A mesékre ma is szükségünk van
– A mesék világában él. Nemrégiben a XXV. Bukovinai székely mesemondó versenyen Jubileumi Nagydíjat kapott. Hogy gondolja, mivel érdemelte ki ezt az elismerést?
– Azt hiszem azzal, hogy negyed évszázada mondok meséket, és igyekszem a bukovinai székely meséket megtanítani a legfiatalabb generáció tagjainak is. Óvónőként dolgoztam, ezért tapasztalatból tudom, hogy nem könnyű átadni a régi meséket a gyermekeknek.
– Miért fontos egyáltalán a mesélés a 21. században?
– A mesékkel szépen lehet vezetni a fiatalságot. Mintákat, értékeket lehet bemutatni nekik. Sőt, a mese még arra is jó, hogy ha van éppen egy aktuális probléma, akkor arra a mesébe beleszőve lehet választ találni. Például, ha valaki valami csibészséget tett, akkor a mesével fel lehet oldani a gyermekekben lévő szorongást és feszültséget.
A meséből megtanulhatják a fiatalok, hogy csakis az igazságot szabad mondani és igazul szabad viselkedniük.
Nincs értelme ugyanis a füllentéssel teletűzdelt életeknek. Ez az, amit a mese el tud juttatni a legkisebbekhez is.
Sokat lehet alakítani a mesén keresztül a fiatalságon, ezért is tartom fontosnak, hogy legyenek mesemondó alkalmak, versenyek, ahol a gyermekek is szóhoz jutnak. A mesék ugyanis megoldást kínálnak az élet gondjaira, bátorítást adnak a hétköznapok nehézségeihez.
– Hogyan lehet a meséket továbbadni, hiszen számos eszköz, kifejezés, tájszó ma már nem használatos?
– Mindent el kell magyarázni a gyermekeknek, akik maguktól is rákérdeznek arra, amit nem értenek. Nekünk az a feladatunk, hogy válaszokat adjunk a kérdéseikre, és megőrizzük őket nyitottnak és őszintének.
Úgy is segíthetjük a mesék megtanulását, hogy több párbeszédet teszünk a szövegbe.
Így könnyebb a fiatalok számára memorizálni és előadni azokat. Nyugdíjasként ma lényegében ennek élek, hogy meseszóra tanítsam a fiatalságot. A mesék ugyanis nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy közösséget, értéket teremtsenek. 
– Akkor erre jó a mese.
– Igen, illetve arra, hogy a képzelőerejük fejlődjön. A gyerekeknek szükségük van a saját fantáziájukra, ezért jó ha mesélnek nekik. Nem kellenek a tévés mesék, mert azok mindent mutatnak. Mai korunk egyik problémája éppen az, hogy mindig mindent készen kapunk. Gyakorta a szülők is elkényelmesednek és szemet hunynak afelett, hogy a fiatalok számára sugárzott mesék kifejezetten agresszívek. Az agresszivitás pedig a félelemből táplálkozik. Pont abból, amit a szóbeli mesék fel tudnak oldani, ha mesélnek a gyermekeknek. A szülők, pedagógusok számára az igazi kincs a mese, amellyel a gyermekek szókincse, képzelőereje folyamatosan fejlődik. Ha a gyermekek pedig elkezdenek mesét is mondani, akkor számos további területen lehet óriási eredményeket elérni.
– Sok fiatal mond ma mesét?
– Sajnos egyre kevesebben – elfogytak a gyermekek. Nem csak nálunk probléma ez, hanem általánosságban jellemző a kistelepüléseken. Bonyhádvarasdon is be kellett zárnunk az óvodánkat és iskolánkat, így a gyermekek ma más, nagyobb településekre járnak tanulni.
Azzal, hogy a gyermekek arra kényszerülnek, hogy naponta ingázzanak, lényegesen kevesebb idő marad a különórákra, így a mesélésre is.
Egy mesemondó versenyen régebben 100-110 jelentkező is volt, most örülhetünk, ha 30-40-en eljönnek az egész megyéből. Elfogytak a gyerekek és azok is, akitől még meg lehetne tanulni a régi, székelyes beszédet és meséket. Nagy örömömre azonban mindig akadnak kis tanítványaim, akikkel együtt készülhetünk a mesemondó versenyekre.
– Mindig sugárzó, boldog embernek lehet látni, mi lehet a boldogság titka?
– A titok talán csak annyi, hogy az embernek mindig azt kell csinálnia, amit szeret. Olyan munkahelyet kell választani, amelyben ki lehet teljesedni. A nagy fizetés, a jó karrier önmagában nem biztos, hogy elégedetté és boldoggá is teszi az embert. Óvónőként dolgoztam egy apró Tolna megyei faluban, de nekem ez volt a legnagyobb boldogság. Akármilyen problémám, gondom is volt, amikor beléptem az óvoda kapuján a gyerekekhez, akkor elfelejtettem mindent bánatom.
– Mennyire van meg ez a szemlélet a mai pedagógusokban?
– Nem ismerem a mostani viszonyokat. Biztos, hogy számos kihívás áll egy pedagógus előtt, a megélhetéshez pénz kell, ez nem vitás. Azonban egy pedagógus sohasem dolgozhat csak a pénzért. Szeretni kell a gyermekeket és az ő érdekeiket kell szem előtt tartani. Biztos vagyok benne, hogy a mai pedagógusok túlnyomó többségében megvan ez a hivatástudat, de abban is, hogy egyesek csak a pénzért dolgoznak, és nem azért, hogy jó példaképei legyenek az általuk nevelt fiataloknak. Ez pedig baj.
Sohasem mentem volna sztrájkolni, hogy több pénzt adjanak nekem.
Ez a hozzáállás a mi generációnkra egyáltalán nem volt jellemző. Mi, akkori pedagógusok, az ifjúság példaképei akartunk lenni. Olyanok, akik megőrizzük a gyermeki őszinteségüket és tisztaszívűségüket. Ha ezt elértük, akkor már nem ronthatnak el semmit az iskolapadból kikerülvén. Mindig tanulságos a gyermekekkel foglalkozni. Az ember egészen átértékeli a helyét, szerepét, és minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a gyermekkacaj és a meseszó hatására a világ gondjai és bajai nem is tűnnek annyira nagynak és leküzdhetetlennek.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása Tóth Gábor, Vasarnap.hu
