Vajda Miklós: Diktatúrából, diktatúrába
Az első szabad választások alkalmával, 1990 tavaszán a magyar társadalom kis híján azt a politikai erőt teszi második erővé, (SZDSZ) amely 1964 óta Tardos Márton személyében folyamatosan szervezi, hogyan juthatnának a magyar társadalom legalapvetőbb vagyontárgyai minél olcsóbban a 1989-90-től minket függésben tartó globális hatalom birtokába.
Ez a pusztító világerő, ez a világparazita három rendkívül veszélyes megjelenési formát is produkált, és mindhárom nagyon súlyos mértékben kivette a részét Magyarország felszámolásában. Ez a jakobinus, a bolsevik és a neoliberális globálnyik létkaraktere. Valójában abszolút ugyanarról a dologról van szó, ami összefűzi őket, hogy ez a világszemlélet és világkifosztási stratégia döntően a hagyomány felszámolására épül.
A Nyugat-Európából világhódító útjára indult klasszikus kapitalizmus brutális kegyetlenséggel felszámolta az összes tradicionális társadalmat a világ minden szegletében. A XX. század elején rácsodálkozik arra a tényre, hogy a térben és időben hozzá legközelebb eső térség – az Elbától keletre – szinte érintetlen. Azért kell felszámolnia a zárt, szakrális paraszti társadalmakat, mert a szakralitás megbocsáthatatlan bűn. Mert aki szakrális, annak még ép a lelki, szellemi, erkölcsi talapzata, ez pedig megengedhetetlen, mert az ilyen emberi közösségekből nehéz legyártani a nyálfolyós konzum idióták létkarakterét, az engedelmes munkaerő és fogyasztó állatok gigantikus csordáiból álló, társadalomnak látszó páriák tömegét. A kapitalizmusnak pedig csak ez a karakter a megfelelő, mert a profit növelésének lehetősége már egyre inkább csak a fogyasztás gyorsításából ered.
Amikor a bolsevik létkarakter megfogalmazza indulóját, az Internacionálét, abban a legmegdöbbentőbben fejezi ki a közös lényeget, az a sokat idézett sor: „a múltat végképp eltörölni”.
Aki képes kimondani ezt a mondatot, és egyetlen pillanatig is komolyan venni, hogy ez lehetséges, az nem csak a lehető legbrutálisabban szembe szegül Istennel és a teremtéssel, az egész szakralitással, hanem egyúttal azt is elhiszi, hogy ezen a nyomvonalon felépíthető egy negatív teremtés.
A szovjet birodalommal kollaboráló társadalmi, gazdasági, politikai elit azonnal észlelte, – és a nyugati globalitás birodalma is észlelte, – hogy miért kellene új eliteket találni? A régiek már az elmúlt 40 évben bizonyítottak, és a ’70-es, ’80-as években a nyugati kapcsolatokat is kiépítettek. Tehát a nyugatnak is garanciái voltak arról, hogy ezek kiváló kollaboránsok.
Tehát ’82 és ’84 közötti idő már a „készre szerelés” időszaka volt. Akkor már szinte személyekre lebontotta, hogy a pártvagyont meg a KISZ vagyont ki, hogyan fogja kiszivattyúzni ezekből a rendszerekből, hova viszi át, hogyan hozzák létre azokat a vállalati formákat, hogyan fosztják ki a félig állami, félig magánkézben lévő vállalatokat, hogyan viszik át teljesen személyes magántulajdonba az állami vagyont. Azt a vagyont, amelyet iszonyú erőfeszítésekkel az előző negyven év alatt valóban vérrel verítékkel az egész magyar társadalom hozott létre. Hogyan fogják a vagyontömeget létrehozók kárára és kifosztására üzemeltetni ezt a vagyont.
Ezt a döntési mechanizmust mindmáig teljes egészében nem ismerjük, és a hivatalos elbeszélési mód nem is engedi meg, hogy feltételezzük ezeknek a háttéralkuknak a létezését.
Az élet újrateremtésének legfontosabb színtereit fosztják le először
Élelmiszer, gyógyszer, energia. majd rögtön ezután a pénzügyi, banki, biztosítási szolgáltatások, a kereskedelem, a média, informatika, elektronika. Mint ahogyan azt Bogár László közgazdász megfogalmazta:a kollaboráns elitcsoportok, abból az értelmiségi körből származtak, akik a közbeszédet irányították, azok a média személyiségek, akik már a ’70-es években is merész reformereknek tűntek fel, miközben döntő szerepük volt abban, hogy a legsötétebb értelmezési keretbe zárják a magyar társadalmat.
A másik fontos elitcsoport a nagyvállalati menedzser rétegek, akik egyetlen pillanat alatt átlátták – a megkapott súgások alapján – hogyan kell lenyúlni azt a vállalatot, ahol szocialista vállalatvezetőként mindent megismertek, és pontosan tudták, hogy milyen mesés profit lehetőségeket rejt. Hogyan kell bemutatni ezt veszteséges, teljesen szanálásra ítélendő ócskavas tömegnek? Hogyan vidd le az árát szinte nullára? Milyen konstrukcióban lehet fölvenni olyan hiteleket, amelyeknek a visszafizetése annak a terhére történik, hogy a már magántulajdonú termelő egység, amikor elkezd üzemelni, akkor egy havi profitjából a kölcsönt vissza lehessen fizetni. Ez az elitcsoport ilyen értelemben bizonyult végzetesen gátlástalannak, korruptnak, és kapzsinak. A harmadik csoport az államigazgatásban tevékenykedő elitek, akik hamar rájöttek arra, hogy egy birodalomváltás történik. Azonnal átálltak, de úgy, hogy a régi birodalommal való kapcsolati tőkéjüket is megőrizték. – vélekedik Bogár László, aki azt is hangsúlyozza:
Nem hiszem az összeesküvés elméleteket, hanem tudom, hogy van szándékos, tervezett gonoszság, Magyarország tönkretételére. Az első rendszerváltó kormány idején a kereszténydemokraták közgazdasági bizottsága kifogásolta a privatizáció menetét. Az MDF a KDNP-től tényeket követelt, és ekkor került sor egy tényfeltáró bizottság kiküldésére. A bizottság elnökét azonnal megkínálták a privatizáló hivatalok emberei egy bankelnöki pozícióval, amit ő visszautasított.
Ekkor megjelent egy keresztény maskarába öltöztetett egyetemi oktató, és követelte a megvásárolhatatlannak a leváltását. Vajon milyen hatalom állt az egyetemi oktató mögött, hogy egy kormányzó párt teljesítette a követelését? (Mándoki Andor, nyugalmazott műszaki igazgató)
S hogy mindezt miért is idéztem vissza? Mert a történelem mindig ismétli önmagát. A folyamatok ugyanazok, csak a szereplők változnak, a Lenin-fiúk pedig újra és újra felbukkannak, más-más köntösbe öltözve. Tanuljunk a múlt hibáiból, ne engedjük újra a hatalom közelébe őket. Csak rajtunk múlik.
Vajda Miklós írása!
Vezetőkép: Illusztráció
