Mindannyian elszegényedtünk (vagy mégse)
Tulajdonképpen érthető a dolog. Most, hogy az összes időskorú számlájára, illetve kezeibe megérkezett a 13. havi nyugdíj első részlete – ami kétségkívül nem eget rengető összeg, de mégiscsak kellemesebb élményt nyújt a gazdasági visszaesés közepette, mint egy gázáremelés –, tehát most, hogy nénik és bácsik sora ébredt volna derűs, víg napra, értelemszerűen az ellenzék se maradhatott rest: ilyenkor kell csak igazán kommunikálni az alternatív valóságot.
Ugyanakkor mintha kisebb hullámvölgybe került volna a felelős kreatív agytröszt. Donáth Anna például kifejezetten megúszósra vette a dolgot: egy tavaly október 27-i posztját tette fel a rezsóra, kavarta meg egyszer, majd tárta a publikum elé újfent, teljesen egyértelműen arra számítva, hogy a választópolgárok emlékezete igen rövid. Persze az Összefogás-szavazóé (minden tiszteletem mellett) nyilvánvalóan tényleg az, csak hát itt vagyunk mi is, akiknek agyába viszont beleégnek a fájóan gyenge teljesítmények. Nos, ilyen volt ez az opusz is, amely sajnos az érleléstől se igen javult.
Továbbra se érthető például, mire gondol a költőnő, amikor olyanokat ír le (a tudatalattira ható, felvillantott axiómaszerű szókapcsolatként), miszerint az elmúlt évtizedben „generációk szegényedtek el Magyarországon”. Melyek vajon?
A huszonéves momentumosé, aki covidmentes időkben olyan természetességgel ugrik el (zsebében legújabb okostelefonjával) Barcelonába vagy Londonba, ahogy mi Gyurcsányék idején Kismarosra? Vagy netán az adócsökkentés–béremelés–családtámogatás kombóval sújtott szüleik, akik egyebek mellett rekordgyorsasággal felvásárolták az összes R-es rendszámú autót, talán pénzköltéssel vigasztalván magukat nincstelenségük miatt?
Mert hogy a nyugdíjasok szegényedtek volna el, az fogalmilag kizárt, hisz elszegényedni csak az tud, akinek mondjuk 1995 vagy 2005 tájékán jól ment. Márpedig nem mindenki Apró ebben az országban, azt leszögezhetjük.
Apropó Apró. Donáth Annához képest Dobrev Klára kétségkívül eredetibb írással rukkolt elő a témában, saját személyes, megindító történetét osztva meg velünk: találkozott a boltban egy idős kisnyugdíjassal, vélelmezhetően Magyarországon. Meghatározó élmény lehetett, hisz mindezt akkor posztolta ki, amikor már minimum napok óta Brüsszelben tartózkodott – a 13. havi nyugdíj folyósításának előestéjén azonban hirtelen feltolult belőle ez a trauma, amelyet muszáj volt kiírnia magából.
Ha valaki esetleg lemaradt volna róla, a történet annyi, hogy
ment Klára asszony a cekkerével a boltban, maszk, távolságtartás, minden, és akkor egyszerre felfigyelt egy nénire, aki nem tudta eldönteni, mandarint vagy banánt vigyen-e unokáinak a járvány idején. Merthogy csak 80 000 forint a nyugdíja.
A DK-s politikusnak erre megszakadt a szíve – ami sajnálatos, mi legalábbis még e stádium előtt lépni szoktunk, és megvásároljuk a rászoruló vevőtársnak, amire nem futja neki. Az EP-képviselő ellenben azt a megoldást vetette fel erre a problémára, hogy 2022-től vissza kell hozni a svájci indexálást, biztosítandó a tisztességes időskort.
Most eltekintve attól, hogy egy 80 ezres nyugdíjat szénné svájciindexálhatunk, sajnos akkor se fog telni belőle kaktuszfügére és passiógyümölcsre, továbbá figyelmen kívül hagyva, hogy mekkora szerepe van az efféle alacsony nyugdíjjogosultságokban a Dobrev Kláráék által lelkesen kiszolgált rendszereknek – mindezeket tehát tapintatosan nem bolygatva úgy tűnik, a KSH nyugdíjakra és fogyasztói átlagárakra vonatkozó statisztikái alapján egy mai átlagnyugdíjból 40 kilóval (jó 16%-kal) több banánt lehet megvenni, mint 2008-ban; a vezetékes gáz esetében a differencia 52%, ennyivel kevesebb megy el fűtésre egy mai nyugellátásból, mint a gyurcsányi években – és ennyivel több jut mandarinra.
Míg özvegy értelmiségi nagyanyám 2006 tájékán még rendre azon töprengett, fűtsön-e vagy egyen (még jó, hogy derék lemenői szponzorálták, többek között az eredetileg déligyümölcsre szánt források rendszeres átcsoportosításával), mára ezek szerint a dilemma a „banán versus mandarin” kérdéssé nemesült. Köszönjük Dobrev Klárának, hogy kis történetével helyettünk is megcáfolta Donáth Annát, szemléltetvén, mekkorát léptünk előre tíz esztendő alatt.
Francesca Rivafinoli
A szerző további cikkeit IDE kattintva olvashatja el
Kiemelt képünk forrása: Pixabay
