„Félelmetes” – Mobilvideók kerültek elő a magyar turisták szicíliai drámájáról
Az Olaszországban illegálisan tartózkodó három marokkói vádlott börtönben várja az ítéletet.

A csoportos szexuális erőszakkal vádolt három marokkói férfi védelme szólalt fel a szicíliai Catania büntetőbíróságán pénteken, ahol a tavaly nyáron magyar turistanőkkel szembeni bűncselekmény tárgyalásának újabb ülését tartották meg.
A tavaly augusztus óta börtönben levő férfiak ügyvédei azt hangoztatták, hogy a vádlottak által elkövetett cselekmények kevésbé súlyosak az ügyészség vádiratában szereplőkhöz képest.
A védelem szerint a férfiak esetében nem áll fenn a kábítószerre való kényszerítés vádja, ahogyan a túszul ejtés sem.
A három marokkói ismételten azt állította, hogy a fiatal magyar nők nem akaratuk ellenére maradtak velük, és nem kényszerítés alatt szálltak be a férfiak járművébe.
A védelem bizonyítékként két, néhány másodperces, mobiltelefonnal rögzített videofelvételt is bemutatott.
Az áldozatokat képviselő Massimiliano Scaringella ügyvéd az MTI-nek elmondta: a videókon valójában éppen az hallható, hogy a nők azt kérdezik, hova viszik őket, és hangsúlyozzák, hogy szállásukra akarnak visszatérni.
Az egyik nő angolul azt mondja, „félelmetes” helyzetben érzi magát.
Scaringella hozzátette, hogy
cselekmény annál is inkább súlyosnak számít, mivel csoportosan követték el a két nővel szemben, akik – a videókon is jól láthatóan – zaklatott, megfélemlített állapotban voltak.
Catania büntetőbíróságán ez volt a harmadik ülés a február 16-i tárgyalás után, amelyen Mariolina Banno ügyész egy vádlottra 7 év 6 hónapot, a másik kettőre fejenként 7 év 4 hónap börtönbüntetés kiszabását kérte. Az ügy gyorsított eljárással zajlik, ami azt jelenti, hogy az ügyész az eredetileg kiszabható büntetés egyharmadát elengedte. A július 3-i ülést elnapolták.
A férfiakkal szemben az ügyészség csoportosan elkövetett szexuális erőszak címén emelt vádat. A vádpontok között szerepel az is, hogy kábítószert birtokoltak, és annak fogyasztására kényszerítették az áldozatokat.
Az ügyészség megítélése szerint a bűncselekmény bizonyított, így nem volt további nyomozásra vagy vizsgálati időre szükség.
Marokkói állampolgárokról van szó, ketten 23 évesek, a harmadik pedig 25: Maarof Hamzát, Archab Marwant és Barchan Soufiant jelenleg egymástól elválasztva, különböző olasz börtönökben tartják fogva.
A bűncselekmény elkövetésekor mindhárman illegális bevándorlóként tartózkodtak Olaszországban, ami azonban ennek az eljárásnak nem tárgya.
A két nő a tárgyalásokon nem vett részt. Védőügyvédjük, Massimiliano Scaringella hangsúlyozta, hogy az áldozatok traumát éltek át, magánéletük védelmében távol kívánnak maradni.
A történteket elsőként a La Sicilia napilap közölte, amelynek beszámolója szerint a turisták tavaly augusztus végén Catania tengerpartján elfogadtak egy fuvart vissza a szállásukra a két vádlottól, akik azonban ehelyett egy távoleső helyre vitték őket, ahol a harmadik társuk is csatlakozott. Ezt követően kokain fogyasztására kényszerítették a két nőt, és akaratuk ellenére szexuális cselekményekre is sor került.
A rendőrségnek sikerült a csoportot Paterno településén kinyomoznia, köszönhetően az egyik áldozat lánytestvérének, aki eltűntként jelentette a két fiatal nőt, és aktivált egy telefonos nyomkövető szolgáltatást, amellyel sikerült lokalizálni a mobiltelefonját.
Luigi Barone bíró pénteki közlése szerint a következő tárgyalás szeptember 14-én lesz, amikor valószínűleg az ítéletet is kihirdetik.
Magyar nőket erőszakoltak meg illegális migránsok Olaszországban
Vezetőkép: illusztráció. Forrás: Pixabay.com





