Kocsis Fülöp: A járvány miatti nehézségeket egyfajta böjti felajánlásként kell felfogni


Hirdetés

– A Magyar Görögkatolikus Egyház, mint a keleti rítusú közösség milyen eltérő hagyományok szokásokkal készül a húsvéti ünnepekre?

– Azokon a pontokon van jelentősebb különbség, ahol inkább megjelenik az ősiség. Ez a nagyböjt napjainak számában és a szertartások különlegességében érzékelhető. Mi két nappal hamarabb, úgynevezett tiszta hétfővel kezdjük a szent negyven napot. A keleti egyházakban sokan ezt a napot teljes étlenséggel tartják meg. A római katolikusoknál hamvazószerdától nagypéntekig tart a negyven nap, kihagyva a sorból a vasárnapokat. Mi, keletiek hamarabb kezdjük el, és beleszámoljuk a vasárnapokat is. Így a negyven nap virágvasárnap előtti péntekig tart. Az utána következő jó egyhetes időszak már szoros értelemben nem része a nagyböjtnek, az már egy új időszak, mindentől független.

A böjtre vonatkozóan a keleti egyház nem szabályokat, inkább ajánlásokat fogalmaz meg. Ez érdekes különbséget eredményez. Míg a jogi megközelítés azt az alsó szintet jelöli meg, amely mindenkinek, legalábbis minden érintett személynek kötelező, addig a lelki szemlélet a legfelső szintet mutatja meg, amire érdemes törekedni. Ezzel inkább célt ad, mint cselekvést ír elő.

Nem az a cél, hogy megszabjuk, mi az a legalsó szint, amit megkell tartani, hanem hogy megjelöljük a legfelső pontot, amire érdemes törekedni.

Fontos sajátosság még az úgynevezett Előszenteltek Liturgiája, amelyet nagyböjt idején végzünk a templomainkban. Ez éppen az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán került reflektorfénybe. Ugyanis néha azt a vádat kapjuk, hogy a keleti egyházaknál – beleértve a görögkatolikusokat – nincs szentségimádás. Ebben van igazság, mert nem él az a gyakorlat, mint a római katolikusoknál, hogy kitesszük a Szentséget és az előtt imádkozunk. Viszont az Előszenteltek liturgiája is bizonyos értelemben szentségimádásnak tekinthető. A vasárnap átváltoztatott Szent Testet és Vért készítjük elő az oltáron, sokszor megtömjénezzük, hódolunk előtte. Ez teljesen világosan jelzi, hogy az úgynevezett szentségi jelenlét a keletieknél is természetes. Csak ennek a szép bűnbánati szertartásnak a végén meg is áldozunk. Tehát az Élő Kenyeret nemcsak szemléljük, hanem részesülünk is belőle.

Másik különbség, hogy a római katolikusoknál nagyböjtben nincs alleluja. Nálunk meg éppen sokkal több van, a keleti rítus erre az időre több alleluját ír elő. Egyszerűen másképp közelítjük meg az imádkozást.

– Ezek a sajátosságok, hogyan nyilvánulnak meg az ünnepek előkészületeiben?

– A keleti ember szeret böjtölni. Egy tréfás megfogalmazás szerint a nyugatiak azt keresik, hogy lehet a böjt alól felmentést találni, a keletiek meg azt, hogy miként lehet még keményebben böjtölni. Ez így persze, túlzás, de aranyosan mutatja a különbséget.

Nálunk az adventi időszak nem négyhetes, hanem a húsvétihez hasonlóan negyven napon át tart, és ez is böjti időszak. De maga a nagyböjt is valójában hosszabb, ráadásul több előkészületi hét is van még előtte. A böjti előírások is keményebbek, szigorúbbak. De nem csak az étkezésre vonatkoznak böjti szabályok. Ebben az időszakban különleges, máskor nem használt szertartások is vannak szép számmal. Nem csak szentmisével lehet ünnepelni, hanem a zsolozsma többi részeivel, amelyek még jobban kibontják az ünnep teológiai tartalmát. Vannak olyan hagyományok, amik feledésbe merültek, és most újra elővettük. Ilyen a virrasztás szertartása, amit Máriapócson, székesegyházainkban vagy a buzgó parókiákon szoktunk tartani.

– Miért fontos a böjt, és mi a valódi célja?

– A böjtben az apró dolgok is számítanak, hogyha azt az ember imádságossá teszi. Ha valamiről lemond az ember, azt úgy tegye, hogy fel is ajánlja Istennek.

Nem válhat el az imádság a böjttől.

A helyes böjt az imádságnak sajátos formája, ami nemcsak összetett kézzel a templomban élhető meg, hanem az asztalnál ülve otthon is érzékelhető. Amikor az ember valamilyen felajánlást tesz, ez még inkább Istenhez köti. Minél komolyabb a böjt, annál hatékonyabb ez az Istenhez kötődés. A test érti a korgáson keresztül, hogy itt egy erőteljesebb dologról van szó, ami lelki és szellemi értelemben magasabb állapotba vezeti az embert.

A mi egyházunk nem fél attól, hogy ma is erre buzdítsa a híveket. Nyilván megfelelő józansággal, de minél nagyobb odaadásra buzdítva. Ne feledjük el, hogy őseink tudták teljesíteni a kemény böjtöt annak ellenére, hogy egész évben fizikai munkát végeztek. Ezért is mondom, nem kell kényeskedni és félni a böjttől. Nagyon szép gyümölcseit tapasztalhatjuk meg, ha komolyan vesszük. Aki nem csupán jelképesen, apróságokról mond le, hanem komoly testi megpróbáltatást is vállal a táplálkozás terén, az érezhetően lelkibb emberré válik ez által. Megtisztul a gondolkozása, jobban tud imádkozni, felismeri az összefüggéseket a lelki dolgokban, mélyebb önismerethez jut. A böjthöz tartozik, hogy nemcsak az ételről mondunk le, hanem más élvezeti dolgokról is. Viszont nem tartom helyesnek, hogyha a böjti feladatok közé soroljuk a bűntől való tartózkodást. Erre máskor is törekedni kell, ez önmagában nem böjti fölajánlás.

– Az ortodoxiában szigorúbb ajánlások vannak, a görögkatolikusok inkább nyugat vagy kelet felé orientálódnak?

– Nagyjából ugyanazt követjük mi is, mint az ortodox egyház, vagyis nem azt írjuk elő, hogy mit kell tenni, hanem inkább javasoljuk, hogy mit tehet a buzgó hívő.

Arra törekszünk mi is, hogy kövessük az ortodox gyakorlatot.

Lelki szempontból nem ez a lényeg, hogy minél keményebb aszkézist éljen meg az ember, hanem hogy minél lelkibb módon töltse a nagyböjtöt. Akár kicsi, akár nagyobb fogadalmat tesz valaki, az a fontos, hogy azt nagy lelki odaadásban, imádságban, Jézusnak felajánlva tegye. Fontos szempont még, hogy ezeket a fölajánlásokat a lelkiatyával megbeszélve kell tenni, nem csak egyéni elhatározásból. Érdemes inkább szelídebb böjtöt vállalni, és abban kitartani. Ugyanis a kezdeti lelkesedés hamar elfogy, és rosszabbul jár az illető, ha nem tudja betartani a fogadalmát.

– Ér valamit a böjtölés mindennapi imádság nélkül?

– Ahogy mondtam, a böjtöt nem lehet az imádságtól elválasztani. A böjt is egyfajta imádság, mert általa a testemet erőteljesebben bekapcsolom az Istennel való kapcsolatomba. A felajánlást mindenképpen imádságban kell tenni. Az atyák tanácsa is, hogy minden egyes lemondáshoz társuljon egy-egy fohász is. Így lehetséges az, hogy ha gyengébb is a lemondás, de az ember abban hűségesen kitart, az a lelkiségében nem jelent kevesebb szeretetet Isten felé. Sőt, inkább bölcsességre utal, ha valaki belátja gyöngeségeit, korlátait.

– Egy éve tart a pandémiás időszak, amiben az emberek kényszerből mondtak le dolgokról. Sokan depressziósak emiatt. Lelkileg hogyan lehet ezt az időszakot átvészelni? Tekinthetjük egyfajta böjtnek?

– Mindenképpen így érdemes felfogni. Figyeljük meg, hogy a Jóisten pontosan a böjti időszakokra engedte ezt a betegséghullámot. Tavaly ugyanígy nagyböjtre kaptuk az első hullámot, majd a másodikat a karácsony előtti böjti időszakra, most a harmadik hullám megint a nagyböjtre érkezett. Érdemes ezt észrevenni. A mai, nyugati ember nem igen akar böjtölni, akkor a mostani helyzet rávesz minket. Ez azért fontos gondolat, mert valóban érdemes a mostani helyzetet így felfogni, amelyben az Istennek ajánlom fel azt, amiben vagyok, odaadásból engedem el azt, amiről le kell mondanom.

Tegyük szeretettel a bekövetkezendőt!

Ami nem rajtunk múlik, azt is fogadjuk el Isten iránti szeretettel. Sok mindenről le kell mondanunk, sokkal nehezebbek a hétköznapok. A hívő keresztény embernek azonban ez egészen máshogy csapódik le, hiszen felajánlássá fordíthatja azt, amitől egyébként is meg van fosztva. Amit nem tehetek meg, amiről le kell mondanom, akár a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal való találkozás, azt nem elkeseredve kell megélni, hanem ezzel a felajánlással, s máris értékké válik az, ami egyébként fáj és nehéz.

Jó példa erre az, amit Szíriában tapasztaltam, s amiről aztán idehaza sokat beszéltem, hogy a mi felajánlott szenvedésünkkel részesülhetünk a szenvedő testvéreink bajaiban, ezáltal csökkentve az ő fájdalmukat, segítve azok hordozását. Az, ami nehéz jóra tudjuk formálni. Ezekkel a felajánlásokkal tudjuk értékké alakítani.

– Fontos ilyenkor az üldözött hittestvérekről megemlékezni?

– Igen, ez nagyon sokat számít. Sokszor látom, hogy a böjtben az étel megválogatása kap hangsúlyt, nem pedig annak valós áldozati jellege. Ilyenkor hajlamosak vagyunk megfeledkezni embertársainkról. Legyen az hajléktalan vagy távoli országban üldözött hittestvér, oda kell figyelnünk rá. Ha felajánlom szenvedéseimet másokért, akkor ezzel tudok nekik segíteni. Persze, nincs az a matematika, ami ezt igazolná. A teológia ismeri ennek igazságát, hogy az együttérzésnek hatalmas ereje van, amit mind a két fél érez. Ebben erősödtem meg, amikor Szíriában jártam, s az ottani hittestvéreink is ugyanezt mondták.

Óriási megerősítést jelent nekik az, hogy Magyarországon gondolnak rájuk.

Főként nagyböjt idején figyelhetünk erre jobban, hogy embertársaink felé nagyobb szeretettel forduljunk.

A járvány nem csak azért fájó és nehéz, mert sok mindenről le kell mondanunk, hanem mert bizonytalanságot eredményez. Nem tudunk tervezni, nem tudjuk mi lesz a jövőben. Ebben a nagy bizonytalanságban az ember még jobban megérezheti, hogy kiszolgáltatott lény. Hiszen civilizációnk szinte minden eleme erre irányul, hogy bebiztosítsuk magunkat, de lám, elég néhány gonosz vírus, és máris összedőlt az egész biztonsági rendszerünk.

Ádám és Éva a bűnbeesés után azt vették észre, hogy mezítelenek, kiszolgáltatottak. De ekkor történt a fatális tévedésük, hogy elbújtak Isten elől. Ez a rossz választás volt. A kiszolgáltatottságban nem elbújni kell, hanem az Istenhez fordulni.

Az Isten maga az, aki megerősít minket. Ilyen értelemben a kiszolgáltatottság is áldás, mert rájövünk, hogy nem egyedül uralkodunk itt a világban, hanem az Úristentől kaptuk ezt az uralmat, rájöhetünk, mennyire rászorulunk erre az isteni segítségre. Nem kell tehát félni, nem kell kétségbeesni a bizonytalanság miatt. Épp ellenkezőleg, ebben a helyzetben még inkább erősítsen bennünket az a tény, hogy van valaki, aki gondoskodik rólunk, akiben bízhatunk.

– A világjárványt büntetésnek vagy nevelésnek kell felfogni. Egyáltalán ez Istentől származik?

– Az Isten nem büntet. A Jóisten figyelmeztet és segít.

Ha ennek a vírusnak köze van a jóléti életformához, akkor valószínű azért történik ez velünk, mert eltávolodtunk Istentől. A jólétben való örömök habzsolása az, ami tönkreteszi az embert, nem kell ide isteni büntetés. Az atyák tanítása szerint a kényelem megöli a lelki életet. A jóléti élet elkényelmesíti az embert. Ebben segít a böjt, hogy olykor megálljt tudjak parancsolni, és ne mindig a kényelmi lehetőségeket keressem, hanem a lelkemmel törődjem.

Érdekes, hogy a járvány miatti korlátozások mindig a böjti időszakokra estek. Tekintsük lelki szemmel az eseményeket, és ne jajveszékeljünk, ne panaszkodjunk, hanem tegyük lelkivé azt, ami egyébként is adott. Legyen lemondásunk abból, amit most nem kaphatunk meg. Lehet nagyon jóra is felhasználni ezt a járványhelyzetet.

A baj és a nehézség a hívő embert mindig közelebb viszi Istenhez.

Nem örülünk a bajnak, a fájdalmaknak, a tragédiáknak, de felismerjük azt, hogy ezek által még közelebb kerülhetünk Istenhez.

– A pandémia alatt mit tud nyújtani az egyház?

– Fontos hangsúlyozni, hogy mi is betartjuk a járvány miatti korlátozásokat, ugyanakkor a lehetőségekhez képest nyitva hagyjuk a templomokat, mint a lelkek menedékhelyeit. Hiszen most még inkább szükség van az embereknek Isten megtapasztalható közelségére, amely az ő házában, a templomban élhető meg leginkább.  

Nem bezárjuk a templomokat, inkább szaporítjuk az imádságokat, hogy minél több lehetőség nyíljon a hívőknek arra, hogy betérjenek a templomba. Közben pedig otthonaikban is tanítjuk az embereket imádkozni. Azokkal az imádságokkal, amiket a templomban szoktunk misézni. Mi is beálltunk az online világba. A világhálón keresztül sok embert el tudunk érni. Az egyház az emberekkel együtt él. Ha ők a világhálón vannak, akkor oda is követjük őket. Valójában új tér nyílott, ahol az embereket megszólíthatjuk.

Ne felejtsük el, hogy bízhatunk, hogy bíznunk kell Istenben, aki végtelenül szeret és mindenható. Fel kell ismeri az Istennel való kapcsolatot, és bízni benne. Akkor föl lehet majd ismerni a nehéz időszakokban is az ő végtelen szeretetét. Minél jobban tud az ember bízni Istenben, annál jobban fölismeri, hogy mennyi mindennel elhalmoz, még a súlyos nehéz időszak közepette is. Életminőség-módosítást eredményez, ha tud az ember bízni. Aki Istenben bízik, az jobban tud bízni az emberekben. Aki bizalmatlan az embertársai felé, az nem is tudja megtapasztalni az Isten bizalmát.

Kassab Adonis

Kocsis Fülöp érsek: Az elistentelenedett világ azt gondolja, mindent megtehet

Azt kívánom, hogy az elkövető felismerje az isteni szeretetet és megtérjen

Azt kívánom, hogy az elkövető felismerje az isteni szeretetet és megtérjen

Kiemelt képünket a Hajdúdorogi Főegyházmegye bocsátotta rendelkezésünkre.


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb