Eltűnt épületek nyomában – A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Baross téri bérháza
Budapest városszerkezetét gyakran egy-egy kiemelkedő középület vagy közlekedési beruházás alakította át. 1884 augusztus 16-án adták át a forgalomnak a Magyar Királyi Államvasutak új Központi pályaudvarát, amelyet 1892-től már Keleti pályaudvarként ismert a közvélemény.
Az új állomás a Kerepesi út és a Csömöri út, a mai Thököly út találkozásánál épült fel. Elhelyezkedése különleges helyzetet teremtett. A Nyugati pályaudvarhoz képest egy körúttal kijjebb helyezkedett el a történelmi városközponttól, ezért a városvezetésnek kiemelt figyelmet kellett fordítania arra, hogy megfelelő kapcsolat jöjjön létre a belvárossal. A pályaudvar előtti területet gondosan rendezték meg. Az átadást követően készült fényképeken virágágyásokkal díszített sétatér, zöld szigetek és gyalogos útvonalak láthatók. Az ekkor még névtelen tér rövid idő alatt Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjává vált. 
A fejlődés magával hozta az ingatlanfejlesztéseket is. A tér és a Rottenbiller utca találkozásánál egy különleges, oktogonális teresedés alakult ki, amelyet két kupolás saroképület fogott közre. A Rottenbiller utca 1. számú ház mellett a másik meghatározó épület a későbbi Baross tér 20. szám alatt emelkedett. A historizáló stílusú bérház 1893 és 1894 között épült a Pesti Hazai Első Takarékpénztár megbízásából. Tervezője Fekete Elek építész és építőmester volt, aki a századforduló Budapestjének számos jelentős bérházát és palotáját jegyezte. 
A Baross téri épület a budapesti historizmus késői korszakának egyik reprezentatív alkotása volt, amelyen elsősorban a neobarokk formavilág érvényesült. Tömegalakítása inkább egy városi palotára emlékeztetett, mint hagyományos bérházra. A hangsúlyosan kialakított földszint fölött több emelet emelkedett, a homlokzatot pilaszterek, gazdagon tagolt ablakkeretek, erőteljes övpárkányok és plasztikus stukkódíszek szervezték egységes kompozícióvá. A homlokzat szimmetrikus rendje, a középtengely kiemelése és a mozgalmas tetőforma a századforduló reprezentatív nagyvárosi építészetének minden fontos eszközét felvonultatta. A manzárdos jellegű tetőzetet több tetőablak tagolta, a sarokkialakítást pedig egy monumentális kupola koronázta meg. 
Ez a kupola volt az épület legjelentősebb építészeti eleme és egyben a Baross tér legnagyobb, legszebb tetődísze. Két emelet magasságba emelkedő tömege uralta a környéket és már messziről kijelölte a tér egyik legfontosabb városképi hangsúlyát. A kupola egy kiemelt sarokrész fölé épült, ezáltal erőteljes függőleges hangsúlyt adott a hosszanti homlokzatnak. Formája a barokk kupolaépítészet hagyományait idézte, ugyanakkor a historizmus dekoratív szemléletében jelent meg. A kupolatest alatt jól érzékelhető volt a tambur, vagyis a kupolát hordozó megemelt szerkezeti öv, amely tovább növelte a felépítmény monumentalitását. A kupolát egy karcsú, nyitott lanterna koronázta meg. Az oszlopokkal áttört, körüljárhatónak ható kis torony nemcsak könnyedséget kölcsönzött a tömegnek, hanem a tekintetet is felfelé vezette. Kevés olyan tetődísz épült Budapesten, amely városképi jelentőségében felvehette volna vele a versenyt. 
A sors különös fintora, hogy a főváros első, II. világháború alatti kupolapusztulása éppen itt következett be. 1944. április 3-án az angolszász légierő taktikai bombázást hajtott végre a Keleti pályaudvar ellen. Az egyik légibomba azonban célt tévesztett és a Baross tér 20. számú bérházat találta el. A légibomba a kupola mögötti tetőzetre zuhant, átszakítva két emelet födémjét. A hatalmas szerkezet a robbanás és a légnyomás ellenére nem omlott össze. A kupola állva maradt, ami önmagában is figyelemre méltó volt. A statikusok azonban úgy ítélték meg, hogy balesetveszélyessé vált. Néhány nappal később különleges és szomorú eseményre került sor: A filmhíradó kamerái jelenlétében és több száz budapesti néző szeme láttára ledöntötték a gigantikus tetődíszt. A Baross tér egyik legismertebb építészeti jelképe néhány perc alatt eltűnt Budapest látképéből. 
A háborút követően az épület sorsa még tragikusabb fordulatot vett. A sérülések ellenére a bérház 90 százaléka sértetlen maradt, ezért a lakók számára természetesnek tűnt a teljes helyreállítás gondolata, hiszen Budapest-szerte lakáshiány volt é,s a 20-as számú épületnél sokkal rosszabb állapotú épületeket is felújítottak és újjáépítettek abban az időben. Ennek ellenére máig nehezen magyarázható módon az 1950-es években a teljes épületet a földszintig lebontották. Rövid ideig a megmaradt földszinti torzókban még működtek üzletek, végül a historizáló palota teljesen eltűnt a városképből. 
Helyén az 1960-as évek elején egy gyökeresen eltérő szemléletet képviselő épület emelkedett. A kor népszerű lottóház-programjának részeként épült fel Budapest ötödik lottóháza Csics Miklós építészmérnök tervei alapján. A fővárosban összesen tizenkét ilyen épület létesült hét kerületben. Tervezőik tudatosan szakítottak a történeti környezet építészeti hagyományaival, és olyan formavilágot alkalmaztak, amely élesen elütött a megszokott városképtől. Az új épületek a modern, progresszív építészet eszméit kívánták megjeleníteni, egyúttal megfelelve a korszak ideológiai és politikai elvárásainak is. 
A lottóházak sajátos szerepet töltöttek be a korszak lakásépítésében, hiszen lakásaik kizárólag lottónyertesekhez kerültek. A telitalálatos szelvényekkel ekkoriban nemcsak pénzt lehetett nyerni. Az ötvenes és hatvanas évek nyereményei között személygépkocsik, zeneszekrények, hangszerek, értékes könyvtárak, háromhetes kínai körutazások, lovas fogatok és balatoni üdülők is szerepeltek. A legnagyobb vonzerőt mégis a teljesen berendezett öröklakások jelentették, amelyek esetében a bútorzat és a felszerelés értéke gyakran magával az ingatlannal vetekedett. A korabeli nyereményjegyzéket olvasva az ember könnyen úgy érezheti, mintha a Gazdálkodj okosan! társasjáték egyik különösen szerencsés mezőjére lépett volna. 
A Baross téri Lottóház építése 1962 őszén kezdődött a 20-as számú foghíjtelken. A Népszabadság 1963 novemberében arról számolt be, hogy az egy éve tartó építkezés a végéhez közeledik. A hatemeletes házban ekkor már szerelők és burkolók dolgoztak. A 41 öröklakást időközben mind kisorsolták. A lakásállomány 29 egyszoba-hallos, 6 kétszoba-hallos és 6 kétszoba-étkezőfülkés lakásból állt. Az építkezés során még az a gondolat is felmerült, hogy a házat árkádokkal alakítsák ki, végül azonban ez nem valósult meg. A házat 1964. február 5-én avatták fel, amikor a 41 szerencsés tulajdonos birtokba vehette új otthonát. Egyetlen család lakott itt úgy, hogy nem nyert a lottón. A Gyorsok család szolgálati lakást kapott, mivel ők látták el a házmesteri feladatokat. A földszinten 1964 októberében nyílt meg Budapest legnagyobb cipőáruháza, amely egyszerre akár 60 ezer pár cipőt is képes volt raktáron tartani. 
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár egykori bérházának története azért különösen szomorú, mert a rendelkezésre álló adatok alapján az épület nagy valószínűséggel megmenthető lett volna. Egyes visszaemlékezések szerint még a legendás sarokkupola helyreállítása sem lett volna lehetetlen feladat. Többen úgy vélték, hogy a kárelhárítás során hozott hibás döntések és a nem megfelelő beavatkozások vezettek a kupola megdőléséhez, majd későbbi lebontásához. A háborús sérülés önmagában talán nem pecsételte volna meg a sorsát. A háború utáni bontás ezért ma is nehezen érthető veszteségként él Budapest építészettörténetében. A város egy olyan alkotást veszített el, amely a historizmus kiemelkedő emléke volt és egyben a Baross tér meghatározó látványeleme. A régi fényképeket nézve egyértelmű, hogy a monumentális kupola nélkül a tér elveszítette egyik legfontosabb karakterjegyét. Jó lenne egyszer újra viszontlátni ezt az elveszett remekművet. Ha valaha sor kerülhetne az épület és különösen a páratlan sarokkupola hiteles visszaépítésére, a Baross tér ismét visszakaphatná egykori legszebb díszét.
Vezetőkép: Főkép forrása: FSZEK
