Burkoltan lehetetlenítették el a kommunisták az evangélikusok elöljáró-választását

Nyíltan ugyan nem tiltja be, de valójában teljesen ellehetetleníti az ország legnagyobb evangéliumi keresztény egyházának elöljáró-választását a vietnámi kommunista kormány.

A kormány felszólítására elnapolták a kétévente megrendezett gyűlést, melyen a Vietnámi Evangélikus Egyház (EVCN) klerikus tanácsának tagjait választanák meg a következő időszakra. A szomorú hír november 25-én került napvilágra. A találkozót a tavalyi év végén tartották volna meg a Ho Si Minh városban lévő Bibliai és Teológiai Intézetben – közölte az International Christian Concern.

Pár hónapja maga a vietnámi kormány is közzétett egy nyilatkozatot, melyben kifejtik: az evangélikusoknak jobban meg kéne vizsgálni az ország vallási törvényét a különböző gyűlésekre vonatkozólag. Ez ugyanis kimondja, hogy a vallásos szervezeteknek minden, a jelenlegihez hasonló eseményről előzetesen listát kell benyújtaniuk, melyen az összes jelölt személy nevét feltüntetik – mindezek után, a kormány által jóváhagyott résztvevőkkel meg lehet tartani a rendezvényt.

A EVCN vezetői közölték, hogy nem hajlandóak szembemenni azokkal a szabályokkal, amelyek mentén az elmúlt évszázadban is működtek, melyek szerint az egyház maga választja tanácstagjait, tisztviselőit, majd csak ezt követően mutatja be a listát a politikai vezetőségnek.


Hirdetés

Világos, hogy a kormány az új szabályozással, vagyis a jelöltek előszűrésével csupán annyit szeretne elérni, hogy a választáson el se indulhassanak olyanok, akik esetleg távolabb állnak a kommunista ideáltól. Ez azonban súlyos emberi jogi és vallásszabadsággal kapcsolatos aggályokat vet fel.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Vietnám szisztematikusan kiárusítja keresztény földjeit

Bencés kolostort támadtak meg a földfoglaló kampány keretében Vietnámban

 

Kiemelt képünk forrása: Asia News

 

 

'Fel a tetejéhez' gomb