Van még mit tanulnia a polgári oldalnak – Széchenyi- és Kossuth-díjasok a Vasárnapon

Prokopp Mária művészettörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritája egy életen át vizsgálta és a kutatta az egyetemes és a magyar művészeti emlékeket. A tavalyi évben a hazai középkori művészetről kérdeztük a nemzetközi hírű művészettörténészt. Az interjúból az is kiderült, hogy mi volt a keresztény Magyar Királyság felemelkedésének az oka.

Szakály Sándort történészt, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatóját, a tavalyi évben a trianoni békediktátum századik évfordulójában több interjút is készítettünk. A beszélgetésekből megtudtuk, hogy Károlyiék a legrosszabb időben fejezték le a hazai katonai vezetést, mely nagyban hozzájárult a felfoghatatlan méretű országvesztéshez. Szakály Sándor egy másik nyilatkozatában pedig beszámolt arról, hogy Trianon tragédiája mára már a nemzeti összetartozássá nemesedett.

A 75 éves Nagy Feró hétfőn pedig Kossuth-díjat kapott. A magyar rockzene úttörője lapunknak adott interjújában nem csak arról számolt be, hogy megkóstolta Orbán Viktortól kapott pálinkát, hanem arról is, hogy mindenkinek azt kell csinálnia amit szeret, és igen is  kell írni húzós keresztény nótát is

Párkányi Raab Péter friss interjújában arra hívta fel a figyelmet; a polgári jobboldal médiájának részéről valóban kevés információval találkozhatunk egy-egy új szobor elhelyezése kapcsán. A liberális média ebben a történetben sokkal ügyesebb, pillanatok alatt elkészíti negatív kritikáját, negatív listáit – fogalmazott a szobrászművész. 


Hirdetés

 

A Széchenyi- és Kossuth-díjjal kitüntetett tudósok, művészek és előadók névsorát alább olvashatja.

Széchenyi-díjas lett Karikó Katalin is

Idei Kossuth-díjas kitüntetetteink

'Fel a tetejéhez' gomb