Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat

Barsi Balázs ferences szerzetes és Lackfi János költő kapta idén a Stephanus-díjat. Az elismeréseket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke adta át hétfőn Budapesten.

Spányi Antal ismertette: a Stephanus-díj a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány közös kulturális díja, amelyet a Szent István-könyvhét ünnepi megnyitóján adnak át irodalmi és teológiai kategóriában.

Erdő Péter: A kiadványokat olvasva mélyüljenek el és erősödjenek meg hitükben – Megnyílt a Szent István-könyvhét


Hirdetés

A díjazottak olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai tudományok, mind pedig az irodalmi műfajok területén. A díjat 1993-tól napjainkig 64 ember nyerte el – tette hozzá.

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a Párbeszéd Háza igazgatója laudációjában igazi „társteremtő”-nek nevezte Lackfi Jánost, aki komolyan veszi, amire minden ember hivatott:

megéli magában Isten termékenyítő jelenlétét.

Elmondta: az „alig felfogható” termékenységű író, költő, műfordító, 80 könyv, 42 franciából fordított kötet, 10 dráma szerzője, aki szüntelenül publikál offline és online felületeken.

Művei 15 nyelvre fordítva fejtik ki hatásukat az irodalomra és más művészeti ágakra is – mondta.

Lackfi János az elismerést megköszönve felidézte: egyetemistaként Lator Lászlótól sajátította el azt a verseszményt, amelyet újholdasnak szokás nevezni, és amely szerint

egy erős költői szöveg „felfelé nyitott”, és rejtjelezetten beszél a transzcendensről.

Hozzátette: felnőtt megtérőként ő is ezzel a „szégyenlősséggel” beszélt hitéről.

Hét éve azonban Isten „új megtérést adott” neki, és elkezdett „egészen szemérmetlenül beszélni” az istenszeretetéről.

Lackfi János megindítónak nevezte, ha a „senkire rá nem szoruló Isten” tudja használni az ő „izgágaságát”, hogy „döbbenetes páratlanságát közölje”.

Tulassay Tivadar orvos, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja Barsi Balázst méltatva kiemelte: életműve úgy része a magyar keresztény kultúrának, hogy munkássága európai dimenziójú, az európai szellemi életbe is beépül.

Barsi Balázs atya
Forrás: Mátraverebély-Szentkút sajtó/szentkut.hu

Teológusként nemcsak a hittudomány mélységeit ismeri és tudja szuggesztíven átadni, hanem igazi tanárember, generációk nevelője, aki soha nem szűnő lelkesedésével vonzza magához diákjait

– hangzott el.

Emellett Barsi Balázs az egyházzene és a katolikus liturgia évezredes értékeinek őrzője, és a magyar egyházzene saját hagyományaira támaszkodó egyik megújítója, aki vallja, hogy az ősi gregorián elsősorban nem zene, hanem a lélek bőségéből fakadó imádság, válasz a szeretetét kinyilatkoztató Istennek.

Legtöbben mégis prédikátorként ismerik, prédikációi sok embernek jelentenek lelki támaszt, és sokan vannak, akik minden napot Barsi Balázs elmélkedéseivel kezdenek és fejeznek be

– mondta Tulassay Tivadar.

Barsi Balázs atya: Felülről szeretném nézni a világot és saját sorsomat is, vagyis Isten szeretetének végtelen egéből

Barsi Balázs megköszönve a díjat arról beszélt: a „köszönöm” szó, amelyet olyan gyakran használunk, valójában minden ember életében beteljesülésre vár.

Sokszor imádságunkat is megrontja, hogy miközben túl sokszor mondjuk ki, valójában nem engedjük a köszönöm „szó mélyén szunnyadó vulkánt kitörni” – fogalmazott.

A „köszönöm” szó akkor valósulhat meg teljesen, amikor majd színről színre látjuk a Teremtőt, akkor azonban meg is szűnik, átadva helyét egy másik, a szeretet szónak

– mondta az atya.

(MTI)

Címlapkép: Lackfi János. Fotó: Molnár Mihály

'Fel a tetejéhez' gomb