Az alsópapság a tudomány fókuszában
Papok a 18–20. századi lokális közösségekben. Történetek találkozása címmel rendeztek konferenciát az ELTE-n 2020. október 1-je és 2-a között. A kétnapos szakmai összejövetelt az MTA-ELTE Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoport és az ELTE Néprajzi Intézetében működő Folklore Tanszék rendezte meg. A koronavírus-járvány miatt az esemény online is elérhető volt.
A konferencia szervezője, Bárth Dániel egyetemi docens, kutatócsoport- és tanszékvezető bevezetőjében elmondta, hogy a Néprajzi Intézet könyvtárában ez már a második „alsópapság-konferencia”, hiszen 2012-ben itt tartották a témakör első önálló szimpóziumát is.
A sikeres előzmény ténylegesen megvalósította a néprajz és az egyháztörténet fiatal képviselőinek diskurzusát, miként azt az akkori előadások nyomán megjelent tanulmánykötet (Alsópapság, lokális társadalom és népi kultúra a 18–20. századi Magyarországon) is bizonyítja.
A konferencián közel 40 előadó számolt be kutatási eredményeiről.
Az interdiszciplináris tanácskozás minőségét és sokszínűségét jól mutatja, hogy a humántudományok többsége (így a történettudomány, irodalomtudomány, egyháztörténet, néprajz, kulturális antropológia, művelődéstörténet stb.) képviseltette magát a rendezvényen.
A konferencián a katolikus és a protestáns egyháztörténeti narratívák nem egymástól elválasztva, hanem inkább szoros összekapcsolódásban jelentek meg, mely továbblépést jelent az eddigi bemutatásokhoz képest.
A konferencia olyan esettanulmányok seregszemléjét, találkozását és ütköztetését tűzte ki célul, amelyek középpontjában egy keresztény (katolikus és protestáns) pap és a helyi közösség viszonyrendszere, vagy egy adott közösség és annak papjai állnak.
A konferencián elhangzó előadások többsége mikrotörténeteket mutattak be papokról, lelkészekről, illetve falvakban és városokban élő hívekről.
Aki nem tudott részt venni a konferencián, ne keseredjen el, hisz a szervezők határozott szándéka, hogy az elhangzott előadásokból még idén egy kötetet jelentessenek meg a kutatócsoport Folcloristica historica című sorozatában!
Keresztényellenes Fake News (4): A boszorkányüldözés nem az egyházi bíróságok öröksége
Kiemelt képünkön: Jezsuita papok, 1902 (Forrás: Fortepan.hu)