharisztikus, hogy nevében is a katolikus egyház talán legközismertebb tanítására és szentségére – az oltáriszentségre – hívja fel a figyelmet. Jézus szavai szerint: „Ez az én testem, amely értetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Erre utal a kongresszus szlogenje a találkozás lehetőségével. Lehet, hogy rá kellett volna keresnie a tisztelt szerzőnek, aki a Megváltóval való találkozást sokat sejtető módon csak apokaliptikus keretek között tudja elképzelni.
De amíg nem jön el a világvége, javaslom, élvezzük együtt az európai kultúra gyümölcseit!
Czopf Áron