Franciaország 34 millió euró értékben segélyt nyújt a Kongói Demokratikus Köztársaságnak

Emmanuel Macron francia államfő a Kongói Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos látogatásán bejelentette szombaton, hogy Franciaország 34 millió euró (12,9 milliárd forint) értékben segélyt nyújt az afrikai ország konfliktus sújtotta keleti régiójának, egyúttal jelezte, hogy szankciókra számíthatnak mindazok, akik megpróbálják zátonyra futtatni a békéért tett erőfeszítéseket a térségben.

Macron kongói hivatali kollégájával, Félix Tshisekedi elnökkel tartott közösen sajtótájékoztatót. Tshisekedi elítélte azt az „igazságtalan és barbár agressziót”, amelynek országa az áldozata lett.

A Kongói Demokratikus Köztársaság azzal vádolja a szomszédos Ruandát, hogy támogatja a Március 23. Mozgalom (M23) nevű tuszi lázadószervezetet, amely tavaly fegyveres erővel jelentős területeket vont ellenőrzése alá az ország keleti, ásványkincsekben gazdag térségében, Észak-Kivuban. Az ENSZ szakértői megerősítették, hogy Ruanda valóban támogatta a lázadókat, és számos nyugati ország – például a francia külügyminisztérium – ezt el is ítélte, noha Kigali tagadta a vádat.

Emmanuel Macron kinshasai látogatásától sokan azt várták, hogy a francia elnök konkrét lépéseket fog bejelenteni a kigali kormánnyal szemben. Szankciók tényleges bevezetéséről végül nem esett szó, Macron annyit közölt, hogy büntetőintézkedések sújthatják azokat, akik nem vállalják a kötelezettségeiket.


Hirdetés

A francia elnök támogatásáról biztosította azt a békekezdeményezést, amelyet Joao Lourenco angolai elnök indított útnak a kelet-kongói konfliktus rendezésére. Macron pénteken találkozott az angolai államfővel Luandában.

A tavaly év végén elfogadott ütemterv szerint jövő kedden tűzszünet lépne életbe a térségben. Tűzszünetet a felek már több alkalommal bejelentettek az utóbbi hónapokban, de mindeddig ezeket nem tartották be.

Az Európai Bizottság szombaton jelentette be, hogy az Európai Unió több mint 47 millió eurót (mintegy 18,1 milliárd forint) mozgósít, és humanitárius légihidat hoz létre a Kongói Demokratikus Köztársaság konfliktusaitól sújtott emberek megsegítésére.

A műveletben – amelyet Franciaország támogatásával hajtanak végre – az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF) és más humanitárius partnerekkel együttműködve nyújtanak támogatást orvosi és egészségügyi eszközök, valamint élelmiszerek eljuttatásával. Az afrikai ország keleti részén több mint 120 milícia harcol az értékes ásványkincsek feletti ellenőrzésért. A harcok miatt becslések szerint már több mint ötmillióan menekültek el otthonukból.

(MTI)

Kép: Wikimedia

'Fel a tetejéhez' gomb