Eltűnt épületek nyomában (59.) – A szőlőlugas
A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák vagy az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Cikksorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.
A Budavári Palota 19-20. századi átalakítása során Európa egyik legszebb fekvésű rezidenciája jött létre. Ybl Miklós, később Hauszmann Alajos tervei a Királyi Palota mellett a Várhegy lejtőin elterülő kertek uralkodói központhoz méltó átalakítását is érintette. Az Ybl Miklós tervezte krisztinavárosi szárnyépület a szintkülönbségből fakadóan teraszos elrendezésű Újvilág kertre, annak mértani közepére épült. A lépcsőzetes hegyoldal lehetőséget adott úgynevezett függőkertek kialakítására. 
Az újonnan kialakított kirisztinavárosi szárny és a barokk szárny között egy úgynevezett összekötő épület (déli összekötő szárny) létesült, első emeletén a Szent István teremmel. A terem alatt egy kaput alakítottak ki (Távirdai kapu), amely az Oroszlános udvart köti össze a lépcsőzetes vároldal felső teraszával. A nyugati felső terasz egy Anjoukori várfalon helyezkedett el, amely támpillérekkel volt megtámasztva. Hauszmann Alajos a millenniumi átalakításkor a középkori eredetű támpilléreket megtartotta, de körül köpenyezte, átboltozta és vörös klinkel téglával fedte be. A várfal tetején kialakított új terasz szélén bábos kőkorlátot helyezett el, majd az elegánsabb összhatás kedvéért pergolával díszítette. 
A pergola egy olyan nyitott kerti lugas, amelyet már az ókorban is előszeretettel használtak kertek, parkok és sétányok árnyékos pihenőinek kialakításához. A Királyi Palota közel nyolcvan méter hosszúságú pergolájának kompozit rendű tartóoszlopait kőből, a tartóelemeket és keresztbordákat erdélyi fenyőgerendákból készítették. A tartóoszlopokat öt méterenként helyezték el és minden második dupla kialakítású volt. A pergolát futószőlővel futtatták be, így 1905-re egy árnyékot adó zöld sétány alakult ki a királyné lakosztálya alatti teraszon.
A pergola nevét sokan tévesen Erzsébet királyné pergolájaként ismerik, de erre az elnevezésre a II. világháborúig semmilyen dokumentumot nem találni. Sőt, maga Sissi sem hűsölhetett alatta, mert mire a szőlő lugas 1901-re elkészült, a magyarok kedvelt királynéja már három éve a bécsi Kapucinusok kriptájában pihent. 
A pergola későbbi sorsa bizonytalan. Fényképek bizonyítják, hogy a lugas nem a II. világháborús ostromban pusztult el, hanem még az első világháború előtt. Valamikor 1910 és 1914 között bontották el. Máig talány, hogy mi történhetett vele. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy a pergolát tartó oszlopok súlya alatt a középkori támfalak elkezdtek süllyedni és a bontás elkerülhetetlenné vált. Egy másik teória szerint a futószőlő indái oly mértékben károsították a bábos kőkorlátot és az oszlopokat, hogy azok balesetveszélyessé váltak. A II. világháború tehát pergola nélkül érte el a Királyi Palota környezetét és hatalmas, de nem végzetes pusztítást okozott benne. A háborút követően a korhű helyreállítás helyett magára hagyták a Királyi Palotát és a kerteket is. 
Az 1950-es években kezdődött és évtizedekig elhúzódó „átalakítás” a középkori várfalakat részesítette előnyben a hauszmanni díszekkel szemben. Szinte mindent levertek és elpusztítottak, ami a monarchia korából származott. A felső sétaterasz megszűnt, egyszerűen kitermelték az Anjou várfal és a palota fala közötti földet és az évszázadok alatt összegyűlt törmeléket. Az 1960-as évek végére elkészült Budavári Palota átalakított, egykori Távirdai kapujából napjainkban nem egy szintbéli lugasos sétányra, hanem lépcsőn leereszkedve egy kétoldalt zárt sikátorba érkezhetünk.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
