Klimt és Schiele – 100 éves a szecesszió
Azokról az évekről szól a film, amikor a pompától roskadozó világváros keringőktől hangos báltermeinek és fényes kávéházainak békebeli miliőjét lassan felváltotta egyféle más, új, különös életérzés, egy szokatlan művészi érzékenység. Tabudöntögető fiatal alkotók apáik nemzedékének eszméit megtagadva, azokkal szembefordulva, lázadó művészetet hoztak létre.
Ezt a kiegyensúlyozott, arisztokratikus, dúsgazdag, nagypolgári világvárost ebben az időben váratlanul érte az erotika, az érzékiség, a nő-férfi viszony sarkalatos változása, az álommal, a tudattalannal való foglalkozás új, emberi távlatokat sejtető eszméje. A későbbi európai modern áramlatok szinte mindegyike ebből a 19. század végi, 20. század elejei hagyománytisztelő, burzsoá császárvárosból indult diadalútjára (vagy vesztébe?!). Akkoriban szinte gyermeki önfeledtséggel engedtek ki a palackjából azt a szellemet, amely évezredek óta, már-már örökre elfeledettnek hitt flaska mélyén szunnyadt, ami aztán a csodák csillámfényével bűvölte el az ámuldozó, korabeli művészek, filozófusok, lélekbúvárok tekintetét.
Filmjében ezeket a kiszabadult dzsinn által keltett aranyló fényeket tárta elénk Arianna Marelli forgatókönyvíró és Michele Mally rendező, s e korszakos művészet- és szellemtörténeti változások bemutatásának vezérfonalául pedig Gustav Klimt és Egon Schiele életét, gondolatait és művészetét választották.
A film nézőit izgalmas sétára invitálták Bécs legjelentősebb múzeumaiba (a Bécsi Szépművészeti Múzeumba, a Leopold Múzeumba, az Albertina Múzeumba, Belvedere kastélyba), s közben élvezetes stílusban beavattak minket e szépséges aranykornak ábrázolt korszak szerteágazó szellemi izgalmaiba.
Hihetetlenül erősek a 4K minőségben felvett operatőri képek, remek ritmusú, lebilincselő az előadásmód, rendkívül változatosak a dokumentumfilmes eszközök, mélyen megrendítőek az elmesélt emberi sorsok, történetek, elképesztően gazdag ismeretanyagot mondanak el az alkotók olyan feldolgozásban, amelyben mindenki számára különösebb előtanulmányok nélkül is könnyen befogadhatóvá válhatnak e közel sem egyszerű gondolatok.
Klimt festményeinek megigéző, aprólékos díszítéseit, Schiele magával ragadó aktjainak szokatlan körvonalait élőben sohasem látható részletességgel mutatja be a film, s közben pazar gazdagsággal hallhattunk részleteket a művészek életéről, belső vívódásairól, s mindarról a szellemi közegről, amiben e művek megszülettek. A film alkotói lepergették előttünk a korabeli Bécs kulturális nevezetességeinek képeit, Klimt műtermének, Sigmund Freud egykori házának, Neulengbach városka, Egon Schiele otthonának fotóit, s a lendületes ritmusban váltakozó filmkockák alatt felcsendült e korszak szinte minden jelentősebb muzsikája…
És ennyi tehetséggel, részletgazdagon bemutatott szépség láttán mégis mi az a nyugtalanító érzés a nézőben, amikor végül is a széksorok felett kivilágosodik a nézőtér?
„Az erotikus műalkotások is szentek!” – írta feltehetően mély meggyőződéssel egy levélben nagybátyjához a szerencsétlen sorsú, gyógyíthatatlan kapcsolati zavarokban vergődő Egon Schiele… A filmből megtudhatjuk, hogy az örökké alkotói lázban égő és nem kevésbé csillapíthatatlan szerelmi „étvágyú” Klimt számára mindig rendelkezésére kellett állnia otthona aulájában női modelleknek, hogy azokat pihentetőül bármikor ölelhesse vagy lerajzolhassa… Freud futótűzként terjedő eszméi zárt polgári szalonokban arra biztatták az ifjú entellektüeleket, hogy bátran és tudatosan vessék le atyáik polgári szokásait, a testet-lelket gúzsba kötő hagyományokat, szabadítsák ki ösztöneiket a tudattalanból… Egy addig minden tekintetben átlagos életvitelű orvos – egy napon felismerve új küldetését – akkurátusan részletgazdag naplót kezdett vezetni 8000 szeretőjével eltöltött fizikai élményeiről… Kicsiny lány hasonló részletekbe menő írásban rögzítette pszichoszexuális fejlődésének minden testi-lelki rezdülését… Mindenki egyre beljebb és mélyebbre kívánkozott az ösztönei megismerésében, s ezzel párhuzamosan mindenki egyre józanabbnak, vallásos béklyókból felszabadultabban, „felvilágosodottabban”, tudatosabban, modernebbül kívánt élni…
E különös bécsi korszakot a szellem és a művészetek aranykoraként bemutató, ezekért az évekért szemmel láthatóan rajongó alkotók a film legvégén – s ez tiszteletükre legyen, volt annyi bátorságuk – megkérdezték még, hogy a XX. század történelmét, művelődéstörténetét így utólag már ismerve,
ez az új „világosság” fénye vajon képes volt-e kivezető utat mutatni az európai civilizáció labirintusaiba mindinkább utat vesztő emberiségnek?
Csontváry, a teljesen más utakon járó látnoki festőnk, ugyanennek a kornak szülötte, magának – de mintha csak ezen útkereső kortársai nevében tette volna fel a kérdést: „Így a magányban szép csendesen, ma már őszbe borult fejjel azon gondolkozom, mi célja volt ennek a nagy háborúságnak…”
A néző a szellem valamiféle ehhez hasonlatos szomorúságával távozik a film megtekintése után: „..mi célja volt ennek a nagy háborúságnak…”
***
Öt éve indult útjára „A művészet templomai” című ismeretterjesztő mozifilm-sorozat, amely a modern technológia nyújtotta lehetőségeket kihasználva új szemszögből mutatja be az egyetemes művészet kiemelkedő alkotóit és remekműveit. A sorozatcím valóban találó, hiszen áhítatot kiváltó élményre számíthat, aki megtekinti ezeket az előadásokat.
A sorozat epizódjai átrepítenek téren és időn, elvisznek minket a reneszánsz-kori Firenzébe, az Uffizi Képtárba, a Teatro alla Scala-ba, vatikáni templomokba, káprázatos bőséggel ismerhetjük meg a géniuszok: Michelangelo, Leonardo, Botticelli, Bernini, Raffaello, Bosch, Caravaggio, Hokuszai, Van Gogh, Picasso, Dalí műveit.
A művészettörténeti narrációt, játékfilmes életrajzi jeleneteket és a műkincsek páratlanul részletgazdag közeli felvételeit vegyítő alkotások lehetővé teszik, hogy a nézők valóban belefeledkezhessenek a mesterek életművébe és az általuk alkotott remekműveik szépségébe.
Mindenképpen érdemes figyelni az Urániában, mikor bukkan fel e sorozat régebbi vagy újabb epizódjai!