Eltűnt épületek nyomában (30.)
Felhévíz (németül Aigen) a Margit híd északi oldalán, a Duna mentén található. Ahogy a neve is utal rá, ezen a területen a geotermikus tevékenység következtében számos hévízforrás található. A földből feltörő meleg vizes forrásokat már a római korban is használták fürdő- és ivóvízként egyaránt. A török hódoltság idején a budai és a pesti fürdőket különösen nagy népszerűség övezte. A Felhévízen állt a török hódoltság idején épült Veli Bej fürdő, mely építését feltehetően Szokullu Musztafa budai beglerbég idején fejeztek be – mindezt Evlia Cselebi török utazó írásaiból ismerjük, aki több alkalommal megfordult Budán. Buda 1686-os visszafoglalása során a fürdő épségben megmaradt, de az épület a bécsi kincstár birtokába került. A kőből épült kupolás épület, amelyet Thermae Regiae Majoros névre kereszteltek, Fischer von Erlach 1726-ban rajzban is megörökítette. 
A 18. század elején már Kayser Badnak, azaz Császár fürdőnek nevezték. 1806-ban a fürdőt Marczibányi Károly királyi tanácsos vásárolta meg, majd adományként a Budai Irgalmasrendnek adományozta azzal a megkötéssel, hogy a bevételből betegeket gyógyítsanak. A megmaradt török kori épületmagot több ízben hozzáépítésekkel bővítették. 1841 és 1844 között a török fürdőtől délre, Hild József tervei szerint elkészült az emeletes fürdőépület, amelyet a köznyelv „gyógyudvarnak” nevezett el. Az új épületben kapott helyet a márványfürdő, a női és a férfiuszoda. A törökfürdőben ekkor alakították ki Pest-Buda első gőzfürdőjét. Hunfalvy János Magyarország és Erdély képekben című 1856-os könyvében ezt olvashatjuk róla: „Jelenleg a Császár fürdőben 27 kőfürdő, 13 kettő fürdő, 3 török fürdő, 64 szoba a vendégek számára s egy étterem van. […] A Császár fürdő tőszomszédjában 12 forrás van, mellyek bősége és hőmérséklete különböző; 3 forrásnak hideg, iható, kettőnek langy s hétnek hő vize van. […] A legmelegebb források vize 46-50 °R” (58-62 °C).” 
Özönlöttek a fürdővendégek Magyarországról és a császárság különböző pontjaiból. A vendégek ugrásszerű növekedése miatt 1860-ban észak felé bővítették a létesítményt: felépült a mai Frankel Leó úti több mint 150 méter hosszú klasszicista szárny, ugyancsak Hild tervei alapján. Az 1900-as évek elején a klasszicista szárnyépület Duna felé eső oldalán egy nyitott férfi medence létesült favázas kiszolgálóépülettel, majd két évtizeddel később a hölgyek számára egy termálvizes, nyitott női medencét is kialakítottak. 
A Császárhoz tartozó szabadtéri medencéket a 1926-ban megrendezett úszó és műugró Európa-bajnokságra kiépült „Csaszi” foglalta keretbe. A nemzetközi eseményre megépült az új 50 méteres versenymedence a műugró toronnyal, amelyhez egy ezerfős lépcsőzetes lelátó is készült, amelyet később napozó terasznak is használtak. Ez a lelátó választotta el a korábban épült férfi és női szabadtéri medencéket az új versenymedencétől. A klasszicista szárny és a versenymedence között egy gyönyörű szökőkút állt: a hatalmas Atlasz-szobor hátán egy medencét szimbolizáló tálból zúdult alá a termálvíz. 
Az építkezés leglátványosabb eleme az volt, hogy a fürdőtelep eddig nyitott északi és Duna felé eső részét – Fischer József tervei szerint – neobarokk stílusú szárnyépületekkel zárták le, amelyben pénztár, férfi és női öltözők, versenyöltözők, irodák, kávézó, bolt és egyéb fenntartási helyiségek létesültek. A mai Árpád Fejedelem útján nyílt a „Csaszi” főbejárata: a reprezentatív kapuzat felett két oldalon, balról egy férfi, jobbról egy női allegorikus szobor szimbolizálta a fürdőzőket. Az új szárnyépület szervesen illeszkedett a Duna-part történelmi látképébe (Irgalmas Rendi Kórház, Balázs-bérház, Lukács fürdő, Császár fürdő). 
A II. világháborúban egy-két nehéztüzérségi belövéstől eltekintve, nem érte jelentősebb kár a fürdőtelep épületegyüttesét. Azonban a megszálló vöröshadsereg a mozdítható eszközöket és értékesebb berendezési tárgyakat magával vitte, a megmaradt ingóságok pedig a háborút követő fosztogatás áldozatává vált. A Császár fürdő 1965-ben az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet (később: Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) hatáskörébe került, majd ezt követően hatalmas átalakítás és építkezés kezdődött. Először az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet „T” (mint termál) alaprajzú modernista vasbeton épülete épült fel az egykori férfi és női nyitott medencék helyére. A modern épülettel a tervezők megtörték az eddig egységes, historizáló felhévízi Duna-parti látképet. Ezután következett a „Csaszi” versenymedencéjétől északra elterülő félig üresen álló terület beépítése. 
1976-ban az Országos Testnevelési és Sporthivatal megbízásából felépül a modern sportuszoda, amely megnyitása óta Komjádi Béla, az 1932-ben olimpiai aranyérmet nyert magyar vízilabda-válogatott edzőjének nevét viseli. A boltozatos tetejű épületet az Aluterv Alumíniumipari Tervező Vállalat készítette el 1968 és 1969 között. A vezető tervező Kelecsényi Zoltán, míg az építész dr. Fernezelyi Sándorné voltak. Az 50 x 21 méteres versenymedencét 2000 néző befogadására alkalmas lelátó övezte, emellett tanmedence, tv- és sajtóközpont, illetve a versenybíróság irodái is ezen az emeleten kaptak helyet. A medence alatti szinten 1000 személyes öltöző, edzőterem, orvosi rendelő és bisztró várta a sportolókat, látogatókat. Az uszoda vízellátását a Török- és Antal-hőforrás biztosította. A gyógyfürdő és a sportuszoda nem csupán a nemzetközi versenyek otthonául szolgált, hanem a lakosság sportolási és strandolási lehetőségeit is szélesítette. A fedett úszómedence különlegessége a szétnyitható alumínium tetőszerkezet, amelyet Seregi György Széchenyi-díjas és Fernezelyi Sándor építészmérnök fejlesztettek ki. 
Az újonnan felépült vasbeton kolosszus mellett 1976-ban még álltak a „Csaszi” 1926-ra átadott neobarokk épületszárnyai. A párt felé megfelelési kényszerben szenvedő korabeli építész szakma úgy ítélte meg, hogy a „Csaszi” Árpád fejedelem útja felőli homlokzata idejétmúlt és nem kompatibilis az új Komjádi sportuszoda modernista látképével. Így aztán az 1970-es évek végén lebontották a neobarokk főbejárati homlokzatot (a szobrokkal együtt) és Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet modern épületéhez csatlakoztatva, egy ízléstelen, alumínium lapokkal fedett vasbeton épületrésszel egészítették ki. Elbontották az Atlasz szökőkutat és a napozóteraszként szolgáló egykori lelátót is, melyek helyére egy új 50 méteres verseny és 30 méteres tanmedencét építettek. A megmarad északi neobarokk szárnyat olyannyira átalakították, hogy az szinte felismerhetetlenné vált. Az átalakítás eredményeként az egykori történelmi hangulat mára szinte teljesen eltűnt a Felhévízről.
(A sorozat jövő héten folytatódik.)
Fecske Gábor László
