Orbán Viktor: Béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja

A béke magától nem jön el, béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja – jelentette ki a miniszterelnök az ukrajnai háború kapcsán pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarországnak soros elnökként nincs arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, “eszembe se jut” – fogalmazott.

A kormányfő azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni – ismertette.

Orbán Viktor elmondta: Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania és valószínűleg többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljanak el a felek.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel történt keddi találkozójáról azt mondta,

Magyarországnak tudnia kell a helyét és a súlyát: a nagy béketárgyalások ügyét a nagy országok fogják elintézni. Ma azonban nincs párbeszéd, márpedig anélkül nagyon nehéz elképzelni, hogyan fognak elmozdulni a béke irányába

– tette hozzá.

A miniszterelnök hangsúlyozta, egyetlen dolgot tesz, elmegy azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, aminek Európára és Magyarországra nézve is negatív következménye van, és tényeket tisztáz.

Kifejtette, Volodimir Zelenszkijnek is három-négy kérdést tett fel, hogy meg lehessen érteni a szándékait: hol van a vörös vonal, ameddig ő a béke érdekében el tud menni.

A kormányfő elmondta, ha ezt nem mérik fel, akkor nem tudnak közelebb menni a békéhez, mert “a béke magától nem jön el”.

Béke akkor lesz, ha valaki azt megcsinálja, azért lépéseket kell tenni

– fogalmazott.

A kormányfő azt mondta, béketárgyalás vagy a tűzszünet ügyében Zelenszkij elnök nem volt boldog, mindenki attól fél ugyanis, hogy amikor tűzszünetet köt, azt a másik fogja kihasználni. Általában abból indulnak ki ilyenkor a háborúzó felek, hogy a tűzszünet a másiknak lesz jó, mert amíg ő nem lő, addig a másik átrendezi a csapatait, átcsoportosítja az erőit és ő hátrányba fog kerülni, ezért jobb inkább fenntartani a frontvonali feszültséget – tette hozzá.

Orbán Viktor azt mondta, ezen akkor lehet túllépni, ha van valamilyen perspektíva a felek előtt, ha tudják, hogy néhány hét, hónap múlva béketárgyalások lesznek.

A miniszterelnök felidézte berlini, római és párizsi látogatását, amelyek a magyar uniós elnökség előkészítését célozták, majd a kijevi útját, amelyeken nemcsak politikusokkal, döntéshozókkal beszélt, hanem átlagemberekkel is. Kifejtette, hogy két dolgot lát: egyrészt van egy morális nyomás, az emberek úgy érzik, Európa a békéről szólt eddig. Ezért Európának, ha a szomszédságában kitör egy háború, aminek meg sem kellett volna történnie, akkor többet kellene tennie, hogy a háborús feszültség enyhüljön. Úgy érzik, hogy túlságosan sokat várunk Amerikára, ahelyett, hogy mi tennénk meg a mainál mindenképpen több lépést.

A második érzés, amit tapasztalt mindenhol Európában, hogy aggódnak a háború európai gazdaságra gyakorolt hatása miatt. Hozzátette: megélhetési nehézségek vannak Nyugat-Európában is, mindenhol háborús infláció van.

A béke morálisan is helyes lépés lenne – emelte ki, hangsúlyozva, hogy ezt ő maga így érzi mint magyar ember és ezt így gondolja a német, a francia és az orosz is.

(MTI)

Címlapképen:A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának ( Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Iratkozzon fel hírlevelünkre