Ungváry Zsolt: Az vagy, amit mondasz
Az vagy, amit megeszel, szokták mondani, és ez biológiailag kétségtelen. Sejtjeink, atomjaink azokból az atomokból épülnek fel, amiket magunkhoz veszünk. A szellemünk pedig az, amit gondolunk, kimondunk. Legalábbis ezt mutatjuk meg magunkból.
A pedagógustüntetéseken szörnyű dolgokat mutattak meg magukból a tanárok és a velük tartó szimpatizánsok. Az iskolai magyartanítás csődjére jellemzően tucatjával fordultak elő kifejezetten trágár, primitív üzenetek. A felszólalók között a legnagyobb ismertségre (népszerűségre?) az a lány tett szert, aki a nemiség szavait káromkodásra használva állította össze mondandóját. Hogy ez nem kirívó elhajlás volt, remekül mutatja, hogy a tüntetők nem határolódtak el tőle, sőt megismételtették vele a produkciót. Másutt fiatal, mosolygós diáklány tábláján két szó: „k..va anyátok” (Ő kiírta, itt mi kipontozzuk; nyomdafesték ugyan nincsen, ami nem bírná el, de a monitor belepirulna.) További transzparenseken, házilag készített kartonlapokon a miniszterelnöknek szóló, ezen a felületen idézhetetlen javaslatok, felszólítások és fenyegetések tucatjai.
Elképzelem, amint délután a tanuló – mivel a holnapi leckét a sztrájk miatt úgysem ellenőrzik – vastag papírt keres, a tolltartóból jól fogó filcet, kicsit rágja a végét, mit is írjon, végül eszébe jut egy ősi női mesterség, és gondosan kanyarítva, nyelve hegyét az izgalomtól kidugva színezgeti a betűket.
Osztályfőnöke pedig – aki előző nap tüntetni hívta, s talán két hete a kislány még őrá mondta ugyanezeket a szavakat, amikor hármast kapott a be nem jelentett dogára – büszkén áll egy másik felirattal: „Ki fog tanítani?” És a kívülálló, akinek esetleg csöppnyi gyermekei vannak, arra gondol: remélem, nem te.
A történelemtanárok sem lehetnek sokkal büszkébbek, látva azt a táblát, amelyen a jelenlegi belügyminisztert a szabadságharc hőseit kivégeztető Haynauval állítják párhuzamba, a kirúgott 13 tanár és a 13 aradi vértanú közé egyenlőségjelet téve. Ha ezt maguk az érintettek nem utasítják vissza szégyenkezve, legalább a közbeszédért felelős értelmiség tegye meg.
Nagyon torz világ jön akkor, ha elkezdünk relativizálni, mert a következő lépés az lehet, hogy a tatárjáráshoz, Mohácshoz, Trianonhoz vagy a holokauszthoz mérjük a kormány munkajogi intézkedéseit.
Láttam olyan fotót is, ahol egy öt-hat éves kisfiúval együtt tartja az „Óvó néni maradj velem!” feliratot egy ijesztő mosolyú nő, aki nyilvánvalóan tárgyként, színpadi díszletként használja a gyereket, akinek biztosan nem lehet még kiforrott véleménye arról, ami zajlik. Ha az asszony a fiú óvónénije, az nagyon csúnya visszaélés a rábízottakkal, de ha a nagymamája, még akkor is gyermekvédelmi probléma. Kicsit olyan ez, mint amikor bűnözők azzal próbálnak kitérni a rendőri intézkedés alól, hogy csecsemőjüket karjukba kapva kiabálnak a hatósággal, abban bízva, hogy védelmet nyújt nekik a csöppség. („Gyerek van nálam, és nem félek használni!”)
Lehetne egyébként mindezt szellemesen is. Láttam József Attila idézetet, amivel mindannyian azonosulni tudunk („Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet”), még ha egészen mást is értünk szabadságon és renden, mint ők.
Emlékszem, a rendszerváltás utáni első felelős kormány ellen hasonló arroganciával indult támadás minden fronton, így az oktatásban is. Az ELTE Bölcsészkarán, ahová jártam, valakik kitettek a lépcsőház korlátjára egy lepedőt a felirattal: Horger Antall. Ez például intellektuális teljesítmény volt, hiszen Horger neve – hála a verse miatt kirúgott, és ezt harminckét éves korában is érthető indulattal felhánytorgató József Attilának – összeforrott a pedagógiai túlkapással, erőszakkal, így egy plusz „l” betű, utalva a miniszterelnök vezetéknevére, már össze is kapcsolta a kormányt a diktatúrával.
Más kérdés, hogy a neves nyelvész azt sérelmezte, hogy a tanári diplomára vágyó fiatalember olyan sorokat tett közzé a sajtóban, mely szerint „Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök”. Szegény Horger nem tudhatta, hogy a huszadik század legnagyobb magyar költőjének opuszát olvassa, és leragadt a szavak primér jelentésénél.
De azért tegyük a kezünket a szívünkre, szeretnénk-e, ha a gyermekeink tanára, aki magára csukja velük az osztályterem ajtaját, olyan valaki lenne, aki írásba adta, hogy nem riadna vissza a gyilkosságtól sem.
Mindenesetre nagy zsenik kilengéseivel nem elegáns takarózni, pláne hogy sosem tudjuk meg, oktatóként milyen pályát futott volna be József Attila. Ezzel együtt, ha a 13 kirúgott pedagógus – vagy a transzparenseket tartó diákok – közül majdan kikerül egy József Attila, ünnepélyesen visszavonom, amit írtam.
A címlapkép forrása: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu
