Múlnak az évek – a NEK emlékezetes felvételét jó újra látni

A kora őszi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjai között a keresztény könnyűzene is megjelent. A szombati, margitszigeti családi nap lezárásaként, a nagyszínpadon a hazai dicsőítő előadók és keresztény, közismert zenészek különleges fúzióban jelentek meg. Csiszér László, Mező Misi, Sillye Jenő, Gável András, Gável Gellért, Prazsák László, Fóris Rita, Czinke Máté, Szabó Balázs, Ferenczi Gyuri és az Eucharist együttes teljes egységet alkotott.

Ennek az összefogásnak egyik különleges ajándéka, hogy

Mező Misi első alkalommal éneklte el közösen a dal szerzőjével, Sillye Jenővel a Múlnak az évek című számot,

amely a popsztár megtérésének emblematikus énekévé vált az idők során.

Az emlékezetes koncert régóta várt felvételrészletét – minden bizonnyal az új évhez is köthető, aktuális üzenete miatt – szilveszter este osztották meg, és azóta mintegy kétezren meg is tekintették. Mindez nem véletlen, hiszen valóban különleges és megható pillanat, hogy Mező Misi a hazai keresztény könnyűzene veterán apostolával adta elő közismert énekét.


Hirdetés

„Nagyon megtisztelő számomra, hogy Mező Misi arra gondolt, hogy közösen énekeljük el a dalomat. Örömmel mondtam erre igent” – mondta el a Pengetőnek még a koncertet megelőzően a több mint ötven éve a magyar katolikus egyházért dalaival tevékenykedő gitáros énekes.

 

 

Már 150 ezren hallgatták meg a NEK nem hivatalos himnuszát

Czinke Máté a kongresszus „all star performance” koncertjéről lelkendezett

Sillye Jenővel énekel majd Mező Misi a NEK színpadán

'Fel a tetejéhez' gomb