Pillanatok alatt elkészül, és a gyerekek kedvence – Pizzás csiga házilag

Az alábbi süteményt ugyan a kényszer szülte, mégis akkora siker lett, hogy biztosan felvesszük a család kedvenceinek listájára. Ráadásul csak öt hozzávalót tartalmaz, és pofonegyszerű az elkészítése: a pizzás csigával nem nyúlhatunk mellé.

Történt ugyanis, hogy egy iskolai rendezvényre megígértem a középső lányomnak, sütünk valami finomságot. A program időpontja vészesen közeledett, ám az egyéb tennivalók is sokasodtak azon a héten. Így érkezett el az esemény előtti este, sütemény meg sehol…

Ezért aztán olyan recepteket pörgettem a fejemben, amelyek tényleg pillanatok alatt összedobhatók. Ekkor érkeztem el a dédi mama sós süteményéhez, ami csupán három hozzávalóból készül, és az egész család (plusz a tágabb környezet) odavan érte. Mivel ezt már sokszor ellőttük az iskolában, viszont a hűtőszekrényben éppen ott parkolt egy hirtelen felindulásból vásárolt tubusos pizzakrém, már össze is állt a fejemben az ötlet: a pizzás csigát ugyanis minden gyerek szereti.

Kicsit izgultam ugyan, hogy ez a túrós-vajas tészta hogyan viselkedik majd a műveletek során, és valóban volt némi ragacsosodás az elején, de a hűtőben pihentetett második adag már nagyon szépen viselkedett, és már az első is ugyanúgy megkelt a sütés során, mintha sós rudat készítettem volna belőle. Ez egyébként nagyon hálás sütemény, mert bekeverve pár napig simán eláll a hűtőben, és akkor a vendégség előtt csak elő kell venni, és tetszés szerint frissen kisüthető.


Hirdetés

A hatás nem maradt el, még az osztályfőnök is külön megdicsérte, milyen finomságot sütöttünk. Nekem pedig természetesen meg kellett ígérnem, hogy itthonra is készül egy újabb adag, ha már felháborító módon majdnem az összeset beküldtem az iskolába…

Íme a pizzás csiga receptje:

Hozzávalók:

25 dkg túró

25 dkg margarin

25 dkg liszt

1 teáskanál só

Fél tubus pizzakrém (bármelyik boltban kapható, de természetesen aki szeretné, házilag is elkészítheti)

5-10 dkg reszelt sajt (trappista vagy füstölt sajt illik rá a leginkább)

Elkészítése:

A lisztet keverjük el a sóval, majd a kockákra vágott vajjal és túróval gyúrjunk egynemű tésztát belőle. Viszonylag könnyen összeáll, érdemes minél rövidebb ideig dagasztani, mert a vaj nagyon megpuhul, és akkor nehezebb vele dolgozni. Ha van időnk rá, pihentessük fél órát-órát (vagy akár fél napot) a hűtőszekrényben a tésztát, hogy ne ragadjon, amikor nyújtjuk. 

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, és reszeljük le a sajtot. Osszuk két részre a tésztát.

Ezt követően lisztezett felületen nyújtsunk ki egy adagot téglalap alakúra, körülbelül fél centi vastagságúra. Ha ragacsos, lisztezzünk bátran, nem lesz ízetlenebb tőle a tészta! Ezt követően a téglalapot kenjük meg vékonyan a pizzakrémmel, majd tekerjük fel a tésztát, akár egy palacsintát. Ha kész van, késsel vágjunk belőle ujjnyi vastagságú csíkokat, és helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire őket. Kicsit megigazíthatjuk a korongokat, hogy kerekebbek legyenek, de a sütés során szépen kirúgják magukat csigaformára!

Ezt követően szórjuk meg sajttal a tetejét – tehetünk rá kukoricát is, ha van otthon -, és süssük 15 percig, amíg a sajt szépen megpirul a tetején! Több napig is eláll!

Jó étvágyat hozzá!

'Fel a tetejéhez' gomb