Erő és alázat – Keresztény felelősség a béke és rend védelmében
Homokra vagy kősziklára építjük a jövőnket?
A keresztény ember számára a világ nem véletlenszerű események kaotikus láncolata, hanem a teremtő Isten bölcs rendelése. A látható és láthatatlan világ egyaránt az Ő törvénye szerint rendeztetett, amely nemcsak a természet törvényeiben, hanem az emberi közösségek erkölcsi rendjében is megnyilvánul. Ezért a keresztény tanítás egyik legfontosabb társadalmi alapelve a rend, a béke és az igazságosság iránti mély vágy.
Szent Pál apostol szava ma különösen időszerű: „Minden lélek engedelmeskedjék a felsőbb hatalmasságoknak, mert nincs hatalom, csak Istentől; amely pedig van, az Istentől rendeltetett” (Róm 13,1). Ez a parancs nem vak engedelmességet vagy szolgalelkűséget kíván, hanem annak felismerését, hogy az emberi közösség békés együttélését Isten által rendelt intézmények és a kölcsönös tisztelet szavatolják. Ahol ez a rend megrendül, ott előbb-utóbb a zűrzavar és az erőszak vesz erőt.
Az Egyház társadalmi tanítása szerint a közjó nem képzelhető el igazságos béke, társadalmi stabilitás és az emberi személy méltóságának feltétlen tisztelete nélkül. A történelem számtalanszor bizonyította, hogy a társadalmi rendet és a tartós békét nem a hangos követelések, a lázongás vagy a folyamatos felforgatás teremti meg, hanem az erős, tiszteletben tartott, erkölcsileg megalapozott intézmények. Az alkotmányos keretek, a közjogi méltóságok és a törvényesség tisztelete ezért nem pusztán jogi kérdés, hanem mélyen erkölcsi és lelki kötelesség is. Hiszen „Isten nem a zűrzavarnak Istene, hanem a békességé” (1Kor 14,33).
Keresztényként különös felelősségünk, hogy ne hagyjuk magunkat elsodorni az indulatok és a gyűlölet áradatától. A békétlenség szelleme ugyanis nem épít, hanem rombol; nem egyesít, hanem szétválaszt.
Szent VI. Pál pápa a „szeretet civilizációjáról” beszélt, amely nem gyengeség, hanem a legmagasabb rendű erő: az a belső erő, amely képes legyőzni a pusztító indulatokat, és még a legélesebb véleménykülönbségek közepette is megőrizni az emberi méltóságot. A keresztény ember elutasít minden agressziót – legyen az fizikai vagy verbális –, mert tudja, hogy „a harag embernek igazságát nem munkálja” (Jak 1,20).
Egy közösség jövője mindig attól függ, milyen alapra építkezik. Ha a kölcsönös tiszteletre, az igazságosságra, a törvényességre és az alkotmányos rend megőrzésére törekszünk, akkor a házunkat kősziklára építjük, amely ellenáll a viharoknak (vö. Mt 7,24-25). Ha azonban a gyűlöletre, a megosztásra és a folyamatos felforgatásra, akkor homokra építünk, és előbb-utóbb összeomlik.
A keresztény ember nem a felforgatás, hanem az építés embere. Nem a rombolásban, hanem a párbeszédben, a kiengesztelődésben és az emberi méltóság védelmében hisz. A keresztény politika ezért nem csupán külső szimbólumokról szól, hanem elsősorban a beszéd és a cselekvés belső minőségéről, az igazság és a szeretet szolgálatáról.
Küldetésünk ma az, hogy a békétlenség és megosztottság korában is a kiengesztelődés, az igazság és a rend hangján szólaljunk meg. Magyarországnak ma különösen nagy szüksége van az igazságban és szeretetben történő építkezésre. Imádkozzunk és dolgozzunk azért, hogy ne a gyűlölet és a zűrzavar, hanem a rend, a béke és a kölcsönös megbecsülés vezérelje közös jövőnket.
„Békességben bocsásd el a Te szolgádat, Uram…” – de addig is: „Keressétek a békességet, és kövessétek azt!” (Zsolt 34,15)
Vezetőkép: illusztráció
