Amikor a vallási meggyőződés szabadsága újra esélyt kapott: 1956 és a kereszténydemokrácia (VIDEÓ)

A kereszténydemokrata politikusok számára az 1956-os forradalom rövid időre lehetőséget kínált arra, hogy újra képviselhessék a vallási meggyőződés szabadságának ügyét.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc történetét rendszerint a budapesti utcai harcok, a munkástanácsok, az egyetemisták követelései és a Nagy Imre-kormány tevékenysége felől közelítjük meg. A forradalom politikai hátteréhez azonban hozzátartozott azoknak a demokratikus pártoknak az újjászerveződése is, amelyek a kommunista hatalomátvétel előtt a többpártrendszer részeként működtek. Közéjük tartozott a kereszténydemokrata hagyományt képviselő Demokrata Néppárt (DNP) is, amelynek politikusai 1956 októberében ismét megpróbáltak bekapcsolódni a magyar közéletbe – írta meg átfogó cikkében a Gondola.hu.

A második világháború után a magyar kereszténydemokrácia egyik meghatározó szervezete a Demokrata Néppárt volt. A párt a keresztény társadalmi tanításra, a parlamentáris demokráciára és – a Kerkai Jenő vezette KALOT-tal összhangban – a szociális kérdések iránti nagy fokú érzékenységre építette politikáját. Vezetője, Barankovics István a kommunista diktatúra kiépülésével egyre nehezebb helyzetbe került, majd 1949-ben emigrációba kényszerült. A párt hazai, legális működése megszűnt.

Az 1956. októberi forradalom alapvetően megváltoztatta a politikai lehetőségeket. Az egypártrendszer megrendülésével ismét felmerült a korábban felszámolt pártok újjáalakításának lehetősége.

A kereszténydemokrata politikusok számára ez nem pusztán szervezeti kérdés volt: lehetőséget jelentett arra is, hogy újra képviseljék a demokratikus politikai berendezkedés, a társadalmi önszerveződés és a vallási meggyőződés szabadságának ügyét.

A párt újjászervezése Budapesten és vidéken egyaránt megindult, sokszor spontán módon, helyi politikusok vezetésével, központilag irányított szervezeti struktúra nélkül. A forradalom rövid időtartama és a gyorsan változó politikai helyzet ugyanakkor jelentősen korlátozta a kibontakozás lehetőségeit.

A forradalom napjaiban a kereszténydemokrata politikusok ismét megpróbálták létrehozni pártjuk legális működésének feltételeit. 1956. október 30-án egykori pártvezetők és képviselők Nagy Imréhez fordultak az újjászervezés szándékával. November 1-jén a párt Hazánk című lapja is megjelent, amely – hosszú idő után először – a kereszténydemokrata politikai program nyilvános megfogalmazásának adott teret.

A kereszténydemokraták szerepvállalása nem korlátozódott Budapestre. A vidéki események jelentőségét az adta, hogy 1956-ban számos településen a helyi lakosság közreműködésével alakultak meg azok a testületek, amelyek a közigazgatás, a közellátás és a közbiztonság kérdéseivel foglalkoztak. A jelenleg ismert történeti adatok alapján legalább tizenhárom egykori kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vett részt ezeknek a testületeknek a munkájában.

Az 1956. november 4-i szovjet katonai beavatkozás és a Kádár-rendszer kiépülése egy csapásra véget vetett a többpártrendszer újjászervezésére irányuló kísérleteknek. A kereszténydemokrata politikusok sem kerülhették el a megtorlást. A hatóságok kihallgatásokat, letartóztatásokat, rendőri felügyeletet és büntetőeljárásokat alkalmaztak azokkal szemben, akiket a forradalmi eseményekben való részvétellel vagy a pártszervezés folytatásával gyanúsítottak.

A megtorlások kegyetlenségét az indokolta, hogy a hatalom a demokratikus pártok újjászervezését a kommunista politikai rendszerrel szembeni legsúlyosabb fenyegetésként értelmezte. A forradalom leverése után a korábbi párttagok politikai tevékenysége önmagában is gyanúsításra adott okot, különösen akkor, ha részt vettek helyi forradalmi testületek munkájában vagy a többpártrendszer visszaállítását célzó kezdeményezésekben.

Az 1956-os kereszténydemokrata szerepvállalás több szempontból is fontos része a magyar történelemnek. Egyrészt megmutatja, hogy a forradalom nem kizárólag fegyveres felkelés volt, hanem a politikai pluralizmus és a demokratikus intézményrendszer helyreállítására irányuló társadalmi törekvéseket is magában foglalta. Másrészt rávilágít arra, hogy a vidéki közösségekben és a korábbi demokratikus pártok körében még a legsötétebb időkben is megmaradt az önálló politikai cselekvés szikrája.

A teljes írás ide kattintva olvasható el.

Vezetőkép: Tüntetők vonulnak a budapesti Bem József tér felé 1956. október 23-án. Forrás: Fortepan/Faragó György