Eltűnt épületek nyomában (53.) – Erzsébet királyné kerti háza
A huszadik század nem bánt kesztyűs kézzel az épített örökséggel. A világháborúk, a gazdasági válságok, a forradalmak, a politikai ideológiák vagy az emberi hanyagság következtében számos értékes és városképet befolyásoló épület veszett el a fővárosban. Cikksorozatomban ezeket a rég elfeledett épületeket kutatom fel archív fényképek segítségével.
A 19. és a 20. század fordulóján, Ybl Miklós, majd halála után Hauszmann Alajos egy európai hírű királyi rezidenciát álmodott meg. A hatalmas épületegyüttes homlokzatának, tetődíszeinek és belső tereinek elkészítését a kor kiváló szakemberei végezték. Az 1890-ben kezdődött grandiózus munka – a palotaépület mellett – a Várhegy oldalain elterülő kertekre, parkokra és sétányokra is kiterjedt. Az egyik legnagyobb kihívást jelentő déli Várkert átalakítását Hauszmann Alajos pontosan dokumentálta, így az elkészült műben mi is barangolhatunk, sajnos csak képzeletben. 
Az egykori Királyi Palota déli épületrészének tabáni oldalán elhelyezkedő teraszon a korábbi üvegház helyett Hauszmann egy korszerűbb, a palotából fedett folyosón megközelíthető télikertet tervezett, közepén a palota összképéhez jól illeszkedő, díszes lépcsőpavilonnal. A déli Várkert fejlesztésének egyik legfontosabb eleme a télikerttől a déli Várkert alsó részébe vezető díszlépcsősor megépítése volt. A lépcső a kert négy, addig csak hosszú úton megközelíthető szintjét kötötte össze, nagyjából 200 méter hosszan. A lépcsősor három helyen is kétkarúvá vált. Egyszer a télikert alatt közvetlenül és kétszer a rondó (a rondó a középkori rondella, azaz körbástya mentén kialakított kör alakú sétány) mellett. Itt a díszlépcső felső (második) kettévált része egy nimfeumot fogott közre, amely egy oroszlánfejjel díszített boltozatos építmény volt. Ennek belsejét cseppkövek és egy vaddisznó szobor díszítette. A díszlépcső alsó (harmadik) kettévált karja egy aranyhalakkal teli halas medencét fogott közre, amelynek egy részében sziklacsoport kapott helyet. 
A lépcsősor felső nimfeumát és az alsó halas medencét közrefogó kettévált rész között egy nagyobb teraszt alakítottak ki. A terasz nyugati oldalán, a rondó (a középkori rondella, azaz körbástya vonalát követő körsétány) felé állt az Erzsébet királyné számára épült kerti háznak, parasztháznak és magyar háznak is hívott kicsiny épület, amelyet szintén Hauszmann Alajos tervezett. Sisi magyar házának történetét Hauszmann Alajos A magyar királyi vár című munkájában pontosan leírja. Ezek szerint Ferenczy Ida, a királyné társalgónője a Királyi Palota átépítése kapcsán egyszer felkereste Hauszmann-t, aki tolmácsolta Erzsébet királyné kérését. Sisi azt kérte az építésztől, hogy a Várhegy déli oldalán épüljön egy kis kerti ház, melyben séta közben meg tud pihenni vagy rossz időben menedéket találhasson ott. Ferenczy Ida szerint Sisi külön kérte, hogy a ház magyar népies jelleget öltsön.
1896-ban került sor a Várhegy déli oldalának tereprendezésére és a csodálatos díszlépcső kiépítésére. Ám a kertépítő munkások a leendő parasztház helyén, egy Zsigmond-kori kaputorony maradványaira bukkantak, amelyet Hauszmann megtartandónak, sőt, részben visszaépítendőnek ítélt meg. Az építész ezzel a Zsigmond-kori műrommal összeépítve, azzal teljes harmóniában tervezte át Erzsébet királyné pihenőházát. Miután Hauszmann Alajos elkészítette a végleges terveket, azokat Ferenczy Idán keresztül elküldte a királynénak, aki bemutatta azokat Őfelségének. Miután Ferenc József is jóváhagyta a terveket, elkezdődhetett az építkezés. A díszlépcső 1897-es befejezése után megindulhatott a magyaros ház építése, amelyet a Várépítési Bizottság csak 1902-ben jelentett készre. 
Érdekesség, hogy 1897-ben Erzsébet királyné számára hűs hegyi patak vizével éltetett alpesi sziklakertet is építettek, amely a rondó déli oldalához csatlakozott. A Witzel Nándor főkertész elképzelései szerint megépített sziklakert köveit az Alpokból szállították Budára és különleges havasi növényekkel telepítették be. A sziklakert alatt grottaszerű alagút (mesterséges barlang) vezetett át, tetején keskeny ösvény haladt végig, mely az alsó kertet és a rondót kötötte össze. 
Hauszmann szerint a pavilon mind épületében, mind berendezésében az új magyaros stílust, a magyaros szecessziót képviselte. Ez azonban csak részben volt igaz, hiszen a külső megjelenése inkább hasonlított egy bajor alpesi parasztházra, egy hortobágyira semmiképpen sem. A magyaros vonalat leginkább a faszerkezetek székely fafaragásai, díszítőelemei képviselték. A külső épületasztalos munkákat a kor leghíresebb iparosa, Neuschloss Károly és fia vállalkozása készítette.
Az épület egyik bejárata a díszlépcső felől nyílt, ahol a Zsigmond-kori kaputorony eredeti gyalogos bejáratán keresztül lehetett belépni az épületbe. Az épület a terepviszonyok miatt szinteltolásos volt, így a bejárat mögött jobbra kanyarodva egy lépcsőn keresztül lehetett megközelíteni a toilettel (ruházat rendbe szedésével és szépítkezéssel) kapcsolatos nagyobb szobát. Ebből a szobából nyílt a hatalmas veranda, amely a díszlépcsősor aljára, az aranyhalakkal teli sziklás díszmedencére nézett. A falak és a mennyezet színes virágdíszítése kellemes ellentétet mutatott a zöld színre pácolt kőrisfa asztalosmunkával, bútorokkal. Az épület külső faalkotórészeihez tiszafát használtak, melynek faragványai a székely házak módjára változatos színezést kaptak. A berendezési tárgyakat a századvég egyik legelismertebb ipariskolai tanára, Faragó Ödön tervezte, aki sikeresen vegyítette a német Jugendstilt és a magyaros motívumokat. A bútor együttes két szekrényből, kis asztalkából, karos és támlás székekből, fotelekből, valamint díszládából állt. Hauszmann leírása szerint a kőrisfából készült kollekció zöld pácot kapott. A kőris mellett a szekrények ornamentikus fémveretekkel és üvegajtókkal egészültek ki. A fotelek, valamint a székek kárpitjára népies díszítőelemeket hímeztek. A berendezési tárgyak csak 1899-re készültek el, ám első útjuk nem a parasztházba vezetett, hanem az 1900-as párizsi világkiállításra, ahol Faragó Ödönt a tervezőmunkájáért több külön éremmel jutalmazták. A parasztház bútorait elkészítő Lengyel Lőrinc-féle cég aranyérmet, illetve az alkalmi díszítésekért és kárpitosmunkákért ezüstérmet vehetett át. A bútorok a kiállítást követően kerültek végső helyükre. 
Történészek a mai napig vitatkoznak azon a Hauszmann-i állításon (amelyet naplójába jegyzett le), hogy Erzsébet még életében egyszer meglátogatta a kerti házat. 1898-ban, két héttel a tragikusan végződő genfi útja előtt Ferenczy Ida értesítette Hauszmann-t, hogy audenciára hivatalos a királynénál. Őfelsége saját lakosztályában, a kék szobában fogadta. Az építész visszaemlékezése szerint, Sisi feketébe volt öltözve és amikor belépett a szobába fölkelt, és azt mondta „nagyon kedvesnek találom a magyar szobát, és szívesen fogok ott sétáim után pihenni”. Véleményem szerint Hauszmann nem állított valótlanságot. Annak ellenére sem, hogy a palota építéséről fennmaradt iratok alapján a kerti lak hivatalos átadása csak 1902-ben, Erzsébet halála után négy esztendővel szerepel a Várépítési Bizottság iratai között. Sőt, a parasztház berendezésének legyártásáról szóló szerződést a Lengyel Lőrincféle bútorgyárral csak 1899-ben kötötte meg az építtető. De akkor, hogyan járhatott Sisi a kerti lakban 1898. szeptember 10-i halála előtt? A válasz egyszerű. A kerti lak építését 1897-ben kezdték meg és az épület már 1 évvel később részben elkészült. A külső homlokzat és tetőzet mellett a belső burkolatok egy része is kész volt, a bútorok azonban csak 1901-ben kerültek a helyükre és csak ezt követően jelenthette készre a Várépítési Bizottság. Tehát Sisi, valószínűleg Ferenczi Ida társaságában, 1898 késő nyarán beléphetett a neki szánt kerti lakba, amely eddigi tudásunk szerint belülről még üres volt. 
Erzsébet királyné magyaros kerti házának egésze a budai Vár 1945-ös ostromáig megmaradt, ám a harcokban megrongálódott és a berendezése eltűnt. Az épületet a háborút követő romeltakarítás és a Gerő féle ideológiai átalakítás pusztította el. Az épület elbontását az indokolta, hogy a középkori falrendszer részét képző, korábban megtalált és részben visszaépített Zsigmond-kori kaputornyot teljes egészében vissza akarták építeni. Igy a parasztházat az 1950-es évek elején elbontották és helyébe a kaputorony rekonstrukciója került. A szocializmus ideje alatt a megmaradt növényzetet teljesen elpusztították és a terület térszintjét mintegy négy méterrel lecsökkentették. A feldúlt, felforgatott egykori déli Várkert lankáin forgatták 1964-ben a Kőszívű ember fiai film Buda visszafoglalásának ostromjeleneteit. Aztán az 1970-es évekre végül elkészült az új park, amelyben egyetlen öreg fán és néhány sziklán kívül semmi nem emlékeztet a régi szép időkre. 
Az elhanyagolt, de kiváló adottságokkal rendelkező déli Várkertek rendezését a Nemzeti Hauszmann Program keretében intézik. A munkálatok során számos érdekes történelmi emlék bukkant elő a föld alól a Déli nagy rondella környezetében. A régészek megtalálták azt a nőstény oroszlánt mintázó domborművet is, mely egykor a kerti lak díszlépcső felöli homlokzatot díszítette. 
A Budavári Palotanegyed megújulását nyomonkövető Skyscraperscity fórumon, régi és újonnan készített fényképek és térképek összehasonlításával, minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a régi díszlépcsősor visszaépíthető lenne a középkori falrendszer megtartása mellett. Ebben az esetben pedig a kaputorony helyén újra megépülhetne Erzsébet kirélyné magyaros háza is.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
